Idén is több gyűjtés indul a menhelyi állatok megsegítésére – online felületen mutatja a SPAR, mikor és hol
2024. március 07., 15:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Folyamatosan zajlik 2024-ben is a menhelyeken élő cicák és kutyák támogatása a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány együttműködése keretében. A kezdeményezéssel tavaly többek között 32 ezer kilogramm száraztáp és több mint 45 ezer darab konzerv gyűlt össze számukra.
A SPAR Magyarország már több mint egy évtizede segíti a magyarországi állatmenhelyek, állat- és vadasparkok ellátását azzal, hogy számukra is felajánl a kereskedelmi forgalomból kivont, az állatok élelmezésére azonban még hasznosítható termékeket. A vállalat emellett az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal több mint 10 éve szervezi állateledel-gyűjtő akcióit, amelyekkel az állatmentésben résztvevő civil szervezeteket támogatják. A kezdeményezés célja a felajánlások gyűjtésén túl az, hogy felhívják a figyelmet a felelős állattartásra, valamint a menhelyek munkájának fontosságára.
Az országos akció az idei évben is folytatódik. Az állatmentésben közreműködő szervezetek a koordinálást és beosztást végző Országos Állatvédőrség Alapítványon keresztül csatlakozhatnak a gyűjtőakciókhoz. A SPAR és INTERSPAR üzletek vásárlói hónapról-hónapra találkozhatnak a civil szervezetekkel és munkájukat állateledel-adománnyal támogathatják. A gyűjtések helyszínéről és időpontjáról a SPAR erre a célra létrehozott online felületén tájékozódhatnak a támogatók, mely a következő linken érhető el: www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban
„Magyarországon sajnálatos módon nagyon sok kisállat él méltatlan körülmények között, az utcán kóborolva, vagy olyan felelőtlen gazdánál, akiktől sem odafigyelést és szeretetet, de megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot sem kapnak. A hazai állatmentő szervezetek telephelyei sok esetben zsúfolásig tele vannak örökbefogadásra váró kutyákkal és cicákkal, akiknek az ellátása nagy erőfeszítéseket kíván. Számukra nyújtanak kézzelfogható segítséget a SPAR és Országos Állatvédőrség Alapítvány tíz évvel ezelőtt indított állateledel-gyűjtő akciói, amelyeket az elmúlt évben is országszerte megszerveztünk. Nagy köszönetet szeretnénk mondani minden vásárlónknak, akik eddig is támogatták és a jövőben is segítik felajánlásaikkal a kezdeményezést, és természetesen hatalmas elismerés illeti azokat az állatmentő szervezeteket, amelyek folyamatosan erejük és lehetőségeik határán egyensúlyozva végzik ezt a rendkívül fontos tevékenységet” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A 2023-as esztendőben 174 adománygyűjtés során országszerte összesen 27 344 kilogramm száraztápot, 17 704 darab konzervet és 1 216 darab kutyaszalámit adományoztak a vásárlók a kutyusoknak. A macskák számára pedig 27 814 darab konzerv és alutasakos étel, valamint 4646 kilogramm táp gyűlt össze. Ezek között május hónapban kiemelkedően sok felajánlás érkezett, ekkor szervezte meg harmadik alkalommal a vállalat és az Országos Állatvédőrség Alapítvány állatmentő civil szervezetek közreműködésével a Mancs a Bajban! gyűjtőakciót. A két nap során a kutyáknak csaknem 9 ezer kilogramm száraz tápot, 4 500 doboz konzervet, míg a macskáknak több mint 1 000 kilogramm száraz tápot és 2 500 doboz konzervet gyűjtöttek össze az aktivisták az ország 35 INTERSPAR hipermarketében. Az üzletek vásárlói pedig ezeken felül különféle állatfelszerelésekkel és tisztítószerekkel is hozzájárultak az akció sikerességéhez, a SPAR pedig további egymillió forinttal segítette az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkáját.
Indexkép forrás: Unsplash - Berkay Gumustekin
Brunch a mancsokért
Az alapítvány tizennégy éve dolgozik az Illatos úti, árva és sérült kutyák gyógyításáért, örökbefogadási esélyeinek növeléséért, gazdához juttatásáért.
17 év után vesztette el társát a tacskó, majd megtalálta „ikertesóját”
A tacskóplüss egy picit segített enyhíteni a kedves kisöreg fájdalmát.
Kisállat ivartalanítás támogatása kérhető 2024 év második felében
Magyarországon sokkal több állatot szaporítanak, mint amennyi felelős gazda van, ez is oka, hogy a kóborrá váló állatok száma nem csökken. A felelőtlen állapotoknak, a gazdátlan kutya, cica egyedszámának csökkentésére ivartalanítással van esély. Az Orpheus Állatvédő Egyesület 2024 második felében 300 állat ivartalanítását támogatja. Ennek köszönhetően több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lesz kevesebb.
Egy kutyusért mentek a menhelyre – aztán kiderült, hogy a legjobb barátja is gazdira vár
Megható videón a kettős örökbefogadás!
Idős kutyát fogadnál örökbe? Van 5 remek érvünk mellette!
Egy mentett őszpofi hálája egy életen át elkísér. Szívmelengető érzés tudni, hogy annyi nehézség után hátralévő éveit nyugalomban és szeretetben élheti le melletted. Annyi mindennel gazdagodhat életünk, ha egy kisöreget választunk!