A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Kölyökkutyákat kivégző férfi ellen ítélt a bíróság

2024. június 05., 15:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




A férfi négy kölyökkel végzett – az ötödik kiskutya csodával határos módon menekült csak meg. Állatkínzás miatt jogerősen negyven nap elzárásra ítélt a Siklósi Járásbíróság az állatkínzót.



A bíróság közleményében azt írták: a vádlott élettársával és sógorával élt a faluban, a házában három kutyát - egy szuka és két kan pulit - tartott.

A pár 2023 végén több hónapra elutazott, ez idő alatt a vádlott sógora gondoskodott az állatokról, s mivel időközben az egyik szuka ellett, öt kölyköt is ellátott.

 

A férfi és párja tavaly december közepén érkezett haza, s mivel a vádlott úgy vélte, hogy ennyi kutya tartása már túlságosan nagy teher, úgy döntött, hogy elpusztítja a kölyköket – írja az MTI. Négy kölyökkel már végzett, mire a sógorának bejelentése nyomán a helyszínre rendőrök érkeztek.

 

A vádlottat mint többszörös visszaesőt negyven nap elzárásra és 120 óra közérdekű munkára ítélték állatkínzás miatt. Az ítélet jogerős.

 

 

 

Forrás: MTI
Indexkép forrás: Unsplash

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Állatkínzás vétsége miatt ítélt el a Szekszárdi Járásbíróság egy tolnai férfit Állatkínzás vétsége miatt ítélt el a Szekszárdi Járásbíróság egy tolnai férfit
A Szekszárdi Járásbíróság a 2024. április 22-én tartott előkészítő ülésen hat rendbeli állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek azt a tolnai férfit, aki több kutyáját is magára hagyta anélkül, hogy az ellátásukról megfelelően gondoskodott volna.

107 macskát és egy kutyát tartott a lakásában: állatkínzás bűntettéért kell felelnie a budapesti nőnek 107 macskát és egy kutyát tartott a lakásában: állatkínzás bűntettéért kell felelnie a budapesti nőnek
Az állatkínzás bűntettével vádolt nő az előkészítő ülésen nem ismerte el bűnösségét.

Próbára bocsátotta a bíróság az állatkínzással vádolt férfit Próbára bocsátotta a bíróság az állatkínzással vádolt férfit
A Tapolcai Járásbíróság – nem jogerősen – egy év hat hónapra próbára bocsátotta azt a 63 éves férfit, akivel szemben állatkínzás vétsége miatt folyik büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság a férfit, aki Pesterzsébeten megkéselt egy kutyát Letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság a férfit, aki Pesterzsébeten megkéselt egy kutyát
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2023. október 4-én 6 hónap fogházbüntetésre ítélt egy férfit, akit állatkínzás vétségével vádolt az ügyészség.

Végrehajtandó börtönt kapott két huszonéves állatkínzó Végrehajtandó börtönt kapott két huszonéves állatkínzó
Még csak első fokon, de végrehajtandó börtönre ítélte a Jászberényi Járásbíróság, azt a két fiatal férfit, akik halálra verték haragosuk kiskutyáját.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

JULIUS-K9 MOL Nyrt. EB OVO Közhasznú Egyesület Beagle Club Online

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Váratlan fordulatot vett a legénybúcsú, amikor meghallották egy kutya segélykérő ugatását Hírek - Címlapon
Váratlan fordulatot vett a legénybúcsú, amikor meghallották egy kutya segélykérő ugatását
Kimentette családját a tűzből a hős kutya, mielőtt otthonuk leégett volna Hírek - Címlapon
Kimentette családját a tűzből a hős kutya, mielőtt otthonuk leégett volna