Harcikutya? Engedély, képzettség a kutyához? - Interjú Csemer Boglárkával

Eltelt némi idő a tragédia óta, mire megkerestük Boggie-t. Az énekesnő – hivatása és édesanyai teendői mellett – példátlan lelkierővel kampányol azóta is a felelős állattartásért, népszerűsíti az oktatáshoz, a kutya képzettségéhez kötött kutyával való együttélést. Sajtótájékoztatón vesz részt, megosztja érzéseit, gondolatait közösségi oldalán, remélhetőleg több ezer embert elgondolkodtatva fenti tárgykörről. Boggie volt olyan kedves, hogy szakított időt az almosfelho.hu és a kutyabarathelyek.hu követőire, gazdijaira, együtt ültünk asztalhoz beszélgetni a fájdalmas emlékekről, a jövőben elérni kívánt változásokról.

Egy csendes téli délelőttre beszéltünk meg találkozót egy kávéházba és az igazat megvallva, meglehetősen szabódva érkeztem a helyszínre. Ugyan mit lehet ilyenkor mondani? Aki felelős gazdi, neveli, szereti a kutyáját, átérzi a veszteséget és legszívesebben tiszteletben tartva a gyászt, nem eleveníttetné fel a borzalmas pillanatokat. Csak hát… Azóta is kóborolnak az utcán „önjáró” kutyák, akik egyedül vagy falkásodva vadásznak. Ennek esett áldozatául a törékeny énekesnő és imádott kiskutyája, Palkó. Boggie hálát ad az Istennek, amiért nem volt vele Lenke, a kislánya, akit adott esetben szintén nem lett volna semmi esélye megvédeni.

- Enyhült-e a fájdalmad? Nagyon sokan együttérzünk veled, azt hiszem, elmondható, hogy Palkó az életét adta érted.

- Nagyon érdekes megfogalmazás. De valószínűleg igen. Palkó megmentett minket. Sokan támogatnak, szeretettel fordulnak felém, az emberek osztják a posztjaimat. Mind többen írnak le hasonló esetet, mint személyes kálváriát. Ez megdöbbentő. És az is, hogy legalább ennyien dugják homokba a fejüket. Azt gondolván, az ő kutyájuk sosem lenne képes ilyenre. Azt gondolják, alap nélkül felnagyított, művileg gyártott probléma a vidéken, de a fővárosban is szinte számolatlan, nem kutya-biztos kerítés. Vagy hogy képzés, nevelés nélkül választanak nem csak harcikutyát, de bármilyen méretű kutyát társul.

- Értelek. Tudod, ezt a szót leírni, hogy harcikutya bizonyos „harcikutyás” körökben vörös posztó. Mintha rasszista lennél. Mintha kötelességed lenne szemet hunyni afölött a tény fölött, hogy egy 35-45 kg-os kutya életveszélyes sérülést tud okozni állatnak, embernek egyaránt, nagyobb eséllyel tudja kioltani az életüket vagy megcsonkítani őket, szemben mondjuk egy 2-3 kg-os kutyával. Én sokszor ezért írok a cikkeimben extrém fizikumú kutyát.

- Szerintem ez álszentség. Aki ilyen fizikummal megáldott kutyát választ, amire a történelem ráaggatta a “harcikutya” jelzőt, azt csak hosszú évek példamutatásával lehet kiírtani a közszóhasználatból… Nem én találtam ki ezt a kifejezést. Igenis bizonyos fajta kutyákat trenírozatak harcra, ölésre és ezekben a kutyafajtákban a mai napig benne lappang ez az ösztön, amit sajnálatos módon az ember ültetett el bennük. Sokat töprengtem a kommenteket látva, hogy kijavítsam-e a posztomban ezt a szót és sok mindenkit megkérdeztem róla. Én ennél diplomatikusabb posztot nem tudtam írni és nem is akartam kiszolgálni senki igényét. Megdöbbentett, hogy a “harcikutya” jelzőre érzékeny emberek egy bizonyos százaléka személyes sértésnek vette ezt a szóhasználatot és nem látott túl a saját sértettségén. Mintha nem fogták volna fel, hogy az a kutya gyilkolt és még emberre is támadt. Senkinek nem kívánom azt az élményt, hogy egy kutya teljes józánságát elveszítve, teljes erejéből neki rontson.

