Tény vagy fikció: Miért viselkednek agresszívabban a kistestű kutyák?

 

A kutyatartás világszerte egyre népszerűbb, így hazánkban is. Ha életünkben először gondolkodunk azon, hogy szívesen befogadnánk egy kutyust, a kistestű fajták és keverékeik könnyebb és biztonságosabb választásnak tűnhetnek. Ám a látszat néha csal. Az elmúlt két évtized kutatásai rendre rámutatnak arra, hogy a kicsi és mini ebek esetében nagyobb valószínűséggel lehet számítani alábbiakra: önfejűség, ugatás, morgás, odakapás, harapás. Miközben a nagyobb méretű kutyákat sokkal inkább megvetik lábukat „az ember legjobb barátja” kategóriában. A kutatóknak pedig egész jó feltevéseik vannak arra, mi állhat a jelenség hátterében.

 

A legagresszívabb kutyafajták

 

Egy 2021 tanulmányban azt vizsgálták, mely tényezők járulhatnak hozzá az agresszív viselkedéshez, illetve annak hiányához. A Helsinki Egyetem kutatásában több mint 9200 fajtatiszta kutya vett részt. Kiderült, hogy a kistestű kutyáknál jóval nagyobb az agresszió megjelenésének esélye, mint közepes és nagy testű, valamint óriás méretű fajtársaiknál. (Scientific Reports) 

 

 

 

 

Vajon mely fajták foglalták el a második és harmadik helyet? Nehéz elhinni, de mégis: a miniatűr uszkár és a miniatűr schnauzer. Az talán kevésbé meglepő, hogy a lista túlsó felén szerepeltek a labradorok és a golden retrieverek.

 

Egy másik kutatás is érdekes eredményekkel járt. Az Applied Animal Behaviour Science (Alkalmazott Állati Viselkedés Tudománya) szakfolyóiratban 2008-ban jelent meg egy tanulmány, mely a fajtaspecifikus agresszív viselkedés mibenlétét igyekezett feltárni. Itt jegyeznénk meg egy fontos dolgot: nem mehetünk el amellett, hogy a nagytestű és erőteljesebb kutyákról számos tévhit és sztereotípia kering, főleg arra alapozva, hogy testfelépítésüknél fogva könnyebben képesek sérüléseket okozni, véletlenül is. Éppen ezért a kutatók több mint 30 kutyafajtát vontak be a vizsgálatba, hogy lerántsák a leplet az igazságról.

 

A kérdőíves felmérés eredményei szerint három fajtát sorolhattak a „legnagyobb az esélye, hogy megharapják az embert” kategóriába. Ezek a következők: tacskó, csivava és a Jack Russell Terrier. Utóbbi fajta vizsgált egyedeinél még egy dolog kiderült: több mint egyötödük igen komoly agressziót mutatott idegen kutyák irányába.

 

 

 

 

Mitől lehetnek olyan agresszívak a kistestű kutyák?

 

És egyáltalán érdemes rájuk húzni ezt a sztereotípiát? A legtöbbször ugyanis ott kezdődik a gond, hogy mivel kicsik és aranyosak, a gazdik hajlamosabbak lehetnek elnézőek lenni velük, akár még rá is erősítenek a nemkívánatos viselkedésre. Például a vicsorgásra vagy morgásra, mert hát „annyira cukin adja elő”. Holott ezzel éppen azt próbálná jelezni a kutya, hogy:

 

• fáj valamije
• nem szereti, ha folyton felveszik
• utálja, ha mindenféle csini ruciba öltöztetik
• durván bánik vele a gyerek (cipelgeti, leejti, húzgálja a szőrét, stb.)
• nem aludt eleget, mert valaki folyton megzavarja (hogy megsimogassa, megölelgesse, stb.)

… és még sorolhatnánk, mennyi mindent engedünk meg magunknak, amit egy nagytestű kutyával nem szeretnénk, vagy egyenesen nem mernénk megtenni. Mert testméreténél és erejénél fogva valahogy jobban tiszteljük és elfogadjuk a határait. A kistestű kutyáknál miért is olyan nehéz ez?

 

 

 

 

1. A megfelelő nevelés hiánya

 

Ez szorosan kapcsolódik az előzőekhez: sokan vélik úgy, hogy mivel a kutya kicsi és kicsi is marad, nincs is igazán szükség nevelésre, képzésre. Ha bármi gond van, "megfogjuk és arrébb rakjuk". Ha egy nagyobb kutya láttán ugatni kezd (mert tart tőle), könnyen arrébb lehet ráncigálni a pórázon. Ha odakap, az sem baj, mert hát kicsik a fogai is. Jaj, és olyan imádnivaló, amikor felugrál a gazdira. Persze nem is tud akkora kárt okozni, mint mondjuk egy 30-40 kilós kutya, ha csupa szeretetből dönti fel a vendégeket...

