Az állataim nélkül soha!

Bevallom, volt egy rövid időszak, amikor azt hittem, hogy ez is ilyen "hungaricum", hogy meggondolatlanul, felelőtlenül magunkhoz veszünk egy állatot, aztán ha bármi nem úgy sül el, mint lila-ködfelhős álmainkban elképzeltük, akkor gyorsan lepasszoljuk. Bárhova, akárhova, csak valaki tüntesse már el. Rosszabb esetben a teltházra hivatkozó menhely dolgozóit még akár altatással is megfenyegetve. És, ha egyik sem jön be, akkor szélnek eresztjük valahol az út mentén. De sajnos azt kell tapasztalnom, hogy külföldön is egyre több az ilyen nemtörődöm, lélektelen ember.

Éppen ezért töltötte el jóleső, melegség érzéssel a szívem, amikor belefutottam Ana Claudia sztorijába.

Pontos részleteket sehonnan nem sikerült kideríteni. De talán nem is a körülmények igazán fontosak ebben az esetben. Hanem maga a tény, hogy egy egyedülálló, fiatal nő, amikor az élete úgy alakult, hogy vissza kellett költöznie Spanyolországba, akkor nem azt választotta, hogy eldobja társait hanem, hogy megoldást keres, hogy továbbra is együtt tudjanak maradni.

Így történhetett, hogy Ana addig-addig telefonált és szervezkedett, amíg talált egy olyan légitársaságot, aki vállalta, hogy 7 macskájával és 2 kutyájával együtt repülhet haza.

2 kutyusnak a nagy sárga boxban és 3 cicának a kisebb narancssárga boxokban a fűtött rakodótérben kellett utaznia. További 4 cica a piros hordozókban pedig az utastérben repülhetett a gazdival.

Hogy könnyű volt-e Ana-nak megoldást találnia? Biztos vagyok benne, hogy nem! Hogy olcsó volt e neki ez a procedúra? Biztos, hogy nem!

De, aki igazán szereti a családját, az nem hagyja el semmilyen nehézségek közepette!

Az állatok nem tárgyak, akiket kidobhatunk, amikor rájuk untunk! Ők érző lények, akik nagyon megszenvedik, ha el kell szakadniuk az embertől, akivel addig éltek.