A kistestű kutyák védelmében

Talán már hallottuk a „kiskutya-szindróma” kifejezést. Általában így jellemzik azokat a kistestű kutyákat, akik tartanak az idegenektől, nem akarnak barátkozni, félelmükben moroghatnak is, a segítség reményében pedig a gazdiba kapaszkodnak.

De miért is alapvető, hogy minden kutya szeressen barátkozni? Honnan jön ez a kényszer, hogy meg kell simogatni a kicsi kutyákat, mert „annyira cukik?” Aztán meglepődve konstatálják, hogy „nahát, mindjárt megesz! Ha-ha!”. Jót mulatnak rajta. Nincs ez így jól. 

• Kiskutya-szindróma, avagy miért tekintünk másként a kistestű kutyákra, mint a nagyobbakra?

Hányszor olvastuk már, hogy a kutya fajtája nem egyenlő az agresszív viselkedéssel, aztán újra és újra szembejönnek azok a mémek, melyekben adott fajtát helyezik első helyre. Nem beszélve a viccesnek mondott videókról, amiben például egy csivava hörög a gazdájára, amikor paskolgatja az orrát. Miért hisszük el, hogy ez vicces? Miért legyintünk arra, ha egy kistestű kutya nem kér belőlünk?

Szánjunk egy percet arra, és gondolkodjunk el azon, hogyan is néz ki a világ egy kicsi kutya szemszögéből. Mennyiben más az életük, mint a nagyobb kutyáké. Emberként a legtöbb kutya fölé tornyosulunk, de aztán arra gondolunk, hogy mennyivel kisebbek ezek a fajták, és mennyivel nagyobbnak – szinte hatalmasnak – tűnhetünk számukra. Ezek a kiskutyák szó szerint az óriások világában élnek, és életük nagyrészt felettük folyik.

Ahhoz, hogy a kicsi mérete miatt jobban láthassa, mi minden történik körülötte (vagyis felette), fel kell emelnie fejét. Nyújtogatja nyakát, és persze két lábra is állhat, amivel nem minket akar „ledominálni”, hanem kíváncsiságát fejezi ki, vagy éppen segítséget kér tőlünk valamihez, ahogy mancsával megérinti lábunkat.

És akkor még nem beszéltünk az agresszív viselkedésről. Ami legtöbbször nem más, mint félelmi reakció az óriásokkal szemben. Főleg idegenek körében – mégis, ki szereti, ha kéretlenül össze-vissza tapogatják és simogatják, mert hát „olyan kis aranyos”?!

Ha valamitől megijed, fél vagy szeretné növelni a távolságot az embertől vagy egy másik kutyától, egy kistestű kutya is ugyanazokhoz az eszközökhöz tud folyamodni, mint a közepes és nagy testű társaik.

Ezek lehetnek a morgás, a fej és a test elfordítása az illetőtől, a mancsemelés (nem a pacsi), az összehúzott testtartás, a behúzott farkinca, stb. És ha nem veszik a lapot, még mindig nem hagyják békén a kutyust, akkor jöhet a vicsorgás, ugatás, odakapás.

A reakció pedig gyakran nem más, mint a „hát nem édi a kis harapós?” Amiből egyértelműen következik, hogy még jobban meg kell simogatni.

Az emberek érzelmi túltengése viszont ilyenkor tudja a legnagyobb kárt okozni a kiskutyának. Mert legközelebb lehet, hogy elég lesz, ha valaki felé nyúl, és mit fog csinálni, ha nem kér belőle? Lehet, hogy egyből odakap! „Juj, hát a rosszkutyája!” - mondják meglepetten, majd hozzáteszik: „Nem baj, akkor is olyan aranyos!”

Próbálnánk meg ezt egy 15, 25 vagy 55 kilós kutyával!

Mivel kicsik, viszonylag kevés kárt tudnak okozni, ezért sokaknak eszébe sem jut, hogy baj történhet. Egyszerűen nem tekintik veszélyesnek a helyzetet, mintha ugyanez egy nagyobb testű kutyával zajlana le.

