
Farkasból barát - új kutyás mozifilm jön!
2018. August 25., 08:15
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
Pontosabban farkasos. Az új mozifilm első előzetese megérkezett és egy igen izgalmas filmet ígér főszerepben egy farkassal és egy őskori fiúval, akik a túlélésért szövetséget kell kötniük.
Az ‘Alpha’ című film 20.000 évet repít vissza minket a történelemben, egészen az utolsó jégkorszak idejére. Európában járunk, ahol a főszereplő fiú és törzse él. Veszélyes vadászatokra járnak az élelemszerzés céljából - az egyik bölényvadászaton azonban súlyos sérülést szenved el főhősünk. A törzs tagjai nem hiszik, hogy a fiú túlélhette a zuhanást a szakadékba, így továbbállnak.
Csodával határos módon azonban túlélte - ekkor kezdődik meg óriási kalandja a farkassal. A túlélés reményében kénytelenek szövetséget kötni és egymásra támaszkodni.
A film egy olyan kapcsolat eredetét mutatja be, mely megváltoztatta a világunkat - hogyan lett egy vadállatból a leghűségesebb barátunk.
A film megjelenését 2018 márciusára várhatjuk.
Az új hírek szerint a filmet 2018 augusztusában mutatják be.
Cikk első megjelenése: 2017. July 22.
Jurassic park a valóságban: kihalt farkasfajt hoztak vissza
Óriásfarkas, rémfarkas, kinek hogy ismerős. A Colossal Biosciences tudományos áttörést ért el, amely örökre megváltoztathatja az emberek és bolygónk kapcsolatát, és bejelentette, hogy visszahozott egy kihalt állatot, amely utoljára nagyjából 10.000 évvel ezelőtt járt a Földön.
Hány százalékban farkas egy farkas-kutya hibrid?
Mi történik a genetikával, ha a farkas és a kutya párosodik? Hány százék "farkastartalmú" kutyát kapunk, és ez miként befolyásolja a kapott egyed tulajdonságait?
Te tartanál egy farkas-kutya hibridet?
A farkas-kutya hibrid (röviden hibrid) kifejezés a farkas és a házikutya párosításából származó utódokra utal. Egyesek összekeverik, és tévesen használják a farkaskutya-hibrid és a farkaskutya kifejezést. A kettő között fontos különbség van. A farkaskutya nem mindig hibrid, és gyakran olyan házikutya leírására használják, amely viszonylag frissen rendelkezik farkas felmenőkkel.
Igéző tekintet - Miért van a legtöbb kutyának barna szeme?
Egy tanulmány szerint a háziasításnak köszönhető, hogy a kutyák és farkasok szemének színe olyannyira különbözik egymástól.
Miért eszik füvet a kutyám?
Éhes? Fáj a pocakja? Szorongását próbálja enyhíteni? Vagy csupán megszokásból legelészik? Mit kell tudnunk a fűevésről és hogyan segíthetünk kedvencünknek, ha túlzásba viszi?