Gyógyíthatatlan a kutyám – hogyan lehetséges ezzel jól együtt élni?

Álmos, az ÁlmosFelhő Kutyajólét alapító és névadó kutyusa, akinek 11. szülinapja lesz áprilisban, beagle pain szindrómában szenved. A cikk írásakor épp félig bénult hátulsó test-féllel mosolyog rám fáradtan, nemrég értünk haza az orvostól. Előző nap egy karácsony előtt elárvult kutyusnak a sétáltatásán vett részt, segített, hogy a kis spánielnek legyen kutyatársasága meg pár engedelmes feladatot gyakorolni. Rengeteg puszit adott hazafelé. Már harmadik éve tart az őrület, egész pontosan 2016. december végétől.

60 másodperc alatt történt minden. Épp a futtatóban játszott a barátaival és Felhőcskével egy kiadós séta után este. Hirtelen rám nézett, pánik jelent meg a szemeiben. Oda akart jönni, de a lábai nem engedelmeskedtek. A járása bizonytalanná, görcsössé vált. Körözött a tengelye körül, aztán összeesett, képtelen volt felállni. Ezzel párhuzamban sugárban kezdett hányni, látszott, hogy elborult a kis tudata. Elöntött a rémület. Mint egy külső szemlélő, hallottam a hangom, ölben haza a kutyát, kocsi és állatorvos, mert idegrendszeri tünetei vannak… Észrevettem, hogy folynak a könnyeim. Azt hittem, nem éli túl és én nem lehetek vele az utolsó perceiben. Ugyanis három másik kutyus volt még velünk. Egy retriever, akit aznap estére vállaltam lemozgatni, egy pincsi keverék kislány, akit szitteltem és Felhőcske, aki végignézte mindezt. Sokkosan rohantam a retrieverrel, leadtam a gazdiknak.

Mire beértem az állatkórházba az ügyeletre, Álmos magánál volt. Némi remegést leszámítva a tünetei megszűntek, az orvos kizárta a mérgezést (először azt hittük, a futtató füvére került méreg és az okozta a rohamot), rutinból tovább küldött pár vizsgálatra. Olyan meg nem történtnek tűnt minden.

Másnap, mielőtt a szakorvoshoz értünk volna, Álmos szájából kifordult a falat. Még a puha banán is. Nem bírt rágni, alig bírt nyelni és sikított, ha ásítania kellett vagy mozgatni az állkapcsát. Nyakmerevséget állapítottak meg, hőemelkedése volt. Diagnózisként felmerült az agyhártyagyulladás, az agy- és egyéb daganat és a beagle pain, más néven SRMA szindróma (szteroid-reszponzív meningitisz arteritisz). Ez volt a kezdet.

A betegség pontos oka a mai napig ismeretlen, legvalószínűbbnek egy központi idegrendszer elleni aberrált immunválasz tűnik. Azaz a kutya teste saját maga ellen fordul. A beagle pain örökletes, nem szüntethető meg, csupán tünetmentessé tehető (szerencsés esetben) a hosszú távú (akár éveken átívelő) szteroidos kezeléssel.