Ahogyan mondtad, ameddig valaki nem tapasztalja meg személyesen egy kutya komoly támadását, addig elképzelni sem tudja, milyen az, mivel jár, mennyire gyorsan történik és mennyire nincsen esélyed egy ragadozó állattal szemben. Tisztán emlékszem a pillanatra, mikor tudatosult bennem, meg fogja ölni Palkót. Ezt tényleg lehet érezni a levegőben. Egyébként, ahogyan számos helyen elmondtam és leírtam, nem a bosszú hajt. Azt szeretném, ha gondolkodásra, cselekvésre inspirálnám a kutyatartókat. Minden kutya tud sérülést, zaklatottságot okozni. Nyilván a mérettel arányosan a probléma is nagyobb. A támadó kutya gazdája a tragédia után egy héttel minden helyszínen tanúsított együttműködése, sajnálkozó szavai ellenére sem javította meg a kerítését. Ugyanott tátong a lyuk, amin kibújt a kutyája. Ott fityeg a rész, amit felhajtva kisurrant és nekünk támadott. Nem betonkerítésről van szó, hanem drótosról. És ugyanúgy érvényes az a tény is, hogy az ő családjában egy 18 hónapos kisbaba él.   – Boggie majdnem elsírja magát a mondat végénél…

- Ehhez fűzném hozzá, mennyire veszélyes „trend” tartja magát a neten: a lájkvadászat reményében nagyon sokan posztolnak „cuki” képeket pár hónapos kisbabájukról, aki négykézláb mászik vagy éppen szundít a 40-50 kg-os kutyák között. Egy ragadozó állat sem dajkakutya! A dajka pozícióra ott kéne lenni az embernek… Akik sokszor annak a kutyának a testbeszéd-jeleit sem ismerik, akikkel évek óta élnek együtt.

- Mi annak idején, mikor Lenke kislányunk megszületett és mászni kezdett, fokozottan figyeltünk arra, hogy ne rángassa Palkó bundáját, ne tépjen még véletlenül sem a fülébe, a farkincájába. Azt gondolom, nem vagányság azzal dicsekedni, hogy a gyerek akármit megtehet a kutyával és az rezzenéstelen tűri. Nem kell ilyennek kitenni a kutyát! Édesanyaként az én felelősségem megtanítani neki, nyilván az életkorának megfelelő módon és nyelven, hogy tiszteletben kell tartania négylábú kis barátját. Hogy képes fájdalmat okozni neki. Nekem kell odafigyelnem arra, hogy őrizetlenül, felügyelet nélkül még véletlenül se maradjon együtt a kisgyerekem a kutyával. Mindketten sérülhetnek, s egy életre szóló traumát szerezhetnek egymásnak, ami egy csepp odafigyeléssel elkerülhető alapesetben.

- Ki tud segíteni neked és a családodnak a történtek feldolgozásában? Lehet egyáltalán elvárni magadtól, hogy „feldolgozd” idővel vagy erre mondják azt, hogy megtanulni együtt élni az emlékkel?

