A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Hetekkel a pusztító földrengések után is mentik a bajba jutott állatokat Törökországban

2023. március 02., 06:30


Szerző: M.Lilla


Kategória: Állatvédelem




"A romok közül még ma is hallani kétségbeesett ugatást és nyávogást" - Egy nemzetközi állatmentő szervezetnek köszönhetően újra egymásra találhatnak gazdik és kedvenceik, akiknek a katasztrófa miatt el kellett válniuk egymástól.



 

Több mint három hét telt el azóta, hogy Törökországot és Szíriát eddig soha nem látott erejű földrengés rázta meg.

 

A mentőcsapatok áldozatos munkájának hála újabb és újabb túlélőket hoztak felszínre, nemcsak embereket, hanem a romok alatt rekedt háziállatokat is.

 

Rengetegen menekültek el a pusztítás elől, ezrek kerültek kórházba az elszenvedett sérülések miatt. Sokuknak még amiatt is aggódniuk kellett, hogy mi történhetett kedvencükkel – mert éppen otthon várták a gazdit, vagy a kritikus pillanatokban megrémültek, és elszakadtak egymástól.

 

 

Egy szerencsés négylábú túlélő - ő már biztonságban van a földrengés után
Egy szerencsés négylábú túlélő - ő már biztonságban van a földrengés után
Fotó: HSI

 

 

A Humane Society International (HSI) állatvédő szervezet tagjai továbbra is elszántan keresik az elveszett vagy elszökött kutyákat és cicákat, hogy biztonságba helyezésük után elmondhassák a gazdiknak a jó hírt: kedvencük túlélte a katasztrófát.

 

Az állatorvosokból és állatmentőkből álló csapatuk röviddel a február 6-án bekövetkezett földrengések után érkezett meg a törökországi Antakya városába. Fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy az összedőlt épületek alá beszorult vagy a romok között menedéket kereső háziállatokat megtalálják, és kimenekítsék. Küldetésüket akkor sem hagyták abba, amikor február 20-án újabb, 6.3-as erősségű földrengés következett be.

 

 

Nap mint nap járják az utcákat az állatmentők, hogy az összedőlt épületek között lévő kutyákat, cicákat kimentsék
Nap mint nap járják az utcákat az állatmentők, hogy az összedőlt épületek között lévő kutyákat, cicákat kimentsék
Fotó: HSI

 

 

„Embereink minden áldott nap felkeresik a legsúlyosabban érintett területeket. Miközben átvizsgálják a romokat, újabb és újabb kutyákra és macskákra bukkannak – sokuk különféle sérülést szenvedett, és a zúzódások, csonttörések mellett a kiszáradás, az éhezés okozta kóros lesoványodás, valamint a fertőzések is komoly problémát okoznak számukra.

 

Önkénteseink munkáját egy fantasztikus csapat is segíti: helyi állatorvosok és állatbarátok látják el a sérült kutyákat és cicákat a helyszínen felállított sátorokban, miközben sorra érkeznek a segélykérő hívások” - mondta el Kelly Donithan, a HSI állatokat is érintő katasztrófákra szakosodott részlegének vezetője.

 

 

Kérlek, segíts rajtam - Egy elárvult macska a törökországi földrengés után
"Kérlek, segíts rajtam!"
Egy elárvult macska a törökországi földrengés után
Fotó: HSI

 

 

Donithan hozzátette, hogy azok a gazdik, akiknek a földrengés miatt el kellett menekülniük otthonaikból, borzasztóan aggódnak négylábú társaikért, hiszen az azonnali evakuáció miatt nem mindenki tudta magával vinni kedvencét.

 

A romok közül még ma is hallani kétségbeesett ugatást és nyávogást, ami arra utal, hogy sokan túlélték a katasztrófát. A gazdik információi alapján az állatmentők megpróbálják behatárolni, hogy melyik épület mely részén lehetnek a segítségre szoruló állatok. Emellett természetesen az utcákat járó kutyákat és macskákat is eljuttatják az állatorvosokhoz – különös tekintettel a kölykökre.

