
Hősként ünneplik a rottweilert, aki egy ajtónyitással megmentette gazdája életét
2017. március 09., 06:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Könnyű
Súlyosan beteg gazdája életét mentette meg a kutya, akit azóta hősként ünnepel az internet. Önzetlenség és odaadás - ilyenek a négylábú hősök!
“Semmi kétség: Megan megmentette az életemet. Kitüntetést érdemelne!” - mondta Gary Gregory a gyönyörű rottweileréről. A 32 éves fiatalember egy ideje rosszul érezte magát, különböző vizsgálatokra járt emiatt. A legutóbb endoszkópián esett át, melynek során epekövet kerestek nála. A vizsgálatról hazatérve pihent, lábadozott, ám hirtelen hányinger, és szédülés tört rá. Ahogy megpróbált felkelni az ágyból, elvesztette egyensúlyát, elesett, és csúnyán beverte a fejét. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy tárcsázza a mentőket, aztán elájult.

Fotó: express.co.uk
A kiérkező mentősöket zárt ajtók és egy ugató rottweiler fogadta. A kutya ajtókaparását, ugatását úgy értelmezték, hogy a kutya őrzi a területét, álmukban sem gondolták volna, hogy valójában Megan épp ennek ellenkezőjén ügyködik: a kutya ugyanis megtanulta, hogyan nyithatja ki belülről az ajtót. Nem is kellett sokat próbálkoznia, hamar sikerült a művelet, így be tudta engedni a mentősöket.

Fotó: express.co.uk
Gary élete csak egy hajszálon múlott: ha a kutyának nem sikerül kinyitnia az ajtót, a mentősöknek meg kellett volna várnia a rendőröket, hogy azok betörjék az ajtót - Gary ez idő alatt pedig elvérzett volna, ugyanis a rosszullétet egy belső vérzés okozta.
“Az emberek azonnal egy veszélyes, mogorva kutyára asszociálnak, ha a rottweiler fajta kerül szóba. Megan ezeket a sztereotípiákat megcáfolja, hiszen ő egy kedves, szelíd óriás.” - mondta kutyájáról Gery.

Fotó: express.co.uk
Forrás: express.co.uk
Négylábú életmentők a világháborúban: a vöröskeresztes kutyák
Az első világháborúban a brit Vöröskereszt csapatait speciálisan képzett kutyák egészítették ki, hogy a csatamezőn bajbajutott katonák segítségére legyenek. Ez az ő történetük.
Az űrkutatás négylábú mártírja - Lajka kutya története
A négylábú űrhajós története titkokkal, de még inkább óriási hazugságokkal kísért: hősnek állították be, ám inkább nevezhetnénk mártírnak. Lajka, az utcán kóborló kutya előbb gyepmesteri telepre, onnan a szovjet kiképzőközpontba - hogy aztán 1957. november 3-án a biztos halálba küldjék.
Kutyakekszeket és játékokat hagynak a látogatók a 150 éve elhunyt, hős kutya szobránál
Sallie egyszerűen ott volt azok mellett, akiket megszeretett, hűségesen vigyázta álmukat, és a tragédia óráiban sem hagyta el azokat, akik gondoskodtak róla, akik fontosak voltak a számára.
Kimentette családját a tűzből a hős kutya, mielőtt otthonuk leégett volna
Amikor a házban felcsaptak a lángok, Champ szólt a gazdiknak, hogy nagy baj van.
Büszkén viseli tűzoltó sisakját a kutya, aki több családot is megmentett a tűztől
Charlie, a négylábú hős azonnal jelezte gazdájának a bajt, amikor egymás mellett több ház is lángra kapott.