A nyomodban van!

Minden témáról eszembe jut egy személyes élmény, így van ez ma is. 

Marcit az előző gazdája verte, nem szerette, nem etette, félt is tőle. Ez a mamlasz kutya meg válaszul rettegésben tartotta a nénit. Igen, Marcinak megváltás volt elkerülni onnan. Sajnos az ára a néni súlyos betegsége és halála lett. 

Ezt a hétszentséges pulit aztán móresre tanítottuk! Például elkezdtük simogatni, becézgetni, ölelgetni. A sok egyéb falkavezéres gyakorlat mellett. Pár hét alatt a környék szörnyéből egy kezesbárány lett. (Na jó, a mai napig vannak hülyeségei, de így szeretjük.) 

Marci még most is beteg attól, ha nem lehet velünk, mellettünk. Törzshelye az étkezőasztal alatt lett, sokszor észre sem vesszük, hogy bent van a lakásban, mert mozdulatlanul és csendben őriz bennünket. 

Nagymami szerint mind a három kutyánk már akkor jelez, ha mi még csak az utca elején járunk. Fantasztikus érzés, ahogy várnak minket! Egész nap velünk lennének. Démon sír, ha a kennelben kell lennie, miközben mi az udvaron játszunk. Pötyi pedig fiatalodott öt évet, amióta tele lett a ház gyerekekkel, és vigyázhat rájuk. 

Egy kutatás arra az eredményre jutott, hogy nem véletlen a kutyák ilyen fokú függősége. Azt állítják, hogy alapjáraton hajlamosak barátaink a szeparációs szorongásra, ami akkor jelentkezik, ha nélkülünk, egyedül kell lenniük. Ennek oldására azt tanácsolják a Better Life With Your Dog szakemberei, hogy néhány egyszerű módszerrel enyhítsünk ezen.

• A mindennapos testmozgással nem gyűlik fel benne felesleges energia. 
• A parancsszavak gyakorlásával, feladatok végzésével tudja, hogy velünk kell dolgoznia.
• A kutyának adott élvezetes rágókák hosszú időre lekötik a figyelmét. 

Ezek mellett van még egy kicsit keménynek tűnő gyakorlat, mellyel szorongáscsökkenést érhetünk el: a kutyát figyelmen kívül kell hagyni a nap egy részében. Mindezt az ő érdekében. (Nos, ezzel vagy egyetértünk, vagy nem, mindenki döntse el magában!)

A folyamatos követés egyébként azért van, mert a kutyák valóban szeretik a gazdájukat! Vonzódnak a legbarátságosabb társhoz a falkában, és nagyon kedvelik az együttlétet. A kis tapadókorongosokat olykor még a mellékhelyiségből sem lehet kizárni. Egyszerűen minden egyes pillanatot velünk akarnak tölteni, mert féltenek, óvnak bennünket. És nem utolsó sorban várják azt a pillanatot, amikor valami fincsi lepottyan nekik a földre. (Értem már Marci asztal alatti létét!) 

A túlságosan ránk tapadt és szorongó kutyát a fent említett módszerek mellett érdemes az ágyunk mellett altatni, hogy érezze közelségünket!