
Irán: Többé nem lehetne lakásban tartani kutyát, és a köztéri sétáltatást is betiltanák
2021. november 23., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
Nehéz idők várhatnak az iráni gazdikra és kedvenceikre az elkövetkező időszakban. Ha az új törvényjavaslatot elfogadják a parlamentben, a kisállattartásra vonatkozó szigorítások mellett még büntetéssel is számolniuk kell.
Komoly változások elé nézhetnek a városi kutyabarátok a közel-keleti államban: a múlthéten benyújtott törvénymódosítások eredményeként súlyos pénzbírsággal járhat a sétáltatás „vétsége”, és mindazokat a járműveket, amelyekben kutyát szállítanak, három hónapra lefoglalhatják. S ha ez még nem lenne elég, rövidesen a lakhatás kérdése is sokak számára okozhat gondot: az ingatlantulajdonosoknak megtiltanák, hogy kutyásoknak és macskásoknak adják ki lakásukat, házukat.
Iránban a kisállattartás a jólét és bőség egyik szimbólumává vált az utóbbi időben. Az egyik parlamenti képviselő mindezt veszélyesnek tartja és álláspontja szerint be kellene tiltani. Ezt a nézetet többen is vallják, a törvényjavaslat védelmében pedig egy kutyatámadásos esetet hoztak fel, mely gyermekek életét követelte az egyik teheráni parkban. Az új elgondolás mögött azonban egy mélyebben rejtőző indok húzódhat meg: a kutyatartás a nyugati világ, egyben az „elnyugatiasodás” jelképe, s mint olyan, elkerülendő.

Fotó: nytimes.com
„A közjog védelme az állatokkal szemben” című javaslat múlt héten került a parlament elé, elkészítésében 75 törvényhozó vett részt. Lényegében illegálissá tenné a kisállatok vásárlását, eladását és tartását, a kutyáktól kezdve a macskákon és hörcsögön, nyulakon át a kígyókig.
Habár a javaslat a kedvencként tartható állatok szinte mindegyikét felsorolja (még a krokodil és a majom is szerepel a listán), a döntéshozókat elsősorban a kutyák aggasztják. Júliusban az egyik helyi újságban „kiemelt problémaként” hivatkoztak a városokban történő kutyasétáltatásra. Írásukban e probléma mielőbbi megoldására szólították fel a hatóságokat, melynek értelmében a kutyák nem látogathatnák a nyilvános tereket, utcákat és parkokat. Teherán városi tanácsa ezt követően kitiltotta a kutyákat a közterületekről.
Irán vidéki településein és a farmokon mindig is megszokott volt a kutyák jelenléte, az utóbbi években azonban egyre népszerűbbé vált a társállatok tartása a városiak körében is. Az iszlám vallásban ugyanis a kutya tartása házon belül tisztátalan cselekedetnek minősül, ám ezentúl még szigorúbb elbírálás alá eshetnek azok is, akik bármilyen módon pártfogásukba veszik az ember legjobb barátját. Egyesek szerint már a kutyasétáltatás is pánikot kelt a népesség körében, így ezentúl akár 90 napos elzárásra is ítélhetnék az állattartót, aki elköveti e „bűnt”.

Fotó: nypost.com
Ha elfogadják a módosítást, 900-tól 2700 dollárig terjedő bírságot is kiszabhatnak a gazdikra, a szóban forgó kutyát pedig elkobozzák. Továbbá köteleznék az ingatlantulajdonosokat arra, hogy tiltsák ki lakásaikból, házukból a kutyákat a módosítást követő három hónapos türelmi időszakon belül. Hasonló büntetésre számíthatnak mindazok, akik ennek nem tesznek eleget.
Hogy ez mennyire lesz betartható, a válasz a jövő homálya fedi. Elképzelhető, hogy a gazdik ugyanúgy figyelmen kívül hagyják majd, mint az eddigi korlátozásokat. A kisállattartás népszerűsége jelentősen megnövekedett az elmúlt években, egyre több fiatal iráni dönt egy kutya vagy macska befogadása mellett, nemcsak gyermekeik barátjaként, hanem igazi családtagként tekintve rájuk. Ezzel a trenddel párhuzamosan az állatorvosi rendelők, klinikák, kisállatüzletek száma is megugrott, különösen a fővárosban, Teheránban és más nagyobb városokban is.
Forrás: 7news.com.au, iranintl.com
Indexkép forrás: nypost.com
Betiltják az amerikai bully XL kutyák tartását az Egyesült Királyságban
Nem egy konkrét fajtáról van szó, ám az elmúlt évek sorozatos kutyatámadásai miatt egyre többen emelték fel hangjukat az XL Bullyk ellen.
Új kutyatartó mesterkurzus indul az Állatorvostudományi Egyetemen
Új kutyatartó mesterkurzus indul az Állatorvostudományi Egyetemen októberben; a programra, amelynek célja a professzionális kutyatartással kapcsolatos legmagasabb szintű tudás átadása, szeptember 18-ig lehet jelentkezni.
Toklász kérdés – Valóban egyre rosszabb a helyzet? Ha igen, ki a felelős?
Facebook oldalukon nemrég felhívást tettek közzé és arra kérik a gazdikat, hogy kitöltésével minél többen segítsenek feltérképezni a fővárost, hogy hogyan változott a helyzet az elmúlt években és merre vannak a legproblémásabb területek. Vajon jogos e a felháborodás a gazdik részéről vagy csupán egy felfújt sztoriról van csak szó?
Így lopják a kutyákat Budapesten!
Az egyik újbudai állatvédő személyes tapasztalatait osztotta meg a közösségi médiában, amikor beszámolt az esetről, aminek szemtanúja volt.
Végre kőkemény ítélet született a bíróságon egy állatkínzó ügyében
Polgári úton is jogerős döntés született annak a férfinak az ügyében, aki kutyája bántalmazásáért korábban felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Ügyészségi indítványra soha többet nem tarthat kutyát!