Ez a kölyöknap biztosan állati lesz az AsiaCenterben!
Színpadra lép az Animal Cannibals, a New Level Empire és az Apacuka együttes is
2019. május 14., 16:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Ajánló
Egyszer volt, hol nem volt, a Szentmihályi úton túl…. ahol a disznó évének tiszteletére idén díszvendégként a kurta farkú malac túr. Ismét AsiaCenter Állati Kölyöknap!
Május 18-án, szombaton 10 órától ingyenes családi programok, zenés-táncos műsorok, kvízjátékok és koncertek várják Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjába az érdeklődőket. Többek között színpadra lép a gyermekek nagy kedvence, az Apacuka zenekar, Lui bűvész és a nagy nevettető, Ricsi Bohóc, valamint az Animal Cannibals, illetve a New Level Empire is.
Immár harmadik alkalommal rendezik meg az AsiaCenter Állati Kölyöknapot, amely számos meglepetést ígér. Az apróságok szórakoztatására az Apacuka zenekar lép elsőként színpadra, de Ricsi Bohóc, valamint az ismert bűvész, Lui is ott lesz a helyszínen, hogy show-jával elkápráztasson mindenkit és az alkalmi bűvésztanoncokat megtanítsa pár trükkre. A Center Színház életnagyságú malacai vicces, táncos-zenés műsorral készülnek, valamint a nap folyamán kreatív játékokra csábítják a kicsiket és nagyokat – nyomukban egy mókamester farkas settenkedik, és a hírek szerint még interjút is ad.
A Kanga Alapítvány jóvoltából még igazi, élő kismalackák is röfögnek majd a helyszínen, arra várva, hogy bárki megsimogassa őket. Jelen lesz még az Állat és Ember Állatvédő Egyesület yorkie fajtamentő akciócsoportja, illetve az Állatmentő Liga Alapítvány is, amely saját mentőautójával gurul majd be a helyszínre, hogy a kíváncsi látogatók beleshessenek a szervezet mindennapjainak működésébe.
A disznó évének tiszteletére a szerencsemalac sem marad otthon; a kvízjátékok résztvevőit közel háromszázezer forint összértékű nyeremény várja. Például a Galaxy Játékáruház felajánlásával egy 50 000 forint értékű vásárlási utalvány is gazdára talál, a gyorsulni vágyók pedig Tesla élményvezetéssel is gazdagodhatnak. A felejthetetlennek ígérkező AsiaCenter Állati Kölyöknap az Animal Cannibals és a New Level Empire koncertjével zárul. A jó hangulatért az ismert rádiós műsorvezető, Fittikém lesz a felelős.
Időpont: 2019. május 18. 10:00 - 19:00
Helyszín: AsiaCenter Család- és Állatbarát Bevásárló- és Irodaközpont, Szentmihályi út 167-169.
Minden program ingyenes! Az esemény főtámogatója a Galaxy Játékáruház.
Színpadi programok*:
10.00 Fittikém köszöntője
10.10 Interjú a ViccesFarkassal
10.30 Apacuka zenekar koncert
11.30 A három kismalac és a ViccesFarkas előadás
12.20 Kvízjáték
13.30 Ricsi Bohóc előadás
14.15 Kvízjáték
14.30 Lui bűvész mágikus show-ja
15.00 Animal Cannibals koncert
16.00 Kvízjáték
16.10 Lui bűvésziskolája
16.30 Interjú a ViccesFarkassal
16.40 Kvízjáték
17.15 Fődíjsorsolás
17.30 New Level Empire koncert
*A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
Cikk első megjelenése: 2019. május 03.
Brunch a mancsokért
Az alapítvány tizennégy éve dolgozik az Illatos úti, árva és sérült kutyák gyógyításáért, örökbefogadási esélyeinek növeléséért, gazdához juttatásáért.
Tökéletes kikapcsolódás gazdiknak és kutyusoknak egyaránt
A Szent Orbán Panzió gyönyörű természeti környezetben, kutyabarát apartmanokkal, szolgáltatásokkal várja minden kétlábú és négylábú vendégét.
3500 kutyabarát a Városligetben – ilyen volt a DOGZ Fesztivál és Konferencia
3500 kutyabarát gyűlt össze a hétvégén a budapesti Városligetben megrendezett DOGZ Fesztivál és Konferencián. A család- és állatbarát esemény a szórakozás mellett számos edukatív programot és hasznos információkat kínált a kutyatartás iránt érdeklődők számára.
Új kutyabarát CIB fiók a BEM Centerben: nemcsak bank, közösségi tér is
Nemcsak bank, közösségi tér is lesz a CIB Bank BEM Centerben tegnap megnyílt, eddigi legnagyobb budapesti bankfiókja. Az új lokáció ezzel az anyabank, az Intesa Sanpaolo új arculati megközelítését követi, amely olyan térként tekint a bankfiókra, ahol a pénzügyek intézése mellett, beszélgetésekre, találkozásokra, akár munkára is lesz lehetősége a betérő ügyfeleknek. A bankfiókban két azonnali jóváírású befizető funkcióval ellátott ATM is helyet kapott.
Miért félnek egyes kutyák a víztől, és hogyan segíthetünk nekik túllépni rajta?
Napsütés, lengedező szél, nyár… Mi is lehetne kellemesebb kikapcsolódás, mint kedvencünk társaságában ellátogatni a partra és megmártózni a vízben. És ha ő másként gondolja?