A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Hazatértek Törökországból a magyar mentők és mentőkutyák

2023. február 13., 09:30


Szerző: S.Zs.


Kategória: Közérdekű




Hazaérkezett Törökországból a HUNOR mentőcsapat, valamint a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapata is vasárnap.



 

Virággal és óriási tapssal fogadták a hazaérkező hősöket a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. Rendkívül nehéz napok vannak a mentőcsapatok tagjai mögött. Fizikailag és lelkileg is megterhelő volt a törökországi földrengés helyszínén a mentés.

 

Vasárnap reggel érkezett haza Törökországból a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata - a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport az egészségügyi szakemberekkel együtt összesen 18-an, 8 keresőkutyával Törökországból -, ahol 7 embert mentettek ki a romok alól – írja az MTI.

 

 

 

 

Az Antakyában öt napon át dolgozó csapat 2 tonna felszereléssel együtt az Isztambulból jövő járattal érkezett. A csoportot a családtagok, a kollégák és a sajtó képviselői mellett a török nagykövetség képviselői fogadták virággal, tapssal, ennivalóval.

 

Pavelcze László, a kutató-mentő csapat vezetője, a szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója elmondta, hogy hét embert sikerült kimenteniük a romok alól, akik közül kettőnek válságos volt az állapota; további 5-6 túlélőről jelzést adtak, az ő kiemelésüket más csapatok vették át. Úgy fogalmazott, hogy a lehetőségeik elfogytak. Minimális esély a túlélők találására még maradt, hiszen lehetnek olyan épületek, amelyek úgy omlottak össze, hogy majdnem légmentesen lezártak részeket, így nem hűlt le ott teljesen a levegő. Amennyiben a betondózerekkel odafigyelve dolgoznak, nagy szerencsével előfordulhat még, hogy tudnak embereket menteni - fűzte hozzá.

 

 

 

 

Kiemelte a "szimatukban nem becsapható", "dolgukat tevő" kutyák kitartását és a csapat azon tagjainak a hősies munkáját, akik a legtöbbet véstek-fúrtak-faragtak, olykor az épületek 3-4-5 szintjét is áttörték, annak a törmelékét kitermelték, vasat és betont vágtak, hogy a romok közé szorul emberek közelébe jussanak.

 

Arra is kitért, hogy bár a csapat szakemberei több szervezettől érkeztek, a társaság jó része 30 éve dolgozik együtt, és 1999-ben is együtt mentették az embereket az akkori törökországi földrengéskor. Hozzátette: a török emberek hozzáállása nem változott, továbbra is segítőkészek, a körülmények azonban egészen mások voltak, a romosodás jelenlegi viszonyai "mindenkit megrendítettek".

 

 

 

 

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke azt mondta, felemelő volt látni a csapatot együtt dolgozni azon a területen, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete kijelölt számukra. A földrengés sok embert nagyon apró helyekre szorított be, ahol mínusz 7 fokos hidegben kellett a túlélőknek megvárniuk, míg a mentőcsapatok értük érkeznek, közben pedig naponta 4-5-6 különböző erősségű utórezgés következményeivel is számolni kellett - fejtette ki, utalva arra, hogy sajnos nem minden túlélőt lehetett ilyen körülmények között kijuttatni.

 

A csapat tagjai közül kiemelte egy "kereszttüzes" 19 éves kolléga teljesítményét, aki első alkalommal dolgozott valós katasztrófahelyszínen, embert próbálóan.

 

 

 

 

Vasárnap este a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportjának első küldöttsége is épségben hazaérkezett Törökországból. A segítségnyújtás azonban ezzel nem ér véget: mostantól a további, hosszútávú lehetőségeket tervezi itthonról az alapítvány, mely során figyelembe vesszük a helyszíni tapasztalatokat, a magyarországi Török Nagykövetség és a török hatóságok igényeit – írják Facebook oldalukon.

 

 

 

 

Hétfő hajnalban a katasztrófavédelem HUNOR ötvenfős csapata és a vele együtt tevékenykedő öt katonaorvos is hazatért. Az egység 17 túlélőt - köztük három gyermeket - mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.  

 

2023. február 6-án 21:45 órakor a HUNOR Mentőszervezet ENSZ INSARAG közepes városi-kutató mentő képességgel, ötven fővel (44 hivatásos tűzoltó, 6 fő az Országos Mentőszolgálat állományából), két személykereső kutyával (Karma és Dexter) és a Magyar Honvédség 5 főből álló orvoscsoportjával kiegészülve indult nemzetközi segítségnyújtásra a Magyar Honvédség által biztosított repülőgéppel.

 

 

 

 

 

 

 


Indexkép forrás: facebook.com/Szeretetszolgalat

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

A kutyák hihetetlen érzékei - 5 dolog, amit képesek előre jelezni A kutyák hihetetlen érzékei - 5 dolog, amit képesek előre jelezni
Figyelmeztet a veszélyre? Menedéket keres a vihar elől, mikor még tiszta az égbolt? Gazdiként tudjuk, érdemes odafigyelni kedvencünkre, ha viselkedése megváltozik. De honnan tudja, hogy valami készülőben van?

Teret nevezhetnek el a világhírű mentőkutyánkról Teret nevezhetnek el a világhírű mentőkutyánkról
Több száz emberéletet mentett meg a világ számos országában, nevét világszerte ismerik. Mancs, a hős mentőkutya emlékére nevezhetnek el egy teret Miskolcon.

Kitüntetést kapott Lehoczki László és Hope, a mentőkutya Törökországban Kitüntetést kapott Lehoczki László és Hope, a mentőkutya Törökországban
Az elmúlt 25 évben nyújtott önzetlen segítségnyújtásaiért kapott kitüntetést a török államtól a magyar mentőkutyás, Lehoczki László és kutyája, Hope.

Kitüntetést kap Törökországban Hope, a magyar mentőkutya és vezetője, Lehoczki László Kitüntetést kap Törökországban Hope, a magyar mentőkutya és vezetője, Lehoczki László
A török állam meghívására Törökországba érkezett Lehoczki László Hope-al, és Dr. Jackovics Péter ezredessel, a HUNOR Mentőszervezet parancsnokával. Az utazás apropója pedig igencsak ünnepélyes!

„Még emlékszem az ugatására” – Látogatás a török földrengést túlélő, a magyarok által kimentett kisfiúnál „Még emlékszem az ugatására” – Látogatás a török földrengést túlélő, a magyarok által kimentett kisfiúnál
Hope, a mentőkutya, vezetője Lehoczki László, és Novák Katalin köztársasági elnök tett látogatást annál a török kisfiúnál, aki a magyar mentőknek hála élve kiszabadulhatott a földrengés romjai alól.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

JULIUS-K9 AIRMAX Cargo Budapest Zrt.
 Hírstart MOL Nyrt.

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Ilyen volt a legkeményebb kutyák és gazdik versenye Hírek - Címlapon
Ilyen volt a legkeményebb kutyák és gazdik versenye
Álommá vált utolsó hétvége Hírek - Címlapon
Álommá vált utolsó hétvége