 

 

Nem egyszer kölyökkutyákat is találnak az állatmentők a romok alatt
Nem egyszer kölyökkutyákat is találnak az állatmentők a romok alatt
Fotó: HSI

 

 

Találtunk egy mamakutyát, aki nem sokkal azelőtt adhatott életet kölykeinek. Az apróságoknak még nem nyílt ki a szemük, de mamájuk mindent megtett azért, hogy biztonságban tartsa őket. Annyira ki volt merülve, hogy amikor az állatkórházban lefektettük egy kényelmes kutyafekhelyre, szinte az egész napot átaludta, miközben a kicsik többször felébredtek szopizni.”

 

Azokon a helyeken, ahol vélhetően háziállatok tartózkodnak, az önkéntesek vízzel teli itatótálakat helyeznek ki, hogy a kiszáradás ellen segítsék a bajba jutott négylábúakat. A földrengések okozta pusztítást elnézve talán apróságnak tűnik ez, de az állatmentők szerint a legszerényebb cselekedet is megéri a fáradozást, hiszen nagyon sok esetben hozhatnak megnyugvást a gazdiknak és kedvenceiknek.

 

 

Éjjelente előbújnak a félénk macskák is a katasztrófa helyszínén
Éjjelente előbújnak a félénk macskák is a katasztrófa helyszínén
Fotó: HSI

 

 

Lehetetlen megbecsülni, mennyi háziállatot érintett a katasztrófa, de a számok minden bizonnyal magasra rúgnak. Azok után, hogy az emberek szinte mindenüket elveszítették, magától értetődően óriási jelentőséggel bír számukra, hogy szeretett kutyájuk, cicájuk biztonságban van. Megható, milyen kedvességgel fogadják önkénteseinket az Antakyában élők” - mondta el Donithan.

 

A Humane Society International munkáját a világ más tájairól érkezett állatmentők csoportjai is segítik. Európa, Mexikó, Costa Rica, Kolumbia, India... csupán néhány a jelenlévő országok közül, hiszen mindenkit megrázott a tragédia, mely oly sokakat érintett Törökországban és Szíriában.

 

 

 

 

Forrás: blog.humanesociety.org, people.com
Indexkép forrás: Humane Society International

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Túlságosan is barátságos volt rendőrkutyának – Ma már életeket ment a labrador Túlságosan is barátságos volt rendőrkutyának – Ma már életeket ment a labrador
Pályáját kábítószer kereső kutyaként képzelték el, de kedvessége miatt alkalmatlannak nyilvánították erre. Roger kutató-mentőnek tanult tovább, és elképesztő tehetséggel szimatolja ki a romok alatt rekedt embereket.

15 évig élt egy ketrecbe zárva – Így mosolyog az idős kutyus a napfény láttán 15 évig élt egy ketrecbe zárva – Így mosolyog az idős kutyus a napfény láttán
Életében először végre megtapasztalhatta, mit is jelent szabadnak lenni.

5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban 5 tévhit a mentett kutyákkal kapcsolatban
Örökbefogadni jó! Gyakran hallhatjuk e szavakat, mégis hajlamosak lehetünk fenntartással kezelni a dolgot. Szeretnénk eloszlatni néhány tévhitet, melyek visszatarthatnak attól, hogy beengedj életedbe egy mentett kutyát.

Honnan lehet tudni egy befogadott kutyáról, hogy bántalmazták a múltban? Honnan lehet tudni egy befogadott kutyáról, hogy bántalmazták a múltban?
Egy mentett, befogadott kutya történetét gyakran homály fedi. Ha vannak is információk az előéletéről, nem könnyű összerakni a pontos képet, hiszen a kutya máshol, másokkal élt. Kérdéses, mennyit és milyen minőségben foglalkoztak vele, szerették-e vagy csak megtűrték, esetleg bántották is.

Megérezte a kutya, hogy nagy baj van a gazdijával - segítsége életmentőnek bizonyul Megérezte a kutya, hogy nagy baj van a gazdijával - segítsége életmentőnek bizonyul
„Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküle. Egészen más lenne az életem, ha Echo nem lenne benne.”

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

JULIUS-K9 Irodakutya.com Hírstart Ebugatta

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
23 napot élt túl a romok alatt egy husky Törökországban Hírek - Címlapon
23 napot élt túl a romok alatt egy husky Törökországban
Veszett rókát találtak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében Hírek - Címlapon
Veszett rókát találtak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében