
Egy kis vizsla, aki megváltoztatta egy rákos kislány életét
2018. január 19., 06:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
Agydaganatot fedeztek fel a mindössze hét éves kislánynál. A betegség fenekestül felfordította a család életét, hosszú hetek, hónapok múltak el kezelésekkel, várakozással. Aztán megérkezett a kis Tucker és az élet újra vidám lett. A megható történetet a család a közösségi oldalán osztotta meg.
A mindössze hét éves kislányt rákos agydaganattal diagnosztizálták 2015-ben. A McLeish család élete egyik napról a másikra gyökerestül megváltozott: hosszú hónapokat kellett az otthonuktól távol tölteniük, míg kislányuk a szükséges kezeléseken esett át: műtétek, rehabilitációk és kemoterápiák.
Ez idő alatt a Ronald McDonald Házban éltek, itt kerültek először kapcsolatba terápiás kutyákkal, és tapasztalhatták meg ezeknek az állatoknak a feltétel nélküli szeretetét és jótékony segítségét. “Mi nem voltunk állattulajdonosok, nem is igazán értettük meg a gazdik rajongását, szinte már elvakultságát. De amit a terápiás kutyákkal átéltünk, és láttuk a lányunkon a nekik köszönhető változásokat, annak hatására mindent átértékeltünk” - írja az édesanya. “A kislányunk egy normális hétéves gyerekből egy beteg kislánnyá változott egyik pillanatról a másikra: nem tudta használni az egyik karját, a betegség rontotta a látását, kerekesszékre lett szüksége és nehezebbé vált számára még az étkezés is. Mindezt nagyon nehéz megértenie és feldolgoznia. De ezek a kutyák hihetetlenül megnyugtatták őt. Rengeteget segítettek neki.”

Fotó: Facebook.com
A szülők ekkor döntöttek úgy, hogy a kezelések után hazatérve egy kutyával gyarapítják a családot. Egy vizsla tenyésztőre bukkantak az interneten, és a magyar fajta jellemzőit olvasva azonnal tudták: egy ilyen kutya lenne a legmegfelelőbb kislányuknak: hiszen ezek a kutyusok rengeteg szeretetet képesek adni, vidámak és kedvesek. És a lányuknak pont erre van szüksége!
“Volt azért egy pont, mielőtt a kölyök megérkezett volna hozzánk, hogy elbizonytalanodtam: biztosan be tudunk vállalni egy kiskutyát? Hiszen a lányunk egy kemoterápia közepén van, és még egy kutyával járó gondokat is a nyakunkba vegyük? Lesz rá elegendő időnk?”

Fotó: Facebook.com
De a kis Tucker érkezésekor minden kétségük elszállt: szerelem volt az első látásra. “Pillanatok alatt az összes családtag szívébe belopta magát. Rengeteg szeretetet hozott magával és olyan vidámságot, mire hosszú hónapok óta nem volt példa a családunkban. Pontosan tudja, mikor van szükségünk egy kis támogatásra, szeretetre - vagy csak egy plusz arcon-nyalásra.”

Fotó: Facebook.com
A beteg kislánnyal pedig különleges kapcsolata alakult ki: “Minden családtagot nagyon szeret a kis vizslánk, de a beteg lányunkkal különösen szoros kapcsolata van. A vizslák valóban fantasztikus kutyák, Tucker talán legmélyebb pontról hozta vissza a családunkat, megtanított minket újra mosolyogni.”
És a sok harc és kitartás is meghozta a gyümölcsét: az utolsó kemoterápia után a felvételek már nem mutattak semmiféle tumort a kislányban...
Forrás: facebook.com
Indexkép forrás: facebook.com
Cikk első megjelenése: 2016. augusztus 17.
Előrehozták a karácsonyt, hogy a súlyos beteg kutya is ünnepelhessen
Riley, a 11 éves német dog elmondhatatlanul örült ajándékainak!
Miért sántít a kutyám? Okok, tünetek és teendők
Sántikál, kíméli a lábát vagy képtelen felállni, és csak húzza maga után? A sántítás mögött nemcsak sérülés, hanem betegségek is állhatnak, melyek kezelése szakértelmet, a gazdi részéről pedig türelmet és odaadást kíván. Mit kell tudnunk az állapotról, és hogyan segíthetünk kutyánknak?
Daganatos betegségek kutyáknál - A rák 6 leggyakoribb típusa
Egy téma, amit legszívesebben messzire elkerülnénk, mégis fontos tudnunk róla, hogy időben megtehessük a szükséges lépéseket kedvenceink egészsége érdekében.
A rák korai felismerése kutyáknál - 12 árulkodó jel
Kutyáinkat is érinthetik daganatos megbetegedések, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mely tünetek jelentkezése esetén lehet rákra gyanakodni. Ehhez szeretnénk most egy kis segítséget nyújtani.
Kivirult új otthonában a kutya, akit 20 évesen adtak le a menhelyen
Szívmelengető történet egy weimari vizsláról és a második esélyről!