A kutyatréner kulisszái mögött – Tényleg vicces?

Mini-blog Panyi Zita kutyaviselkedés-terapeutával.

Privát gondolatokkal, kérdőjelekkel, sikerről és örömökről.

***

Néha komolyan elgondolkozom azon, hogyan lehetséges pár embernek ennyire félreértenie saját kutyusát… Milyen elképzeléseik lehetnek empátiáról, komfort-érzésről? Szorult-e beléjük akár csipetnyi humánum is, ha a szemük előtt lejátszódó valóságnak abszolút nem érzékelik és értelmezik a tartalmát? Vagy szimplán nem érdekli őket…

Estefelé járunk. Egy gazdival és kutyusával épp a futiban gyakoroljuk az ismerkedési helyzetekben kivitelezhető impulzus-szabályzást. A szemem sarkából egy szerfölött furcsa viselkedésű vizsla-mix fiúcskára leszek figyelmes. A gazdái a futi sarkában állnak. A bent tartózkodás ideje alatt végig… Nem dobnak neki egyetlen labdát vagy botot sem, rá sem néznek. Egymással diskurálnak. Sokszor tekint rájuk a lógófülű vizsla. Várja, hátha játszanak majd vele. Hátha együtt fognak futni, oldottan mókázni. Hátha visszahozhat valamit, mert ő abban nagyon ügyes! Egymás után vagy ötször felcsillan szemében a remény, mikor gazdái a zsebükbe nyúlnak, majd ki is oltódik. Csak egy zsepiért nyúltak… Elkeseredésében és mert bizony igen kreatívak, okosak a vizslák, kitalál magának egy játékot. Bevárja, míg az angyalföldi futtató hosszabbik oldala mellé (autóút mellett helyezkedik el) ér egy gyorsan száguldó autó. Azt játssza, hogy kergetőznek. Üldözőbe veszi hát a guruló masinát. Alaposan megugatja. Egy pillanatra boldogan csahol. Csak sajnos a „pajti” sosem fordul őfelé. Az autó sem… És mindig lehagyja. Kudarc itt is. Nem érti a vizsla. Megáll. Mit csinálhat rosszul? Megrázza fülecskéit. Sebaj, majd a következő, gondolja. Mert a kutyák tudnak reménykedni. Kezd fáradni. Vagy inkább úrrá lesz rajta a fásultság. Mikor legközelebb csattog vissza kiindulópontjához, kényszermozgásokat végez. Magányos. Árt neki a mellőzöttség, az unalom, a kudarcélmények sorozata. Saját tengelye körül kezd dühösen forogni, egyre gyorsabban. Persze a „kedves gazdik” ezt sem veszik észre… Végtére, ők szuper gazdik, naponta viszik futiba a kutyát. Óránál is hosszabban…

Hazafelé találkozom a pici westie-vel. Messziről látom, hogy a kis terrier beleakadt pórázába, miközben a gazdi barátnőjével trécsel. Neki akar menni a közeledő Felhőnek, csak akadályozza pórázzal körbetekert lába és az is, hogy fojtja nyakörve. Ám mindez csak megacélozza elszánását. Újult erővel igyekszik kitörni. Csak az a fránya légcső és nyelőcső… Fuldokolni kezd, ijesztő hörgéssel és sípoló lélegzetvétellel vesz vissza a lendületből, mire elhaladván mellettük hallom, hogy a hátam mögött röhögőgörcsben tör ki a gazdija éles hangon. Szóvá is teszi, milyen hangokat ad a kutya… Felhővel egymásra nézünk.

Biztos, hogy mindenki megérdemli kutyusa tiszteletét és ragaszkodását?