A betegség kétfelé ágazhat: gyakoribb a heveny forma, szemben a súlyosabb idült megjelenéssel. A heveny formánál jelentkező nyakmerevség, láz, tényleges étvágytalanság vagy a táplálékfelvétel kerülése az állkapocsnyitási fájdalom miatt a bevezető tünetek. Ezek egészülhetnek ki merev járással, izomgörcsökkel. Nem mindegyik kutyusnál jelentkezik az összes tünet; a beagle pain szindrómára pedig egyébként is jellemző, hogy szervezetenként, a kutyus korábbi egészségügyi-, mentális állapotának és fajtájának függvényében az alaptünetek a legváltozatosabb jegyekkel árnyalódhatnak. Mint remegés, (átmeneti) vakság, járásképtelenség – nem egyszer paralízis tapasztalható a mellső, de akár az összes lábnál egyszerre. Az idült megnyilvánulási formánál sok esetben figyelhető meg neurológiai funkciókiesés, a kutyus kognitív funkcióinak romlása. Ilyen például a zavartság, nem ismeri meg/fel a gazdit, a kutyatársait vagy saját otthonát. Nem emlékszik, a liftből kiszállva merre kell hazafelé indulni. Ezekből (is) eredően félelmi, agresszív viselkedéselemek jelenhetnek meg. Ugyanitt jellemző még a tanult és korábban megbízhatóan teljesített feladatok, trükkök és játékok „elfelejtése”, nem teljesítése. Testi tünetként mutatkozhat a helyzetértékelés zavara, egyensúlyvesztés, reflextevékenységek zavara, ödémák keletkezése, megnövekedett légzésszám (gyakran az erős, folyamatos csontfájdalom miatt). Gyakori tünet idült formánál a hasmenés, a magas lázzal járó agyhártya- és ízületgyulladás, a bénulás. A kutyus olykor teljesen járásképtelenné válhat.

A fájdalmas tünetek nem csupán a nyak- és válltájékon, de a gerinc mentén akár végig is jelentkezhetnek, nem egyszer ellehetetlenítve így a kutyus simogatását, mivel a legfinomabb érintés is nagy fájdalmat, kínt okoz neki ilyenkor.

A diagnosztizálás a többi betegség kizárásával történik. Ennek megfelelően kellett Álmosnál koponya MRI vizsgálatot, gerincvelőfolyadék-csapolást végezni – mindegyiket külön altatásban – és röntgen-felvételeket készíteni, kiegészítendő velük a vérvételek eredményeit. Majd a nem egészen egyértelmű (az esetek többségében sajnos mintha egészen egyszerűen nem létezne markáns eredmény egy diagnózis felállításához) értékek több állatorvos által történő alapos megvizsgálása után kezdődhetett el a gyógyszerezés. Hozzátéve, hogy Álmos kezelését komplikálta a 6 éves kora óta ismert szívbillentyű-záródási rendellenesség, a magas vérnyomása és 8 éves kora… Az altatások után rosszabbodott az állapota, alig tudott járni.

Menet közben kapott ő már szteroidot és nem szteroidot is... 2016/2017-ben a háromnegyed évig adagolt, majd fokozatosan elhagyott nem szteroid gyulladáscsökkentő hozta helyre (holott ez nem protokoll-eljárás a beagle pain kezelésénél), azaz tette tünetmentessé. Minden gazdi fellélegzik ilyenkor és imádkozik, hogy legyen tartós a jó állapot. Egy évig volt az. Aztán a 2018-as januári fagy ismét előhozta a tüneteket. Jellemző, hogy az időjárási körülmények változásának hatására sokszor fellángolnak a tünetek: erős fronthatás mellett, frontok váltakozásakor, fagyos időben. A jellegzetességek ekkor nagyon enyhe formában jelentkeztek: pici járáskor fellépő bizonytalanság, kognitív funkciók romlása. A járás helyrejött, viszont hátramaradt a nyüszögés. Nyüszít a kutyus, ha megállunk séta közben beszélgetni valakivel, nyüszít, ha izgatott, nyüszít, ha éhes, nyüszít, ha bármikor bármi eszébe jut. Megfigyeltem még valamit: a pupillájának kitágulása viszonylag nagy pontossággal jelezte, mikor lesz rosszabbul. Ha azt láttam, hogy egy reggel dülledtebb a szemecskéje és jobban fókuszál a kajára, biztos lehettem benne, hamarosan rosszul lesz. Ilyenkor napokig maradt beszűkült a tudatállapota: egyetlen dolog érdekelte, az evés. Otthon, utcán, kocsiban, mindenhol.