Ha figyelmen kívül hagyják a kiskutya jelzéseit, attól ő még valósnak éli meg a fenyegetettséget. Ugat valamire, például egy másik emberre vagy kutyára, mire a gazdi zavarában inkább elrángatja onnan a kiskutyát. Kicsiny termete és súlya miatt ezt fizikailag könnyű kivitelezni. De valóban jót teszünk vele?

Gondos gazdiként érezzük, hogy ez nem igazán jelent megoldást. Az, hogy megtehetünk valamit, még nem jelenti azt, hogy meg is kell tennünk. Az első és legfontosabb, hogy kedvencünk biztonságban érezze magát, jól érezze magát az őt körülvevő világban. Gondoljuk át, mit tehetünk ennek érdekében.

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy legközelebb engedjük-e, hogy megsimogassák? Biztosan oda kell-e engedni pórázon egy nála nagyobb kutyához? Biztosan jó, ha azt mondjuk a másik gazdinak, nyugodtan engedje oda kutyáját a miénkhez? A „nem lesz baj, ő már csak ilyen morgós” és hasonló mondatok pont olyanok, amikkel többet ártunk, mint segítünk.

Attól, hogy fizikailag kicsik és könnyen lehet őket ide-oda tenni, felkapkodni, még nem jelenti azt, hogy az érzéseik kevésbé fontosak, mint bárki másé.

Ha jobban belegondolunk, eleve hátrányból indulnak: hiszen egy óriásokkal teli világban élnek, ahol kicsiny termetük miatt még több hátrány és igazságtalanság érheti őket azáltal, hogy nem ismerik fel, és nem ismerik el a kutya érzelmeit. Például:

1. figyelmen kívül hagyják, ha morog („hát de édes, megsimogathatom?”)
    
2. kinevetik, ha ugat („jaj bogárkám, meg ne egyél!”),
    
3. és vidáman elviccelődnek rajtuk („nézd már, micsoda kis hörcsög!”).

Tényleg ezt érdemlik csak azért, mert kicsik?

Egy csivava, Yorkie és tacskó is pontosan ugyanolyan érzelmi kapacitással rendelkezik, mint egy spániel, vizsla, rottweiler, bernáthegyi vagy ír farkaskutya. Utóbbiaknál azonban szó nélkül elfogadjuk, ha jelzi, hogy hagyjuk békén. Mert nagyobbak. Mert erősebbek. Mert komoly sérülést okozhatnak, ha sarokba szorítva érzik magukat.

A kiskutyák ugyanúgy reagálhatnak, mint a nagyok. A méret nem mentesít minket a felelősség alól, hogy tisztában legyünk a kutya érzelmi állapotával.

Azt is fontos megjegyezni, hogy rengeteg oka lehet annak, ha a kutya kényelmetlenül érzi magát egy adott helyzetben. Ide tartozik például a megfelelő szocializáció és a világgal való érintkezés hiánya. A kölykök, a fiatal kutyák és a mentett ebek gyakran bizonytalanok új helyzetekben, valamint új dolgok, emberek, állatok közelében. Egyetlen múltbéli ijesztő élmény is eredményezhet hosszan tartó félelmet. 

A mi feladatunk, hogy segítsük őket eligazodni világunkban. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ismerjük fel, ha a kutya betegség vagy fájdalom jeleit mutatja, mert ez is jelentősen kihathat hangulatára, megváltozhat tőle a viselkedése.

Gazdiként mi vagyunk kedvenceink szószólói, és rajtunk múlik, hogy minden lehetséges módon óvjuk négylábú társainkat az esetleges fizikai, mentális és érzelmi sérülésektől – függetlenül attól, hogy milyen méretűek.

Nyugodtan szóljunk a kíváncsi érdeklődőknek, hogy kedvencünk most nem szeretne ismerkedni. Bármi is legyen az indok (félős, beteg, gyógyulófélben van, fogyatékossága van, öreg, stb.), egy kutyabarát meg fogja érteni.