
Botrány: egy feljelentés után rendőrök vitték el a Futrinka Egyesület kutyáit
2017. május 11., 13:15
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
A feljelentő szerint a kutyák folyamatos ugatása mellett nem lehet nyugodtan élni, a lakóközösséget zavarja a “folyamatos csaholás és nyüszítés”. Az erőszakkal elvitt kutyákat azóta sikerült biztonságba helyezni, a határozatot pedig természetesen megtámadja az Egyesület.
A Futrinka Egyesület által bérelt lovardában összesen 20 kutya számára van hely: az Egyesülethez került mentett, gazdátlan kutyusok itt biztonságos menedékre találnak, ivartalanításon esnek át, és innen kerülnek új, szerető családhoz. A területen a kutyák zárt, fedett helyen lehetnek, nincsenek kitéve a zord időjárásnak, ugyanakkor az elkerített futtatókban elegendő mozgás is biztosítva van számukra. Ezen felül az önkénteseknek hála nagy sétákra is mehetnek: az erdei sétaösvény közel van, így kutya és ember együtt élvezheti a természetet (természetesen a szabályoknak megfelelően: pórázon és bekészített zacskókkal a piszok eltakarítása végett).
Ez így leírva már-már idilli: a hatalmas terület, a sok foglalkozás, a nagy séták, a biztonságos menedék… Az ördög azonban nem alszik.
Szerda délelőtt jelentek meg a lovardában a rendőrség, a közterületfenntartók és a budaörsi sintértelep munkatársai - tudta meg a 24.hu. A lovardában elhelyezett 18 kutya közül 8-at azonnal magukkal vittek - az Egyesület állítása szerint semmilyen hivatalos papírt nem mutattak fel, amely a kutyák elszállítására jogosította volna fel őket. Azt ígérték, hogy a maradék 10 kutyáért hamarosan jönnek, így azokat még gyorsan biztonságos helyre tudták vinni az Egyesület munkatársai. Szerda estére pedig az elvitt nyolc kutyát is el tudták helyezni ideiglenes befogadóknál.

Fotó: facebook.com/magyarvizslasos/
Az egész előzménye az, hogy a lovardától 60 méterre fekvő lakóparkban élő lakók egy részét zavarja a folyamatos, egész napos csaholás és nyüszítés, ezért márciusban az egyik lakó birtokháborítás miatt a település jegyzőjéhez fordult, 45 lakó által aláírt támogató papírral. Állítása szerint éjjel-nappal, folyamatosan hallani az ugatást, ami miatt nem lehet pihenni. A másik panasz az volt, hogy a kutyaséták után a hátrahagyott kutyapiszok is rendkívül zavaró, ráadásul közegészségügyi veszélyt is jelent… azt is sérelmezték, hogy a területre folyamatosan érkeznek idegenek - akik valójában az Egyesület önkéntesei, támogatói, vagy éppen örökbefogadók.
Az Inforadio.hu kérdésére Mosó Adrienn, az Egyesület elnöke cáfolta az ellenük felhozott vádakat: „A kutyák ugatnak, mert a kutya ugat. Ám mivel a kutyáink zárt épületben vannak, az tompítja a hangjukat, és nem is ugatnak állandóan. Ezzel szemben a lakóparkban – ahol a kutyákat a kertben tartják – körülbelül negyven kutya van, akik éjjel-nappal csaholnak, ha például valaki elsétál előttük, vagy vadjárás van. Az övéikhez képest a mi kutyáink jóval halkabbak, mert mi hat órakor bezárjuk az ajtót, és nyugalomban alszanak reggelig, így éjszaka például egyáltalán nincs ugatás”. Azt is elmondta, a kutyákat nem viszik a lakópark fele, hanem éppen az ellenkező irányba, az erdei ösvényre mennek velük sétálni. Mindig van náluk zacskó, amivel fel is szedik a kutyák után a piszkot.
Az Egyesület természetesen nem hagyja annyiban a dolgot: a feljelentést megtették és bírósági eljárást indítottak az önkormányzat eljárása ellen.
Forrás: 24.hu, inforadio.hu, facebook.com/magyarvizslasos/
Idős kutyát fogadnál örökbe? Van 5 remek érvünk mellette!
Egy mentett őszpofi hálája egy életen át elkísér. Szívmelengető érzés tudni, hogy annyi nehézség után hátralévő éveit nyugalomban és szeretetben élheti le melletted. Annyi mindennel gazdagodhat életünk, ha egy kisöreget választunk!
15 kölyöknek adott életet a német dog mamakutya, miután bekerült a menhelyre
Az állatmentők sem jutottak szóhoz, annyira meglepődtek a rekordszámú alom láttán.
Öregecske kutyákat festenek le az idősek otthonában, hogy segítsenek nekik gazdira találni
Megható kezdeményezés a menhelyi kutyusokért!
Életében először alhatott ágyban a mentett kutya - egyszerűen imádnivaló!
A boldogsághoz kevés is elég: csend, nyugalom és egy puha ágyikó egy biztonságos helyen.
Különleges tehetségével mindenkit levesz a lábáról a mentett kutya
Plüssökből sosem elég! Arabella kutyus pedig azt is tudja, hogyan lophatja be magát bárkinek a szívébe. Hát nem édes?