Tulajdonképpen tragikomikus fintora az életnek, hogy a kutyatréner kutyája képtelen az élelemmegtagadásra, hovatovább képtelen részt venni a napi tréningeken. Álmost ki kellett vennem a többi kutya mellől. Egyrészt rossz példát mutatott volna, másrészt idegesítette a legtöbb kutyát a zavart kis gondolkodásával, lényével. Van a természetben egy jelenség, omegázásnak hívják. Zanzásítva annyit tesz, hogy az erős, egészséges, vezetésre hajlamos egyedek nehezen viselik a beteget, a gyengét, a zavart állapotút. Nem egyszer befenyítik, megtámadják az ilyen fajtársakat. Egyszerűen a természetben az erős maradhat életben alapon. Óriási különbség van tudni valamit és élőben szembesülni vele, tapasztalni. Megrendítő élmény volt látni, hogyan kerül Álmos mindenféle csoportosulás és falka hierarchiájában legalulra. Újra eltelt bő év, újra munkába állhatott mellettem Álmos. Ezúttal csupán szűk háromnegyed évre…

Hiába gondoltam, ha átvészeljük a hideg januárt és februárt az idén, akkor túléltünk. Március elejére csapott le a kór.

Minden eddiginél rosszabb és hosszabb tünet-megjelenéssel: Álmos nem ismert meg, nem ismerte meg Felhőcskét, a kutyatársát. Nem hallgatott a nevére, nem vett tudomást a környezetéről, elfelejtett interaktív játékokkal játszani, nem emlékezett mit és hogyan kell tenni a kedvenc játékaival. Élelemmegtagadás, talált tárgyakkal szembeni közöny szintén nulla, ellenben éjszakai ébrenlét magas aktivitással, mászkálás, 1-2 kimenetel pisilni menetrendszerűen van kipipálva. Kis adalék: hosszú séta, pszichés terheléssel járó helyzetek, új kutyák felbukkanása otthon, ingerekben gazdag környezetváltozás, mint 2-3 óra belvárosi tartózkodás mind-mind rontanak az állapotán. A szakirodalom szerint azok a kutyák, akiknél idősebb korban jelentkezik a betegség, nagyobb eséllyel lesznek tünetmentesek, relatíve jobban reagálnak a kezelésre, mint a kölyökkorukban diagnosztizált társaik.

Elmosódik mindenféle határvonal, azt sem tudom lassan, mit jelent bízni vagy nem bízni, milyen érzéssel járnak ezek az állapotok és vajon a bizalom mire irányulhat esetünkben. Egy tényező stabil: a valóság, ami egyenlő számunkra a bizonytalansággal – mikor hogy. Van, hogy a napról napra, és van, hogy az óráról órára történő túléléssel. Mi adjon okot bizalomra? Ismételten csak miben bízzak? Abban, hogy nincsen fájdalma, de elhúzódik az érintésem, a simogatásom elől vagy abban, hogy ma is szobatiszta volt ugyan, kedvét lelte a sétában és az evésben, de pillanatokra volt csak jelen… Ki tudja, hol van Álmos. Milyen érzései vannak? Mennyire van tisztában állapotával? Átél-e szorongást, pánikot? Méltatlannak érzi-e azt, hogy minden harmadik pisilésnél sikerül csak megállnia és felemelnie a lábát? Észleli-e, hogy bukdácsol, ha nem sík talajon mozog? Zavarja-e, hogy ölbe veszem lépcsőzésnél?

Álmos hat hónapos kölyökként daganatot növesztett az állatorvos javaslatára és az ő előírásának megfelelően adagolt, kutyáknak gyártott kálcium-tablettától. Megműtötték, a bebugyolált kutya mellett virrasztottam a földre megágyazva természetesen. Utána évente kétszer volt része kifejezetten daganat-megelőző immunerősítő kúrában, preventív jelleggel. Ha tudtam volna, hogy nyolc évvel később olyan mai napig gyógyíthatatlan betegség üti fel a fejét a kis szervezetében, amelyiknek „legyőzése” kifejezetten az immunrendszer válaszának gyengítésén múlik… Kedves Gazdik, ezért értelmetlen a beteg Kutyatárs mellett szemrehányást tenni bármiért… Senki nem jós, nem látunk jövőbe.

