
Mini pacemakert kapott a 12 éves szívbeteg kutya, hogy megmentsék életét
2023. augusztus 01., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Jó tudni!
Tara, a miniatűr schnauzer egy orvosi műszereket gyártó cég adományának köszönhetően szinte olyan, mint fénykorában: jókedve visszatért, boldogan szaladgál és hempereg a puha fűben.
Amikor Richard Berg legjobb barátja, a 12 éves miniatűr schnauzer, Tara egészsége váratlanul romlani kezdett, a férfi tudta, hogy a végsőkig elmenne kedvence kedvéért. 2011-ben kapta ajándékba a csöppnyi szőrgombócot, és Tara azóta is vidámsággal és szeretettel aranyozta be mindennapjait. Magától értetődő, mekkora aggodalmat okozott, hogy az öregecske kutyus állapota rosszra fordult. Időnként összeesett, és nem tudott felállni – nagyon ijesztő volt.
Az állatorvosi vizsgálatok során fény derült szívbetegségére, mely a szokatlan tüneteket produkálta. A diagnózisban súlyos szívritmuszavar szerepelt, amely folyamatosan kihatott „ketyegője” működésére. Előfordult, hogy szíve hosszabb ideig nem dobbant, akár 14 másodpercen át sem tudtak szívverést mérni nála. Ez okozta, hogy teljesen váratlan pillanatokban egyszerűen összeesett a kutya, és eszméletvesztését követően is beletelt kis időbe, mire elméje kitisztult.

Fotó: Medtronic/people.com
Egyetlen megoldás jöhetett volna szóba, méghozzá egy pacemaker beültetése. Ehhez egy 90 perces műtétre lett volna szükség, melynek során emberek számára készített pacemakert helyeznének Tara szívébe. Egy orvosi műszereket gyártó cégnek hála, az eljárás már kutyák esetében is kivitelezhető az Egyesült Államokban. A Medtronic* ugyanis már több mint 300 pacemakert ajánlott fel állatorvosi rendelőknek, ahol olyan szívbeteg kisállatokon tudnak segíteni, akiknek a beavatkozás nélkül hamar súlyosbodhatna az állapota.
„Számos olyan eljárás létezik a humán gyógyászatban, mely kisállatokra is alkalmazható. Örömünkre szolgál, ha hidat építhetünk az állatgyógyászat területére. Cégünk egyik küldetése, hogy ugyanazokat a kezelési lehetőségeket biztosíthassuk az állatok számára – ily módon enyhíthetjük fájdalmukat, segíthetünk egészségük helyreállításában, és meghosszabbíthatjuk életüket” - áll a Medtronic nyilatkozatában.

Fotó: Medtronic/people.com
Tara operációjára a minnesotai állatorvosi egyetem klinikáján került sor, Dr. Allison Masters állatorvos-kardiológus professzor vezetésével. A procedúra már-már rutin eljárásnak számít, ha minden rendben zajlik, a páciens már másnap elhagyhatja az állatkórházat, és otthon folytathatja a lábadozát. Tara esetében is így történt. És innentől kezdve, ha a kisöreg szíve kihagy, a pacemaker átveszi szerepét, és többé már nem kell ijesztő rohamokra számítania sem neki, sem gazdijának.
„Semmilyen gond nem adódott azóta, hogy megkapta a pacemakert” - mondta el Berg. Boldogan számolt be arról, hogy kedvence ugyanolyan vidáman szaladgál és hempereg a puha fűben, mint korábban.

Fotó: Medtronic/people.com
Tara gazdája és kardiológusa egyaránt reményét fejezte ki aziránt, hogy a kis schnauzer története sokakhoz eljut majd, és rávilágít arra, hogy a pacemaker beültetésével rengeteget lehet javítani a szívbeteg kutyusok állapotán. Az eljárás létezik, Amerikában lassan rutinműtétnek számít, és a négylábú páciensek legtöbbször gond nélkül, hamar felépülnek belőle, állítja Dr. Masters. Ha pedig a gazdi anyagi lehetőségei jelentenék az akadályt, érdemes a programban résztvevő állatorvosoknál érdeklődni az igénybe vehető kedvezményekről.
* https://news.medtronic.com/pacemaker-technology-helping-pets-newsroom
Forrás: people.com
Indexkép forrás: Medtronic/people.com
Senkinek sem kellett az öreg kutyus – mígnem egy 100 éves néni jelentkezett örökbefogadónak
„Olyanok ők ketten, mint a borsó meg a héja.”
Kutyák hidegtűrése, hidegtűrő kutyafajták
A tél közeledtével gondot kell fordítani a kertben élő kutyák házának téliesítésére, testének melegen tartására. Ehhez azonban több tényezőt figyelembe kell venni, ugyanis minden fajtának mások az igényei, eltérő a tűrőképességük, valamint más a számukra ideális hőmérséklet.
Kutya az állatorvosnál - Ezért fontos a rendszeres állapotfelmérés
Ha szeretnénk, hogy kedvencünk boldog és kiegyensúlyozott legyen, gondoskodnunk kell egészségéről is. Ennek elengedhetetlen része az, hogy legalább évente egy alkalommal ellátogassunk az állatorvoshoz. Mire számíthatunk az állapotfelmérés során?
Kutyaséta sötétedés után – Mire figyeljünk?
Az őszi és téli időszakban gyakrabban fordul elő, hogy sötétedés után kerül sor a sétára. Tippjeink segítségével könnyebben felkészülhetsz erre.
Idős kutyát fogadnál örökbe? Van 5 remek érvünk mellette!
Egy mentett őszpofi hálája egy életen át elkísér. Szívmelengető érzés tudni, hogy annyi nehézség után hátralévő éveit nyugalomban és szeretetben élheti le melletted. Annyi mindennel gazdagodhat életünk, ha egy kisöreget választunk!