Az állatvédelem más szemszögből

Márton Attila a MEOESZ volt ügyvezetője külföldi tevékenységei során tágabb információkat szerzett az állatvédelemről. Előadása alapján cikkünkben összefoglaltuk főbb észrevételeit, gondolatait.

Az állatvédelem arcai nem csak az állatvédők, gyepmesteri telepek, politikusok, menhelyek, szaporítók és tenyésztők, bár gondolnánk, hogy közvetlenül kizárólag ők hatnak a témára. Csoportosítás szerint tágabb körökre bonthatóak, így a gyepmesteri telepek és politikusok az államapparátus, az állatvédők és a menhelyek pedig a civil szervezetek kategóriájába sorolhatók. Az állatvédelem megfeledkezik az aktivistákról, átlagos kutyatartókról, és tartani szándékozókról, a Kennel Clubokról, valamint bárki olyanról, aki kutyákkal foglalkozik (állatorvos, kiképző), és azokról, akik nem tartanak kutyát.

Ez alapvető problémákat vet fel, hiszen az állatkínzást gyökereiben kellene elfojtani. Magyarországon jelenleg csak „tűzoltás” folyik, a szakmaiság és a tudás hiánya miatt nincs fejlődés. Az állatvédelem elsődleges célja, hogy az aktuális kutyát, vagy más állatot megmentsék a maga nyomorult helyzetéből, egészségügyi problémáiból kikúrálják, majd gazdát találjanak neki. Arra azonban nagyon kevés hangsúlyt fektetnek, hogy a menhelyekre bekerülő kutyák száma, és ezáltal a rossz tartásból, tudatlanságból fakadó problémák csökkenjenek.

Meglepő, de a témában hatalmas felelősség hárul azokra, akik nem feltétlenül kutyatartók, csak ebekkel foglalkoznak. Kapcsolatot teremtenek a társadalommal, a kutyatartókkal, ők látják az állat állapotát, ők tudnak figyelmeztetni a problémára, vagy felvenni a kapcsolatot állatvédő szervezetekkel. Tekintsünk egy kutyakozmetikust, aki a bolhás, büdös, egészségtelenül koszos és csomós szőrű kutya gazdájának kifejezheti nemtetszését, tanácsolhat gyakoribb kozmetikázást, vagy ápolási lehetőségeket. Az állatorvos fel tudja mérni a rossz egészségi állapotot, jelezni tudja a gazdának, vagy ez alapján mérlegelni, hogy forduljon-e bennfentes szervezetekhez.

Nagy felelősség hárul a kutyakiképzőkre, tanácsadókra, és azokra, akik a fajtákról tájékoztatják a kutyavásárlást tervezőket. Számos tudatlanságból, tájékozatlanságból fakadó elárvásodás, menhelyre, vagy utcára kerülés róható fel azoknak, akik szeretnének kutyát, de nem néznek utána a fajtajellegnek, és a tartási igényeinek. Rájönnek, hogy a nem mozgatott kutya zajos, hogy a kötelező oltás pénzbe kerül, és nem lehet pl. egy beagle-t napi 5 perces sétákkal lakásban tartani.

A felvilágosítatlan gazdák sok problémát okoznak. A legtöbben nemhogy nem elég tájékozottak, de nem is akarják ismerni a kutyatartás szabályait. Hiszen elvan „az” a kertben, jó neki a legolcsóbb táp, és „megszokta a láncot”. Nem gondolnak bele, sőt legtöbbször nem is foglalkoznak vele az állatvédők, hogy az elhízás is állatvédelmi témába tartozik. Lehet, hogy hosszabb lefolyású rendellenesség, mint a kóros soványság, de komoly egészségügyi problémákat von maga után. A szív-, cukor-, és ízületi betegségek elkerülhetetlenek, arról nem is beszélve, hogy a kutya keretek közé van szorítva azáltal, hogy hatalmas túlsúlya miatt nem tud kedvére szaladgálni, játszani. Kínzás neki a séta, de még a 15 fok feletti hőmérséklet is.

Az alapvető problémákat a szakmaiság hiánya okozza, valamint az, hogy a különböző szervezetek az esetek többségében nem hajlandóak az összefogásra. A menhelyek, szervezetek nem szeretik a tenyésztőket, bele sem gondolva abba, hogy a törzskönyvezéssel nyilvántartásba kerülnek a kutyák, egész életükben nyomon követhetőek lesznek. Alapvetően nem a tenyésztőkkel van a gond, hanem a plusz jövedelemszerzési szándékkal szaporítókkal, valamint azokkal, akik nem foglakoznak a tüzelő szukájukkal, kiengedik sétálni, vagy beengedik a kóborló kanokat.

Az országban szűk körben van csak jelen a felelős állattartás eszméje, a kutyatartás kultúrája nem alakult még ki (és rövid időn belül nem is fog), és hiányzik a tudás az állatvédelem területén is. A kutyamentés sokaknak csak divat, az országban a közösségi portálokra épül, hiszen a legtöbb ember abban a tudatban él, hogy a megosztásával, vagy kommentjével segített valakinek. És jelenleg segít is. A legtöbb kutya interneten, közösségi portálokon talál gazdára, és nem a különböző hírdető oldalakon, vagy menhely látogatások alkalmával.

Bonyolult feladat, de azt a réteget kell megszólítani, aki nem akar, vagy nem tud tájékozódni. A változáshoz szükség van konferenciákra, képzésekre, szakértőkre, és leginkább összefogásra. Csak így léphetünk előrébb!