
Kegyetlen büntetés – vascsővel verték agyon kutyájukat, mert ugatott
2023. március 22., 13:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
A kutya bűne mindössze annyi volt, hogy ugatott – a kutya gazdái vacsővel estek neki büntetésül. A szomszédok értesítették az állatvédőket, ők pedig rendőrséget, akik azonnal a helyszínre is siettek. A kutya olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már csak az altatás segíthetett rajta.
Egész nap ugatott és vonyított a kutya, amit „már nem lehetett hallgatni” – ezt mondta a kutya gazdája a kérdésre, hogy a vascsővel való ütlegelés volt-e a megoldás a problémára. Az anya és fia az ütésekkel olyan súlyos sérüléseket okozott a kutyának, hogy a kiérkező állatorvos már csak az altatással tudott rajta segíteni.
A szomszédok értesítették az állatvédőket, ők pedig a rendőrséget, akik egész este helyszíneltek. Az asszonyhoz mentőt kellett hívni, mert mikor meglátta a rendőröket összeesett. A nő fia nem ismeretlen a hatóságok előtt: február közepén 5 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság mert mankójával úgy megvert egy férfit, hogy a kórházban belehalt a sérüléseibe – írja az ATV Híradó. Az ítélet ellenére a tettes hazamehetett, mivel nem kapta meg a börtönbehívót. „Az ítélet a kihirdetésekor még nem emelkedett jogerőre. Tekintettel arra, hogy a védő három munkanapot tartott fenn a fellebbezés esetleges bejelentésére, nem is álltak fenn a letartóztatás elrendelésének törvényi feltételei” – mondta az ATV-nek Dezső Lili, a Pécsi Törvényszék szóvivője.
A hatóság elrendelte a kutya boncolását. Az anya később azt állította a rendőröknek, hogy egyedül követte el az állatkínzást. A híradók által megkérdezett ügyvéd elmondta, ha nem is ütött az elítélt férfi, attól még újabb bűncselekményt követett el.
„Szándékos bűncselekményt követett el, amit – mondjuk úgy – nem tétlenül szemlélt, hanem a jelenlétével valamilyen szinten erősítette az elkövetőben a szándékot, hiszen megakadályozhatta volna. Tehát ez egy bűnsegédi magatartás, ami miatt ugyanúgy felelősségre lehet vonni, mint az elkövetőt” – mondta a híradónak Meggyes Attila ügyvéd.
A rendőrség egyelőre még nem hallgatott ki senkit, így nyilatkozni sem kívántak.
Indexkép forrás: A kép illusztráció - Unsplash - Rodion Kutsaiev
Átfestették az ellopott csivava bundáját a tolvajok, hogy ne bukjanak le
A fekete-fehér bundájú kutyából egy csapásra feketetét csináltak a tolvajok – szerencsére a történet jól végződött, és a kutyus visszakerült gazdijaihoz.
Forró autóba zárt tacskó kölyköt mentettek a rendőrök
Néhány percre sem hagyunk állatot az autóban a nyári melegben – erre hívta fel ismét a figyelmet a BRFK, miután egy pár hetes kölyökkutyát kellett kiszabadítaniuk egy napon álló autóból.
Rendőrök segítik gazdára találni az árva állatokat
Minden négylábú megérdemel egy szerető családot! Akár kicsi, akár nagy, akár ugat, vagy épp nyávog. Jól tudják ezt a BRFK munkatársai, ezért ismét az örökbefogadás mellett kampányolnak.
Elfogták a pesterzsébeti állatkínzót, aki megszúrt egy kutyát
A férfi az utcáról szurkálta meg az udvaron ugató házőrzőt, majd egy másik kutyát is megpróbált megsebezni.
Letartóztattak két férfit, akik a gyanú szerint megölhették a svájci farkast
Elfogtak két férfit az elpusztult, jeladós svájci farkas ügyében.