- Szerencsére a családban a nagybátyám Trefán Sándor és a felesége Trefán-Török Alexandra kutyatenyésztéssel foglalkoznak, szuper kennelük van. Régen tenyésztettek giant méretű kutyákat is, az egész gyerekkorom a hatalmas szőrös barátok társaságában töltöttem. Lehet, talán éppen ezért először fel sem merült bennem, hogy tragédia lehet a találkozás vége. Azt hittem, képes leszek megakadályozni a kutyát a támadásban, az ölésben. Azt hittem, ha pórázon vezetem Palkót, ha messzire, az út túloldalára kikerülöm a kerítés mögött őrjöngve fogcsattogtató állatot, ha a testemmel védem őt, az elég és akkor megúszhatja. Azt hittem, amikor belemarkoltam a bulldog nyakszirtjébe teljes erőmből és leszedtem a fejét Palkóról, azzal ki tudom zökketeni és leáll.  Rengeteget beszélgetek a nagybátyámékkal azóta, igyekeznek segíteni nekem de azt hiszem, örökre megváltozott a kutyákkal szembeni viszonyom.

- Mesélted, hogy eleinte követhetetlennek tűntek a hivatalos eljárás részei, folyamatai.

- Igen, baj, hogy nincs egy átlátható rendszer. A hivatali pontok sokszor – a gyakorlati rutin híján – maguk sincsenek tisztában hatáskörükkel, jogkörükkel, feladataikkal, lehetőségeikkel. Van a rendőrség, a járási hivatal, az önkormányzat. Dr. Fodor Kinga az Állatorvostudományi egyetemről nagyon sokat segített az ügyintézés során is, amit hálásan köszönök neki.  Amúgy tényleg azt gondolod, hogy nem volt esélyem?

- Sajnos azt. Tudod, ott indul, hogy egy kutyus kamaszodik, próbálgatja a határait, nemhogy következetesen, de sehogyan sem nevelik. Elszemtelenedik az emberrel, a gazdijával szemben. Akár agressziót mutat. Ha mondjuk keménykedtek vele, kezet emeltek rá, bántalmazták, akkor félelmi agressziót. Mindenesetre kialakul benne, hogy nem bízik meg az emberben. Ha ezt a kutyát kivágják a kertbe évekre s ezzel tétlenségre kárhoztatják, nem mozgatják napi szinten, nem biztosítanak neki életcélt, azaz feladatokat, tevékenységet, akkor mentálisan sérül, kiszámíthatatlanná válhat a felgyülemlett fizikai és pszichikai energiák miatt. Mivel foglalja le magát? Az ösztöneihez nyúlva territóriumot őriz, zsákmányolni akar. Egyszer véletlen kiássa magát vagy átugorja a kerítést és a szabadban barangolva rájön, hogy kint sokkal érdekesebb a világ, mint a vele fikarcnyit sem törődő emberi „társa” mellett. Naná, hogy kint akar lenni és lesz is. Talál egy dögöt, egy elhullott kisállat tetemét. Ez kulcsingerként hívhatja elő addig mélyen ülő viselkedésmintáit. Aztán megöl egy pockot, egy gyenge madarat, eszik belőlük, rájön, hogy képes ellátni magát. Az ember nélkül is… A rágcsálóból, madárból macska lesz. Abból kistestű kutya, nagyobb testű, akár idősebb állat. A vadászati rutinnal idővel szembe fog fordulni az emberrel is, ha az bármiben akadályozni kívánja őt. Az emberrel, akitől nem kapott még jót, hiszen nem biztosította napi szintű, fajából, fajtájából eredő szükségleteit. Ha pedig a számára ismerős embertől nem kapott jót, ugyan miért tartaná tiszteletben az idegent? Igen, azt gondolom, isteni gondviselés vigyázott rád, a zenekar tagjaira és a családod tagjaira hogy épp nem voltak ott és/vagy nem sérültek. Ha a másik amerikai bulldog is kint tartózkodott volna, nagy valószínűséggel beindult volna a falkásodás és akkor nem kerülhetett volna sor erre a beszélgetésre… Amit nagyon szépen köszönök és nagyon sok erőt, szeretetet kívánok nektek a továbbiakhoz!

Bogi átölelt és megköszönte, hogy megerősítettem benne, nem tehetett volna ennél többet a kiskutyájáért. Csendesen elindult a kislányáért az oviba.