Kiállítási vagy munkakutya?

Természetesen a kiállításokon is változnak az elvárások. Van nyílt, és munka osztály is, ahova elvétve egy-egy, tényleg a feladatra kitenyésztett kutyát is beneveznek, de sajnos sokkal gyakoribbak a kiépült izomzattal nem rendelkező, túlsúlyos, kicicomázott, munkára kevésbé alkalmas ebek. Az évtizedek során a standard is rengeteget változott. Mindig más volt az elvárás, előfordult, hogy 1-2 éven belül is sokat alakítottak rajta. Szerencsére a magyar fajtáknál törekszenek rá, hogy a régi, akár 100 évvel ezelőtti standard-ek legyenek használatosak, ami elősegíti a kutya feladatára való alkalmazását.

Sokszor hallottuk, hogy a feladat határozza meg a küllemet. Gondoljunk csak az agárra, melyek évezredek alatt lettek egyre hatékonyabbak a vadászatban, és a testük ezekhez a speciális igényekhez igazodva vált olyanná amilyen.

Mostanra a kutyák nagy része elvesztette “funkcióját” és kedves kanapékutyaként élik mindennapjaikat. Ők már küllemben meg sem közelítik a több tíz évvel ezelőtt élt társaikat. De miért jó ez? Olyan, mintha a farkast ketrecbe zárnánk, és felhízlalnánk. Nem tudná ellátni a neki kiszabott feladatokat, nem tudna vadászni, az ösztönei eltompulnának, és végül belőle is csak egy cél nélküli, acsargó, harapós “kanapéfarkas” lenne.

Különbséget kellene tenni a “kedvenc”, és a munkakutya között minden téren. Például egy spániel sosem lesz teljesen szobakutya. Nem hiába hallunk annyi példát, hogy harap. Az ösztönei nincsenek kielégítve. Aki vadászkutyát vesz, igenis vadásszon vele, mozgassa le, aki terelőt, az járjon terelni. Ha erre nincs lehetőség érdemes keresni egy kutyaiskolát, ahol kutyasportokkal foglalkoznak, vagy egy coursing pályát, ahol kirohanhatja magát az eb, esetleg járjunk el rendszeresen kirándulni. Tehát mielőtt kutyát veszünk, vagy fogadunk örökbe, tájékozódjunk az igényeiről mind mozgás, mind ösztönkielégítés terén.