A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Hamis útleveles kutyákat szállító furgont találtak a NAV munkatársai

2023. augusztus 21., 11:30


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




Kilenc kutyát szállított hamis útlevelekkel egy szerb férfi, akit a NAV ellenőrei a hetényegyházi pihenőből már nem engedtek tovább.



A pénzügyőrök az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán állították meg azt a furgont, ami kilenc kutyával tartott Lengyelországba – írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Facebook oldalán. Az állatokhoz bemutatott okmányok hiányosak voltak, ezért értesítették az illetékes kormányhivatalt.

 

A hatósági állatorvos az Európai Unió területére tisztázatlan úton bekerült kutyák Magyarország területén való tartózkodását megtiltotta. A sofőr azt mondta, hogy az állatokat az útlevelekkel együtt egy szerb ismerősétől vette át Bajánál.

 

Az ellenőrzéskor az is kiderült, hogy a járművezető alig egy nappal korábban Röszkénél lépett be az országba. Akkor 18, előre kitöltött, feltehetően hamis állatútlevelet találtak nála a pénzügyőrök, ami miatt a helyszínre érkező rendőrök gyanúsítottként hallgatták meg.

 

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Kölyökkutyákat mentettek a NAV munkatársai Kölyökkutyákat mentettek a NAV munkatársai
Nem csak egyszerűen papírok nélkül szállította a négy kiskutyát a román sofőr: a csempészett cigaretták alatt kuporgó apróságok még túl fiatalok is voltak a szállításhoz. A férfi Németországba tartott a cigarettákkal és a kiskutyákkal.

 Apró tacskó kölyköt mentettek a NAV munkatársai biztos halál elől Apró tacskó kölyköt mentettek a NAV munkatársai biztos halál elől
Egy forgalmas külterületen lettek figyelmesek az apró kölyökkutyára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai – természetesen azonnal a segítségére siettek!

Három hét után került elő a kutya, akinek egy repülőtéri átszállás során veszett nyoma Három hét után került elő a kutya, akinek egy repülőtéri átszállás során veszett nyoma
Paula Rodriguez kéthetes nyaralásra érkezett volna Kaliforniába a Dominikai Köztársaságból, ám az egyik átszállás során a légitársaság elkeverte egyik csomagját. Méghozzá a legfontosabbat: a kutyát. A hatéves Maia az atlantai repülőtéren veszett el, és senkinek nem volt információja hollétéről...

Így alakul a Fonyódi Kutyás Fürdetőhely nyitvatartása a következő hetekben Így alakul a Fonyódi Kutyás Fürdetőhely nyitvatartása a következő hetekben
Nyitvatartási információk, rendezvények és a belépőjegyek alakulása a nyár utolsó napjaiban – és azon túl.

Idén is segít az elkóborolt kutyák hazatalálásában a MOL Idén is segít az elkóborolt kutyák hazatalálásában a MOL
A kánikula kemény próbatétel elé állítja a kutyákat és a gazdikat egyaránt, és ugyanez igaz az előrejelzések szerint forrónak ígérkező augusztus 20-i ünnepségekre is. A MOL-ra ilyenkor is biztosan lehet számítani: aki úton van, mindig betérhet kedvencével együtt a több mint 400 kutyabarát töltőállomás valamelyikére, ha pedig az ünnep estéjén az elővigyázatosság ellenére a fény- és hanghatásoktól megriadva világgá menne a kutyus, a MOL-kutakon abban is segítenek, hogy a lehető leggyorsabban hazataláljon.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

MTI JULIUS-K9 Praktiker Beagle Club Online

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Életbe lépett a másodfokú hőségriasztás az ország egész területén – figyeljünk oda kutyáink biztonságára! Hírek - Címlapon
Életbe lépett a másodfokú hőségriasztás az ország egész területén – figyeljünk oda kutyáink biztonságára!
Idén is segít az elkóborolt kutyák hazatalálásában a MOL Hírek - Címlapon
Idén is segít az elkóborolt kutyák hazatalálásában a MOL