Mi a különbség az óriás schnauzer és az orosz fekete terrier között?

Az óriás schnauzer elég fiatal fajta, csak az 1850-es évektől tesznek róla először említést, ami meglepő ahhoz képest, hogy manapság mennyire ismert fajta. A németországi bajor hegyvidékekről származik.

Eredeti feladatuk a marhák terelése volt a nehéz terepen, majd kihasználva rendkívüli őrző-védő képességeiket, területőrzésre és rendőrkutyának is képezték őket. 

Manapság már elsősorban családi kutyák, ám semmit nem veszítettek őrző tulajdonságaikból.

A schnauzer tanítása kihívást tud jelenteni: egyrészt, tettreszkész, és szeretne a gazdájának megfelelni, ugyanakkor makacs és önfejű is tud lenni, ami nem teszi jó munkakutyává, pedig kiváló szaglása miatt jó keresőkutya lehetne.

Nagy termetű, 35-50 kg-os. Szögletes testfelépítésű, zömök testalkatú. Színe teljesen fekete, vagy “borsos” lehet, amely annyit jelent, hogy szürke alapon sötétebb szürke mintázata van, mint akit beszórtak borssal.

A jelen korban kisebb társai, a törpe schnauzerek az elterjedtebbek. Játékos és eleven családtagok, akiket mégis könnyebb kordában tartani, mint óriás rokonaikat.

Az óriás schnauzer még nagyobb társának is nézhető az orosz fekete terrier. 

Az orosz fekete terrier fiatalabb fajta, 100 évvel később kezdték el tenyészteni, mint az óriás schnauzereket.

Nem meglepő módon a fajta kialakításban nagy részben volt szereplője az óriás schnauzer, de használtak még airedale terriert, rottweilert, és kis részben például újfundlandit, németjuhászt.

Nagyobb termetű az óriás schnauzernél, akár 60 kg-os is nyomhatnak.

Nevéből adódóan Oroszországban tenyésztették ki, ahol rendkívül büszkék a fajtára, fekete gyöngynek is nevezik. Kevés egyed él Oroszországon kívül.

A tenyésztésben a fő szempont az volt, hogy egy olyan kutyát hozzanak létre, amely bírja a zord orosz időjárást. A kemény kutyákkal börtönökben, határokon dolgoztak, ezen kívül katonai szolgálatban is voltak.

Kiképzésüket hamar el kell kezdeni, és türelmesnek kell lennünk, mert későn érő fajtáról van szó. Többek között ezért sem használták őket sok ideig munkakutyaként, nem érte meg, hogy akár 3 éves korukig is fejlődjenek, és addig csúnyán mondva ne hozzanak hasznot.
A tréninget már csak azért is hamar kell kezdeni velük, hogy ne legyenek felnőtt korukra agresszívek, hiszen az idegenekkel szembeni bizalmatlanságuk egyik fajtatulajdonságuk.

1930-ban Moszkva közelében alapították (maga a szovjet kormány) a Vörös Csillag kennelt, sokáig csak itt tenyésztették ezeket a kutyákat.

A világháborús szegénységet követően ismét fellendülhetett a tenyésztés, mikor a legyőzött Németországból a hadizsákmányban minőségi kutyák is voltak.

Az 1950-es években a hadsereg számára már kevésbé voltak fontosak a kutyák, és a kennelből már hobbi célra is adtak el kiskutyát. Elsősorban veterán katonák vásárolták meg őket, akik így megtapasztalhatták, hogy az orosz fekete terrierek a családi életben is remek társak.