A hűség és odaadás jelképe: 14 évig őrizte gazdája sírját Bobby, a terrier

Szívmelengető történet egy bozontos kutyáról és gazdájáról, mely több mint 160 éve indult hódító útjára. 

John Gray, kertész 1850-ben telepedett le Edinburghben feleségével és fiával. Reményei ellenére nem sikerült elhelyezkednie, ezért feladva szakmáját, éjjeli őrként csatlakozott a városi rendőrséghez. Meglehetősen magányos munka volt ez, s az egyedüllét hosszú óráiban egy Skye terrierben lelt társra.

A tiszteletbeli „őrkutya” a Bobby nevet kapta, aprócska lábain mindenhova elkísérte gazdáját, és hamarosan mindenki hírét vette a kivételes párosnak. Télen-nyáron együtt rótták Edinbugh macskaköves utcáit, hóban, fagyban, esőben is kitartottak egymást mellett.

Ám a nyirkos időjárás megviselte John egészségét, és néhány év szolgálat után elhatalmasodott rajta a tüdőbaj. A rendőrség orvosai mindent megtettek érte, de a tuberkolózis erősebbnek bizonyult, és 1858. február 15-én a betegség magával ragadta a férfit az élők sorából. Testét az edinburghi Greyfriars, vagyis a ferences rendi tempom temetőjében helyezték örök nyugalomra. Kis barátja oda is elkísérte: lefeküdt a jelöletlen földhalomra, és elhatározta, hogy nem tágít onnan, őrizni fogja szeretett gazdája sírját, amíg csak él.

Az évek során többen is megkísérelték eltávolítani a temetőből a szőrmókot, de a gyászoló kutya ellenállt minden próbálkozásnak. Így hát a temetőgondnok befogadta, és készített neki egy kis kuckót John Gray sírja mellett.

A hűséges Bobby híre rövidesen szárnya kapott, és minden nap 13 órakor tömegek gyülekeztek a temető bejáratánál, a kis hős megjelenésére várva. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor hajlandó volt elhagyni a sírt, hogy elfogyassza ebédjét. William Dow asztalosnak köszönhetően újra felvehette egy régi szokás fonalát, és minden nap elkísérte őt abba a kávéházba, ahova annak idején gazdájával is betértek.

Ebben az egyhangúságban teltek-múltak az évek, mígnem 1867-ben egy új törvény értelmében a kutyatartás engedélykötelessé vált. Azokat, akik nem rendelkeztek gazdával, akikről nem gondoskodott senki, el kellett pusztítani. Félő volt, hogy Bobbyra is ez a sors vár, így Sir William Chambers, Edingburgh polgármestere sietett a segítségére. Megváltotta az engedélyt, és egy nyakörvet is készíttetett neki, melybe nevét és címét is bevésték, méghozzá sárgarézzel. E nyakörvet ma az Edinburgh Múzeumban lehet megtekinteni.

A város népe szívébe zárta a bozontos kiskutyát. Csodálták hűségét, élelmet vittek neki, és akkor is gondoskodtak róla, ha megbetegedett. Bobby hálás volt a törődésért, de lelke legmélyén a számára legkedvesebb embernek fogadott örök hűséget. 14 éven át őrizte sírját, mígnem 1872-ben ő maga is lehunyta szemét. Gazdája közelében temették el, miután átkelt a szivárványhídon.

Története rengeteg embert megérintett, köztük a legnagyobb angliai állatmentő szervezet, az RSPCA elnökasszonyát is. Angelia Georgina Burdett-Coutts azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, hogy engedélyezzék egy szobor felállítását, melynek tetején Bobby foglalna helyet. Az emlékművet William Brody szobrász készítette el, majd 1873 novemberében avatták fel mindenféle ünnepélyesség nélkül a ferences rendi templom temetőjével szemben. A hűség és szeretet e rendhagyó alkotása közel 150 éve áll Edinburgh híres utcájában, tetején egy kiskutyával, kinek óvó tekintete a mai napig gazdája nyughelyét figyeli. Ahogy a plaketten olvashatjuk:

„Greyfriars Bobby

Elhunyt 1872. január 14-én, 16 éves korában

Hűsége és odaadása szolgáljon tanulságul mindnyájunk számára”

​

​

A templomkert, a temető és Bobby szobra tagadhatatlanul vonzza a látogatókat, de csak kevesen tudják megállni, hogy ne simogassák meg őt. Orra és pofijának egy részén mára már megkopott a fényezés, a legenda szerint ugyanis szerencsét hoz, ha megérintik. A helyreállítás azonban igencsak költséges, ezért a korábban egy kampányt elindítottak „El a Kezekkel Bobbytól” címen, felhívva a látogatók és helyiek figyelemét arra, hogy elsősorban a szobor látványában gyönyörködjenek.

A koronavírus járvány időszakában pedig még egy maszkot is ráraktak a kutya orrára, hogy megelőzzék a járvány terjedését.

A kiskutyáról több film is készült, a 2005-ös Bobby, a hűséges terrier címmel bemutatott kalandfilm is emléket állít neki. A templomi temetőben vezetett túrákon még többet megtudhatnak róla az érdeklődők, s ha megpihennének egy kicsit, a szemközti Bobby Bárja szeretettel várja a vendégeket. Edinburgh városa bőséges kínálatot nyújt történelmi és kulturális látnivalókból, de minden bizonnyal a kis Skye terrier emlékműve az, amelyik leginkább meghatja az embereket szívét.