 

Kutatások szerint a kistestű kutyák általában véve kevésbé engedelmesek, és a szociális készségeik is hiányosak. Pusztán azért, mert a gazdik nem tartották ezeket fontosnak. Pedig nagyon is érdemes odafigyelni a megfelelő szocializációra és a tanításra!

 

 

2. A génjeikben van a hiba?

 

Most képzeljük el, hogy egyik generáció követi a másikat, és a kistestű kutyák ugyanazt az elégtelen nevelést kapják. Vajon milyenek lesznek a következő generációk? Mit örökölnek az utódaik?

 

 

 

 

Valahol a nature vs. nurture (öröklés vagy környezet) vitájának kellős közepén, akadnak kutatók, akik azon az állásponton vannak, hogy a modern kor kistestű kutyáira azért jellemzőbb az agresszió, mert évszázadokon (évezredeken?) keresztül nem sokat törődött azzal az emberiség kutyabarát része, hogy kitenyéssze belőlük azt. Vagyis nem sokat tett azért, hogy a viselkedés előfordulásának esélyét csökkentse azáltal, hogy tudatosan szelektál a barátságosabb kistestű kutyákra.

 

Ezt támasztja alá egy 2016-os tanulmány is, mely több száz kutyafajta genomját szándékozott feltérképezni a félelem és agresszió genetikai indikátorait kutatva. Többek között azt találták a kutatók, hogy létezik kapcsolat az agresszió és a növekedést befolyásoló gén között, mely a kistestű kutyáknál a miniatűr méret kódjait hordozza.

 

 

3. A semmitől is frászt kapnak?

 

A kistestű kutyák részéről tapasztalható agresszív megnyilvánulások egyik legkézenfekvőbb oka talán az, hogy sokkal, de sokkal sérülékenyebbek nagyobb méretű fajtársaiknál. Emiatt pedig joggal tartanak attól, hogy megsérülhetnek – ehhez elegendő az is, ha egy termetesebb kutya véletlenül rájuk lép vagy csak ráteszi a mancsát a miniatűr ebre. Nem véletlen tehát, hogy „a legjobb védekezés a támadás” elve alapján a kicsik hajlamosabbak kitámadni. A cél nem más, mint a másik fél távol tartása, elijesztése. Így próbálják meg megelőzni azt, hogy egy nagyobb és erősebb kutya kárt tegyen bennük.

 

 

 

 

A már említett 2021-es finn tanulmányból megtudhatjuk azt is, hogy a nagyon félős kutyák esetében több mint ötszörös az esélye az agresszív viselkedés megjelenésének, mint azoknál, akik kevésbé vagy nem félnek. A nagytestű kutyákkal szemben a kistestű kutyák hajlamosabbak olyan problémákra, mint a szeparációs szorongás, illetve a túlzott izgatottság és a hiperaktív viselkedések is megmutatkoznak a gazdik hazatérésekor.

 

 

Mit lehet tenni?

 

Az egyik legegyszerűbb megoldás, ha távol tartjuk kedvencünket azoktól a helyzetektől, amely félelmet, szorongást válthat ki belőlük. Biztosítsunk számára nyugodt környezetet, ahol biztonságban érzi magát. Sajnos ez nem mindig lehetséges, hiszen el kell menni otthonról, és a sétákon sem tudjuk teljes mértékben befolyásolni, milyen ingerekkel találkozunk.

 

Ha úgy véljük, kistestű kutyánk nehezen tud megbirkózni a mindennapos kihívásokkal (ez lehet egy másik kutya is, akivel véletlenül összefutunk, ahogy befordulunk az utcasarkon), kérjük a viselkedésterápia terén jártas kutyatréner, szakember segítségét. Elsőként pedig látogassunk el állatorvosunkhoz egy alapos állapotfelmérésre, az esetek döntő többségében ugyanis valamilyen egészségügyi gond áll a megváltozott viselkedés hátterében.

 

 

Kiskutya-szindróma, avagy miért tekintünk másként a kistestű kutyákra, mint a nagyobbakra? - Kutyabarát helyek

Több tanulmány is rámutat arra, hogy az emberek hajlamosak elnézőbbek lenni a kicsi kutyákkal. Mi lehet ennek az oka?