A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Bíróság előtt a tiltott állatviadal szervezői – börtönbüntetést is kaphatnak

2021. december 14., 11:30


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




Nem csak a harcoltatás, de a kutyák tartási és kiképzési körülményei is kimerítik az állatkínzás fogalmát azon az ingatlanon, ahol a nyíregyházi rendőrök a TEK bevonásával ütöttek rajta – a területen épp állatviadal zajlott. A Nyíregyházi Járási Ügyészség nyolc személyt vádol tiltott állatviadal szervezésével, valamint állatkínzás bűntettével.



 

 

Ahogy arról egy évvel ezelőtt oldalunk is beszámolt, 2020. november 28-án a nyíregyházi rendőrség a TEK bevonásával ütött rajta egy Nyíregyháza külterületén lévő ingatlanon, ahol állatviadalokat tartottak.

 

A vádirat szerint a nyolc vádlott közül többen is foglalkoztak azzal, hogy állatviadal céljára kutyákat tenyésszenek, képezzenek ki és forgalmazzanak – írja az Ügyészség közleménye. A kutyákat erre a célra épített, speciális futópadon futtatták, rövid, különösen vastag, súlyos láncon, valamint nagyméretű, jelentős súlyú nyakörvvel tartották az ebeket. Az állatokat egyébként állatorvos nem felügyelte, gyógyszerezésüket, azaz a doppingolásukat a vádlottak végezték. Engedetlenség esetén fizikailag bántalmazták a tenyésztett kutyákat, illetve tét nélküli versenyeket is szerveztek a harci képességeik kipróbálása végett. Önmagában az ilyen módon való állattartás is különös szenvedést okozott a kutyáknak, rendkívül rossz általános állapotban voltak, alultápláltságuk és kiszáradásuk már alkalmas volt arra, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedjenek.

 

 

Tiltott állatviadalon ütött rajta a TEK – 25 kutyát mentettek ki, elfogták a szervezőket
Tiltott állatviadalon ütött rajta a TEK tavaly novemberben – 25 kutyát mentettek ki, elfogták a szervezőket
Fotó: police.hu

 

 

Bár az elkövetők az ország különböző pontjain éltek, azonban ismerték egymást, tartották a kapcsolatot. Tudtak arról, hogy már hosszabb ideje rendszeresen szerveznek társaik kutyák harcoltatására állatviadalokat, ezeken egy részük többször részt vett, a saját, erre a célra kiképzett kutyáival. A vádlottak a kutyaviadalok szabályait egymással megbeszélték, részletes írásbeli szabályzatot dolgoztak ki, melyet mindannyian ismertek. Rendszeresen videót készítettek a harcoltatásról.

 

2020. november 28. napján az elkövetők Nyíregyháza külterületén, egy tanyán gyűltek össze, ahol egy 5x5 méter nagyságú küzdőteret alakítottak ki. Először két kutya harcolt egymással 20 percig, melyre 100.000 forintos fogadást kötöttek a gazdáik, azaz a győztes kutya gazdája 100.000 forintot kapott a vesztes kutya gazdájától. A küzdelemben az egyik kutya elpusztult. Ugyanekkor egy másik viadalt is tartottak a vádlottak, melynek 32. percében a rendőrség beavatkozott, így az állatviadal félbe szakadt.

 

Az állatviadalok szervezésében és a kutyák kínzásában vezető szerepet játszó vádlottakkal szemben az ügyészség azt indítványozta, hogy amennyiben beismerő vallomást tesznek és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, a bíróság egy-egy év börtönbüntetésre ítélje őket, további társaik elzárásra és pénzbüntetésre számíthatnak ugyanilyen feltételek mellett.

 

A nyomozás során nagy számban foglalt le a rendőrség állatviadal céljára kiképzett, illetve a viadalon ténylegesen részt vevő kutyákat. Ezeket a vádlottak nem kapják vissza, ugyanis az eljárás során egy részüket értékesítették, míg a többi kutya elkobzására tett indítványt az ügyészség. Ugyanígy elkobzás alá esnek a kutyák kiképzéséhez használt speciális eszközök, illetve az a nagy mennyiségű gyógyszer, fecskendő, tű is, amit a vádlottak a bűncselekmények elkövetése során használtak.

 

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

 

 

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Így lopják a kutyákat Budapesten! Így lopják a kutyákat Budapesten!
Az egyik újbudai állatvédő személyes tapasztalatait osztotta meg a közösségi médiában, amikor beszámolt az esetről, aminek szemtanúja volt.

Majdnem elaludt a labrador kölyök, amikor terápiás tanuló kutyává avatták Majdnem elaludt a labrador kölyök, amikor terápiás tanuló kutyává avatták
Érezni lehetett a teremben, hogy olvadoznak a szívek - annyira édes volt az álmos kiskutya!

Ügyészség előtt a kutyáit sanyarú körülmények között tartó férfi ügye Ügyészség előtt a kutyáit sanyarú körülmények között tartó férfi ügye
Bíróság elé állhat a csetényi férfi, akitől a Zirci Rendőrőrs egyenruhásai mentettek ki két lesoványodott kutyát nagyon rossz körülmények közül.

Bíróság elé kerülhet a férfi, aki egy dobozban tett ki és hagyott sorsára négy kölyökkutyát Bíróság elé kerülhet a férfi, aki egy dobozban tett ki és hagyott sorsára négy kölyökkutyát
Egy diósgyőri rendőrnő talált rá a négy kiskutyára, akiket egy dobozban hagyott sorsára tulajdonosuk.

FRISS! Az MTI híradása szerint természetkárosítás bűntette miatt vették büntetőeljárás alá a vadászt, aki kilőtte az M237-es farkast FRISS! Az MTI híradása szerint természetkárosítás bűntette miatt vették büntetőeljárás alá a vadászt, aki kilőtte az M237-es farkast
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Hidasnémeti környékén történt a felháborító eset, ami szégyenbe hozta Magyarországot a világ előtt.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

AIRMAX Cargo Budapest Zrt.
 Hírstart AEGON Magyarország Zrt. MTI

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Karácsonyi kutyás könyvajánló Hírek - Címlapon
Karácsonyi kutyás könyvajánló
Ilyen aranyosan reagált a kutya, amikor megkérték anyukája kezét Hírek - Címlapon
Ilyen aranyosan reagált a kutya, amikor megkérték anyukája kezét