A múlt szelleme: egy kutya, aki áldozatával megváltoztatta az állatkísérletek megítélését

1903. februárjában a londoni egyetem orvostanhallgatói szokásos előadásukhoz készülődtek: az aznapi témát egy kutya anatómiai felépítésének és működésének megfigyelése nyújtotta. Csakhogy a kutya még élt. És ezúttal altatás nélkül nyitották fel testét…

A 19. században és a 20. század elején még teljesen elfogadott eljárásnak számított a kísérleti állatok élveboncolása – a tudomány nevében jelentéktelen áldozatnak minősült mérhetetlen szenvedésük. Számos oktatási intézmény alkalmazta e metódust a jövő orvosainak és állatorvosainak képzésekor, ám egyre többen ellenezték, állítólag még maga Viktória királynő is, aki köztudottan odavolt a kutyákért.

Ez a bizonyos előadás azonban nem várt fordulatot hozott. Két hallgatólány azzal a céllal iratkozott be az orvosi karra, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek és véget vessenek a kínzásnak. Leisa Schartau és Louise Lind af Hageby a Svéd Élveboncolás Elleni Társaság alapítói ekkorra már jelentős dokumentációval rendelkeztek az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódról, az anyagot pedig a brit nemzeti társaság titkára elé tárták. Stephen Coleridge urat két pont is aggasztotta az üggyel kapcsolatban: a sebész ugyanis nem altatta el megfelelően a kutyát, és egy alkalommal több eljárást is elvégzett rajta, összességében tehát indokolatlanul meghosszabbította az állat szenvedését.

Az állatok javait szolgáló előírások megsértése miatt nyilvános levélben emelt szót az orvos ellen, aki felháborodásában beperelte a titkárt rágalmazásért és becsületsértésért. A napokon át tartó tárgyalások végül az orvos győzelmével zárultak 1903 novemberében. Az általa elszenvedett károkat és a perköltséget a titkárral fizettették meg – a közhangulat azonban mellette állt, az összeget az esetről tudosító londoni bulvárlap adománygyűjtése fedezte.

A kiskutya ekkor már nem élt. 1902 decembere és 1903 februárja között több beavatkozást is elvégeztek rajta, a „bemutatók” közötti időben keservesen sírt ketrecébe zárva, fájdalma sokak szívéig hatolt. Azon a végzetes napon egy korábbi műtét hatását vizsgálták, mikor az orvos felnyitotta a hasát, a sebet azonban nem zárta be, hanem felvágta a nyakát és tovább magyarázott a diákoknak. Félóra múltán átadta segédjének, aki megölte a kutyát.

A svéd hölgyeknek hála rengetegen szereztek tudomást róla és a kísérletek kegyetlen világáról – a Barna Kutya-ügy lassan nemzeti üggyé vált, egy évtizeden át bolygatta a kedélyeket. Orvostan és állatorvostan hallgatók mellett állatjogi aktivisták, állatbarátok és híres személyek is csatlakoztak a mozgalomhoz, melynek eredményeként 1906-ban szobrot emeltek a kiskutya emlékére. A Battersea Park-ban álló emlékmű egy nemes kiállású kutyát ábrázol, talapzatába két ivókutat is beépítettek: egyet az emberek és egyet a kutyák számára. Felirata:

"A Barna Terrier Kutya emlékére, aki 1903 februárjában pusztult el az egyetem laboratóriumában, miután több mint két hónapon át szenvedett az élveboncolási kísérletektől, ahol az élveboncolók kézről-kézre adták, mígnem a halál megszabadította szenvedéseitől. Továbbá annak a 232 kutyának az emlékére, akiket 1902 folyamán boncoltak fel élve. 

Anglia Férfiai és Asszonyai

Meddig mehet ez így tovább?"

A szobor és provokatív felirata azonban sokak nemtetszését is magával hozta: zendülések központi szereplőjévé vált, még rendőrtiszteket is kirendeltek őrzésére. 1907 novemberében jelentős tömeg gyűlt össze a szobor körül, hogy megdönthessék, ám próbálkozásuk kudarcot vallott. A szimpatizánsok erre egy újabb, nagyvolumenű demonstrációval reagáltak:  többszázan vonultak fel tiltakozó szavaikkal és a négylábú áldozatot formázó transzparensekkel. London leghíresebb terén, a Trafalgar Square-en követelték a kísérletek betiltását.

A közhangulat forrongott, gyújtogatások és lázongások söpörték végig az utcákon, melyet tömeges letartóztatások követtek. A döntéshozók tehetetlennek bizonyultak, évekig tartott, mire a helyi tanács határozatot hozott: 1910 március 9-én eltávolították a szobrot helyéről és beolvasztották. Mindezt az éjszaka leple alatt, nehogy újabb zendülés törjön ki.  

A barna kutya emléke azonban nem merült feledésbe, története generációról-generációra szállt, fennmaradásában a brit Nemzeti Élveboncolás Elleni Társaság a mai napig kulcsszerepet játszik. 1985. december 12-én megújult az egykor romba döntött emlékmű: a feliratot megőrizték, de az eredeti, büszkeséget sugárzó kutya alakja helyett egy riadt tekintetű, megtört lelkű kiskutyát láthatunk, akit a szobrász Nicola Hicks saját kedvence ihletett. Alázatos testhelyzete félelmet tükröz, mintha egy kegyelmet nem ismerő ember előtt hunyászkodna meg. Nyoma sincs benne a múltszázadbeli hősies ábrázolásnak: ránézve egy olyan kiskutya képe dereng fel előttünk, aki a segítségünkre szorul, és azt az érzést kelti bennünk, hogy meg kell mentenünk őt.

A Barna Kutya Emlékmű egyszerre testesíti meg a múlt borzalmait és a jelen fájdalmát. Az emberiség történelmének olyan fekete foltja ez, mely napjainkig sem tisztult ki. Emléket állít mindazon állatoknak, akik kísérleti célból örök szenvedésre kárhoztattak, mígnem a halálban lelnek végső megnyugvásra.