Demény, a kötsög leigázta Szombathely népét
Max pedig Muki nélkül jött. Nem baj. Szerzett magának.
2017. június 08., 18:45
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
Szombathely, szerda este. A csöpögő eső sem tántorította el a deményistákat, hogy kimozduljanak otthonról. Az ok nem kevesebb, mint Vezérünk, Demény látogatása. Alap, hogy ott voltunk.
Izgatott moraj töltötte meg a Berzsenyi Dániel Könyvtár termét. Rajongók várták türelmetlenül az ország legnagyobb szájú vizsláját, Deményt, és gazdáját, Magos Juditot egy olvasótalálkozóra. Innen-onnan neszező, zörgő zacskók jelezték, hogy itt bizony nem csak a közönség szeretetével fog szembesülni Demény, hanem bizony töpivel is. Amit természetesen hamar ki is követelt magának. Megérkezett Max is: és mivel nem hozott magával mukit az útra, hát szerzett egyet - egy pulcsi személyében (a közönség olvadozó-nevetésével kísérve).
A bő egy órás beszélgetésen Horváth Nikoletta, a VakVagány blog szerzője faggatta ki Juditot, miközben hűséges vakvezető kutyusa, Lili mellette pihent, oda se hederítve Demény töpi-követeléseire. Az este szóba került minden, ami a kutyákat, kutyatartást, állatvédelmet és az olvasást érinti.
Megtudtunk minden fontos tudnivalót a békászásról (ez se megy ám mindenkinek!), a töpievésről, a Deményista Mentorklubról, de még Ivánról és a macskatartás nehézségeiről is. Mindezt természetesen a kedvenceinktől megszokott humorral fűszerezve, így megedzettük a rekeszizmainkat is.
A közönség kérdései után előkerültek a kincsek a táskákból: naptárak, és könyvek váltak gazdagabbá Judit és Demény aláírásával. Az este sztárjai: Demény, Max és Lili finomságokkal, és rengeteg simivel lettek gazdagabbak, mi pedig nekik és Juditnak köszönhetően rengeteg mosollyal és élménnyel!
Forrás: kutyabarathelyek.hu
Indexkép forrás: Hornyák Emőke/kutyabarathelyek.hu
Könnyen idomítható kutyafajták
Vannak bizonyos kutyafajták, akik könnyebben taníthatók társaiknál. Mitől függ, hogy egy kutya könnyen kezelhető vagy sem?
Segítség, túl sovány a kutyám!
Kutyádnak kilátszik a bordája, keskeny a válla, felhúzott a hasa? Nem feltétlen szimplán csak atletikus alkat, lehet, hogy kórosan sovány.
Egyszerűen átdobott nyolc vizslát a menhely kerítésén valaki – sérüléseket és sokkos állapotot okozott a kutyáknak
Nyolc rémült kutya fogadta a Halasi Állatotthon dolgozóit – a kutyákat valaki egyszerűen átdobta a kerítésen, így szabadult meg tőlük.
Bélyegekre kerültek a magyar vadászkutyák
Gyönyörű bélyegeket adott ki a Magyar Posta, melyek a magyar vadászkutyákat ábrázolják.
Szobrot emeltek Baja város kutyájának emlékére
Béla kutya hivatalosan is megkapta a „Város Kutyája” címet Baja városától még a 90-es években. A vizslát rengetegen ismerték és szerették a városban – halála után 25 évvel készült el szobra, melyet a Tóth Kálmán téren helyeztek el.