
Kutyabarát munkahely lett a MOL
2018. június 07., 10:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
A jövő generációjára és a szinte már családtagként kezelt kisállatokra gondolva, a legnagyobb amerikai cégek, a Google és az Amazon után a MOL is arra ösztönzi a munkavállalókat, hogy bevigyék az irodába házi kedvenceiket.
Kutatások is alátámasztják, hogy az irodai kutyatartás nem csak a kisállatra, hanem a munkavállalókra is pozitív hatással van, hiszen az állatok jelenléte csökkenti a stresszt és növeli a kreativitást.
A MOL nagy hangsúlyt fektet a felelős állattartásra, és ezentúl a vállalat budapesti székházában, valamint a mellette lévő kisebb irodaházakban dolgozóknak mostantól lehetősége nyílik arra, hogy kutyájukat is bevigyék a munkahelyükre. A kutyás munkavállalóknak különösen oda kell figyelniük az időbeosztásra, és azzal, hogy a házi kedvencet nem kell az üres lakásban otthon hagyni, hanem a munkaidő során is a gazdi mellett maradhatnak a kollégák is jobban érzik magukat.

A kutyák jelenléte ráadásul a munkahelyi légkörre is pozitívan hat, csökkenti a stresszt és növeli a kreativitást. A tapasztalatok szerint ráadásul a munkavállalók közötti kapcsolatok elmélyítésében is fontos szerepük van, egy aranyos házi kedvenc megjelenése ugyanis sokkal több interakciót generál a kollégák között. A kutyák munkahelyre történő beengedése a fiatalabb generáció bevonzását is elősegíti, hiszen az Y-generációs munkavállalók (millenials) nagyobb biztonságban érzik magukat és boldogabbak, ha bevihetik házi kedvencüket a munkahelyükre.

„Kevesebb stressz, kellemesebb munkakörnyezet, szorosabb szociális kapcsolatok. Ezek lebegtek a szemünk előtt akkor, amikor a MOL székházába beengedtük munkatársaink négylábú kedvenceit. A belső szabályrendszert mind a kutyatartó, mind pedig a kutya nélküli munkatársak bevonásával alakítottuk ki, jelenleg még zajlik az új csapattagok beilleszkedése, de eddig csak pozitív tapasztalataink vannak” – mondta Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, aki maga is a kutyatartók közé tartozik.

A MOL az elmúlt egy évben több kutyabarát kezdeményezést is indított: tavaly mintegy 450 hazai töltőállomását nyitotta meg a kisállatok előtt, legutóbb pedig a Vigyél Haza Alapítvánnyal karöltve 50 töltőállomásán helyezett ki olyan mikrochip-leolvasókat, amelyek az elkóborolt kutyák hazajutását segítik. Június 1-jétől pedig a budapesti székházát nyitotta meg a négylábúak előtt, így a MOL munkatársai ezentúl munkahelyükre, és azon belül akár a megbeszélésekre is bevihetik kutyájukat a hét bármely napján.

A felelős állattartók jól szocializált és egészséges állataikkal – saját felelősségükre – szabadon, az állatokat pórázon vezetve közlekedhetnek a MOL irodaépületeiben, a vállalat csupán annyi kitételt szabott meg, hogy kisállatok nem lehetnek nagyobbak 25 kg-nál, és a közös étkező helyiségekbe nem léphetnek be. A kutyák beengedéséről, a kollégákkal történt megvitatást követően mindig az adott csoport vezetője dönt, így az allergiások is élhetnek vétójogukkal. A MOL az irodaépületein kívül a kutyák sétáltatására és a biológiai szükségletük elvégzésére külön elkerített helyet is biztosít.

Forrás: MOL
Lengyelország új alelnöke kutyabaráttá tenné a lengyel parlamentet
Kutyával nem lehet belépni a lengyel parlamentbe, és bizony még a parlamenti autókat sem lehet használni – ezen változtatna mielőbb az újonnan megválasztott alelnök, Dorota Niedziela.
Segítség az árva állatoknak: a menhelyi négylábúakon segít a kutyabarát RepTár Repülőmúzeum
Újra megszervezte különleges jótékonysági akcióját a minősített RepTár Szolnoki Repülőmúzeum: a múzeum ajándékboltjában egyedi kutyabiléta készíthető, melynek árából az árva állatokat támogatják.
Idén is segít az elkóborolt kutyák hazatalálásában a MOL
A kánikula kemény próbatétel elé állítja a kutyákat és a gazdikat egyaránt, és ugyanez igaz az előrejelzések szerint forrónak ígérkező augusztus 20-i ünnepségekre is. A MOL-ra ilyenkor is biztosan lehet számítani: aki úton van, mindig betérhet kedvencével együtt a több mint 400 kutyabarát töltőállomás valamelyikére, ha pedig az ünnep estéjén az elővigyázatosság ellenére a fény- és hanghatásoktól megriadva világgá menne a kutyus, a MOL-kutakon abban is segítenek, hogy a lehető leggyorsabban hazataláljon.
Ingyenes chipleolvasás: a MOL idén is segít az elkóborolt kedvenceknek hazatalálni
Immár több mint másfélszáz MOL kúton van lehetőség a kutyák azonosító chipjeinek leolvasására, ami hatalmas segítséget jelent, hogy a szilveszteri petárdaszezonban elkóborolt négylábúak sikeresen hazatalálhassanak szerető gazdáikhoz. Az állatvédő szervezetek szerint az év utolsó napjaiban rendre ezres nagyságrendű kutya szökik el a számukra extrém zajterhelést jelentő robbanások miatt – közülük szerencsére több százat sikerül biztonságba helyezni az ingyenes chipleolvasásnak köszönhetően.
Újabb 27 MOL kútra került kutyachip-leolvasó
2022 első félévében újabb 27 MOL-töltőállomás kapott chip-leolvasót, ezzel már 153 kúton tudnak segíteni az elkóborolt kutyákon. Így ma már az ország szinte bármely pontján találhatunk olyan töltőállomást, ahol megoldható az elkóborolt eb azonosítása.