A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Életük végéig gondoskodna a lengyel állam a rendfenntartó erőknél szolgáló állatokról

2021. február 19., 12:30


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




Életük végéig járó ellátást és védelmet biztosítana a rendfenntartó erőknél szolgáló állatoknak a lengyel belügyi tárca.



 

 

A tárcák közötti egyeztetésre, majd a kormány elé kerülő, csütörtökön bemutatott törvénytervezet átfogóan szabályozza a szolgálati állatok státuszát - olvasható az MTI-nek is eljuttatott belügyminisztériumi közleményben.

 

A javaslat szerint az állatok - kutyák és lovak - a szolgálati idő befejeztével is azon rendfenntartó egység állományában maradnak, amelynél eddig szolgáltak. Ellátásuk elsősorban eddigi gondozóik feladata lenne, a költségeket pedig az állam fedezné. Az előírások egyúttal a szabályos állatgondozás ellenőrzését is rögzítenék.

 

A javaslat szerint a kutyákat 9 éves, a lovakat pedig 15 éves korukban lehetne "nyugdíjazni", amennyiben erre egészségi állapotuk miatt korábban nem kerül sor.

 

 

A javaslat szerint a kutyákat 9 éves, a lovakat pedig 15 éves korukban lehetne nyugdíjazni
A javaslat szerint a kutyákat 9 éves, a lovakat pedig 15 éves korukban lehetne nyugdíjazni
A kép illusztráció. Fotó: Unsplash - Marisa Teruel

 

 

Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter szerint az új jogszabály célja, hogy humanitárius alapon megoldják a szolgálati állatok státuszával összefüggő különféle problémákat, figyelembe véve az állatoknak a lakosság szolgálatában szerzett érdemeit.

 

Jaroslaw Szymczyk lengyel rendőrfőkapitány leszögezte: az új megoldások tehermentesítik az állatok gondozóit, és professzionális szintű gondoskodást biztosítanak az állatoknak életük végéig. Mint hozzátette, az idősebb állatokról "természetesen eddig is jól gondoskodtak, mert a (rendőrségi) kutyakiképzők (...) soha nem hagynák el barátaikat", eddig azonban ők viselték a költségeket.

 

A lengyel belügyminisztérium alá tartozó alakulatoknál, elsősorban a rendőrségnél jelenleg összesen 1207 kutya és 62 ló szolgál. Évente az állatállomány mintegy tíz százalékát "nyugdíjazzák".

 

 

 

Forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Így gyakorlatoznak a mentő- és tűzvizsgáló kutyák Így gyakorlatoznak a mentő- és tűzvizsgáló kutyák
A négylábú hőseinknek is folyamatosan edzésben kell lennie, hogy legjobb formájukat hozhassák az éles bevetéseken!

Kutyák segítenek a Mórahalom közelében történt madármérgezés felderítésében Kutyák segítenek a Mórahalom közelében történt madármérgezés felderítésében
Védett ragadozómadarakat, egerészölyveket (Buteo buteo) és barna rétihéjákat (Circus aeruginosus) mérgeztek meg a Csongrád-Csanád vármegyei Mórahalom közelében, az ügyben büntetőeljárás indult - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a honlapján.

Megható videóval búcsúzik Djangótól, a hős keresőkutyától a NAV Megható videóval búcsúzik Djangótól, a hős keresőkutyától a NAV
Váratlan betegség miatt kelt át a szivárványhídon Django, a NAV tehetséges keresőkutyája.

Jollyval, a rendőrkutyával kíván kellemes húsvéti ünnepet a Rendőrség Jollyval, a rendőrkutyával kíván kellemes húsvéti ünnepet a Rendőrség
Akár egy kedves képeslap - Jolly, a négylábú rendőr és Lados Réka r. főhadnagy részvételével készültek vidám képek, melyek segíatségével szép ünnepet kíván a BRFK.

Így tanulnak és gyakorolnak a rendőrkutyák Így tanulnak és gyakorolnak a rendőrkutyák
Erő, ügyesség, gyorsaság, és rettenthetetlen bátorság. Ez mind jellemzi a rendőrkutyákat, akik fáradhatatlanul és óriási lelkesedéssel teszik a dolgukat minden nap. De hogy tartják formában magukat?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

EB OVO Közhasznú Egyesület Beagle Club Online MTI AEGON Magyarország Zrt.

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
3 szuperaranyos kutyás film, amely a te szívedbe is biztosan belopja magát! Hírek - Címlapon
3 szuperaranyos kutyás film, amely a te szívedbe is biztosan belopja magát!
Varázslatot hozott a 104 éves bácsi életébe az árva fekete kutya Hírek - Címlapon
Varázslatot hozott a 104 éves bácsi életébe az árva fekete kutya