Mindig azt szoktam mondani a hozzám forduló gazdiknak,

nem akkor jó gazdi valaki, ha tökéletes. Olyan nincs. Hanem ha a napi hibázások mellett és ellenére minden egyes új nap képes meghozni az elhatározást, a döntést: megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy négylábú társának aznapra is jusson öröm, élmény, szeretet.

Ezért van most Álmos egy külön takarón fent az ágyon, mialatt éjjel fél 2-kor írom e cikket. Hogy közel legyünk egymáshoz. Ezért áldás az új kertes ház, ahová nemrég költöztünk, itt hamarabb kijut pisilni, ha szükségét érzi. Ezért kérek tőle bocsánatot, amikor tehetetlenségemben türelmetlen vagyok és tömök utána hetvenféle jutalomfalatot miden zsebembe, hátha azzal el tudom tántorítani egy-egy talált falattól az utcán.

És Ő még most is tanít engem. Eddig közel 11 évét adta nekem lénye összes elfogadásával, mellettem állásával, töretlen szeretetével. Ő nem gondolkozik azon, mennyi fáradságába, fáradtságába került ez az évek során. Neki természetes volt. Nekem, az embernek elég néhány kialvatlan éjszakával terhelt hét, hónap, elég érezni saját korlátaim és mindez már elég a kétségbeeséshez. Hiába minden „tudomány”, ha beteg a kutyusunk, pőrén állunk a folyamatokat, a lépcsőfokokat bámulva annak a bizonyosságával, hogy „ráléptünk a lejtőre”. Mit jelent jól együtt élni egy gyógyíthatatlan betegséggel? Nemrég voltunk Álmossal és Felhőcskével egyik kedvenc kirándulóhelyünkön. Néha ölben jött, néha a futóművein. Élvezte. Egy méterre gurítva még a labdáját is visszacipelte nagy vigyorogva párszor a jutiért. Orrocskájába csaptak az erdei szagok. Én pedig 3 nappal ezelőtt azt hittem, végleg el kell őt engednem. Mert teljesen elborult a tudata, morgott, nem tudott lábra állni, járni, képtelen voltam őt csitítani. Állatorvosi ügyelet. És itt jönnek a kis csodák: demenciában szenvedő kutyusoknak való gyógyszert kapott – tizenegyre duzzasztva ezzel napi gyógyszereinek számát. Pontosan ezzel nyaggatom vagy fél éve az állatorvost. Hogy nekem úgy tűnik, ez demencia... És hagyjuk is annak boncolgatását, hogy az idegrendszeri betegség hat a kognitív funkciókra, az életkor hat az SRMA-ra illetve oda-vissza, keresztül-kasul hogyan érnek el a betegségei hatványozottan rossz hatást eredményül. Megint pár kérdés: ha korábban kapott volna „agyfényesítőt”, megelőzhető lett volna ez a fokú hanyatlás? És ezzel a szorongása vajon? (Már ha ténylegesen átél ilyet.) Erőszakosnak vagy elfogadónak érdemes lenni az állatorvossal szemben? Van egy védetett programom részeként alkalmazott, kifejezetten időskori demenciában szenvedő kutyusoknak összeállított modellem, ami részletes állapotfelmérésen, teszteken alapszik és célja komfortosabbá tenni az élemedett korú kutyusok mindennapjait. Sosem gondoltam volna, hogy érvényes lesz Álmosra. Ahogyan azt sem, mennyire nehéz objektíven alkalmazni, ha saját kutyámról van szó.

Álmos betegsége óriási mértékben erősít meg abban, hogy helyes az, ahogyan eddig a kutyákhoz fordultam és fogom tenni a jövőben.

Sosem tudhatjuk, kedvencünk meddig lesz velünk. Innentől pedig nem mindegy, hogy kölyökkorát, kamaszkorát, idős korát és a köztes éveket hogyan tölti.

