
Ismét kutyákon segít a CIB Bank
2015. október 21., 09:45
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Folytatja jótékony tevékenységét a CIB Bank: a júliusi akciójuk után ismét felajánlottak egy épülethálót egy menhely számára. Ezúttal a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány kutyaotthonának lakói élvezhetik majd az időjárástól való védettséget.
Ismét jótékony célra ajánl fel épülethálót a CIB Bank, ezúttal azonban már a reklámfelületen is megjelenik az adományozás üzenete. A bankcsoport a Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány kutyaotthonának juttatja majd el őszi személyi kölcsön kampányában használt épülethálóját, mely a kennelekre helyezve védelmet nyújt az állatoknak az időjárás viszontagságai ellen. A jótékony akciót ezúttal is a Hangya Közösség segítette.

A CIB Bank az őszi személyi kölcsön kampányát támogató épülethálót a Hangya Közösségen keresztül a sátoraljaújhelyi Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítványnak adományozza. Az adományozás ténye ráadásul már az épülethálón is megjelenik illeszkedve az október 19-én elindult személyi kölcsön kampány üzenetéhez, mely szerint egy kis figyelmesség mindig jól esik. Az épületháló november végéig lesz látható a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren.
„A CIB Bank őszi kampánya arra a gondolatra épül, hogy egy kis segítség mindig, mindenkinek jól esik – ezt képviseli a termékhez kapcsolt most elindított akciónk is, melynek lényege, hogy a 2015. december 31-ig igényelt személyi kölcsönök esetében minden decemberben elengedjük a havi törlesztőrészletet. Ehhez az üzenethez illeszkedik az is, hogy ismételten jótékony célra ajánljuk fel a kampány egyik reklámeszközét, melyet az alapítvány a mindennapi munka során hasznosítani tud az állatok körülményeinek javításában” – mondta el Szinai Ádám marketingkommunikáció és PR vezető.

A Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány a keleti országrészben nyújt segítséget már 12 éve. Az alapítvány kutyaotthonában ellátják az elhagyott állatokat, illetve céljuk, hogy új gazdát találjanak számukra. Nagy hangsúlyt fektetnek az örökbefogadások számának növelésére, az ivartalanítás népszerűsítésére, illetve fontosnak tartják, hogy esélyt biztosítsanak az idősebb állatoknak is. A kutyák ellátását egy állandó és több alkalmi önkéntes végzi, nyáron pedig gyerekek látogatják a kutyaotthont, ahol felnőtt felügyelete mellett sétáltathatják, simogathatják az állatokat.
A CIB Bankot és az alapítványt most is a Hangya Közösség hozta össze, amely több éve segíti a kevésbé támogatott vidéki menhelyeket: az újrahasznosítás jegyében gyűjtik, és elosztják azokat az eszközöket, tárgyakat, amelyek a háztartásokban és a vállalatoknál már feleslegessé váltak, de az állatmentés és gondozás során még hasznosak lehetnek.
Indexkép forrás: Az előző kampányban felajánlott épületháló is jó helyre került: a kisvárdai Ugat-lak Közhasznú Alapítvány kutyái már védve vannak általa az időjárás viszontagságaitól. A kép az Ugat-lak Alapítvány menhelyén készült.
Idős kutyát fogadnál örökbe? Van 5 remek érvünk mellette!
Egy mentett őszpofi hálája egy életen át elkísér. Szívmelengető érzés tudni, hogy annyi nehézség után hátralévő éveit nyugalomban és szeretetben élheti le melletted. Annyi mindennel gazdagodhat életünk, ha egy kisöreget választunk!
15 kölyöknek adott életet a német dog mamakutya, miután bekerült a menhelyre
Az állatmentők sem jutottak szóhoz, annyira meglepődtek a rekordszámú alom láttán.
Otthont a háziállatoknak! - Az állatok világnapján és minden más nap is segíthetünk nekik
Az évben több nap is négylábú kedvenceinkről szól, ezek közül pedig az egyik legfontosabb október 4-e. A kisállatok világnapja Assisi Szent Ferenchez, az állatok és a természet védőszentjéhez kötődik, és a 20. század eleje óta ünnepeljük. A háziállatok rendkívül pozitív hatással vannak mind a mentális, mind a fizikai egészségünkre, amit az ilyen alkalmakon igyekszünk némi plusz törődéssel meghálálni. A gondoskodás azonban a kevésbé szerencsés, utcára került háziállatoknak is jár. A Mars éppen ezért hat olyan módszert javasol, amelyekkel mindannyian részt vállalhatunk az elhagyott háziállatok helyzetének javításában és csökkenthetjük az otthontalan kiskedvencek számát.
Öregecske kutyákat festenek le az idősek otthonában, hogy segítsenek nekik gazdira találni
Megható kezdeményezés a menhelyi kutyusokért!
Életében először alhatott ágyban a mentett kutya - egyszerűen imádnivaló!
A boldogsághoz kevés is elég: csend, nyugalom és egy puha ágyikó egy biztonságos helyen.