Ha újraindíthatnám Álmos életét, konkrétan kitörölnék belőle pár kellemetlen tapasztalatot… Például mikor virslibe helyezett „csak csipkedő” kis elem generálta elektromossággal akarták őt egy régi típusú kutyaiskolában „megtanítani” az élelemmegtagadásra. Ma már tudom, egészséges kutyánál ez pofonegyszerűen elérhető, ráadásul saját önszántára, talált és kínált falatról való önkéntes lemondására alapozva. Tudom, hogy minden gazdinak életük egyik legnagyobb problémája az, amivel megkeresnek, nem egyszer első kutyusuk kapcsán és mindig tökéletes figyelemmel kell hallgatnom őket, százszor több információt és ötletet átadva, mint amennyi „alapjáraton” szükséges lenne. Mert lehet, hogy ezzel indulnak el a kutyázás útján, lehet, hogy évekkel később beugrik egy kapott tanács és hasznukra válik… Ahogyan nekünk is nagy hasznunkra vált volna Álmossal, ha hamarabb értjük meg egymást úgy, ahogyan most. Akkor még szebbé tehettem volna egészséges éveit. Az értés, az ismerés biztonságot, így türelmet teremthet, nyugalmat, elfogadást.

Az öregedésről:

Az előrehaladott korú kutyusok agytérfogata és az idegsejtjeik száma csökkenni kezd. Az emberi Alzheimer kórhoz hasonló tünet-együttessel járó leépülési folyamatot kognitív diszfunkció szindrómaként tartja számon a szakirodalom. Akárcsak nálunk, ennek során a kutyáknál is rendellenes szerkezetű fehérjék jelennek meg az agyban. 

A kognitív diszfunkciózavar érintheti a szobatisztaságot, a koordinációs-, a hely- és helyzetfelismerő képességet, hatással lehet a biológiai ritmusra, az emberrel és az állati társakkal szembeni szociális viselkedésre, a memóriára. A repetitív, azaz a funkció nélküli viselkedések esetén, például a látszólagos céltalan mászkálás, körözés, a száj vagy tárgyak hosszas nyalogatásánál érdemes állatorvossal konzultálni, hogy kizárható legyen az epilepszia ún. kis roham megnyilvánulási formája.

Fontos tudni, hogy a kutyának-gazdának egyaránt kellemetlen, szervezetüket kimerítő tünetek gyógyszeres kezeléssel enyhíthetőek!

Legalább ennyit számít a kutyus rendszeres foglalkoztatása, az inger-gazdag környezet biztosítása.

Pár tanács beteg, idős kutyusokhoz:

• Játékosan tanítsuk nekik újra (és újra) az alapengedelmességet változatos jutifalatokért. Közben ne feledjük: nem a feladat tökéletes kivitelezése a cél, hanem az együtt töltött idő a közös mókázással!
• Ismertessük meg őket 2-3 hetente új játékkal, próbáljunk új trükköket tanítani nekik.
• Tegyük változatossá a séták útvonalát.
• Ha keveset bír menni a kutyus, ölben, hordozóban, autóban vagy tömegközlekedéssel kivihetjük őt egy szép parkba nézelődni, pihengetni, örülni fog a közös élménynek.
• Az egyedül töltött órákra érdemes nekik rádiót bekapcsolni klasszikus zenével, esetleg televíziót vagy biztonságos rálátást kialakítani a külső környezetre.
• Megfiatalíthat egy új állati társ is, aki buzgalmával, dinamizmusával színt vihet a napi rutinba.
• Egészségügyi kihívás esetén nyugodtan kérjük ki több állatorvos véleményét, ne érezzük magunkat kellemetlenül emiatt!
• Végül ne várjuk magunktól, hogy hibátlanul kezeljük az új helyzetet. De igyekezzünk minden nap tudatosan türelmesnek lenni, figyelünk oda rá, hogy kimutassuk szeretetünk és örömet csempésszünk idős barátunk életébe.