Miért hiperaktív a kutyám? – I. rész

Aktivitás a gazdival, nevelés, szeretet – ezek biztosítják kutyája jólétét.

Panyi Zita diplomás kutyatréner segít a kutya-gazdi kapcsolat harmonizálásában.

panyizita.hu

Hiperaktív – ezt a jelzőt használjuk, ha kutyusunk nagy mozgásigénnyel bír, ha kölyökként reggeltől estig nyüzsög, ha háromórás séta után vigyorogva hozza a lasztit, ha hétvégén a túra levezetéseképp még jelentkezik kergetőzni és kötelet húzni meg hát igen… Ha munkából hazaérve forgáccsá aprított lakás fogad minket, mintha egy kupac hód zúzott volna végig rajta. Valahol a káosz közepén pedig semleges ábrázatot igyekszik magára ölteni kutyatársunk. De mit jelent valójában a hiperaktív szó kynológiai vonatkozásban, leválasztva róla az egyszerre mókás és pejoratív felhangot?

A „hyper” görög eredete szerint valaminek az eltúlzottságát, valaminek a többletét jelenti, az aktivitás pedig magát a cselekvőképességet, a cselekvési kedvet jelöli. Ennek ismeretében beszélhetünk a kutya – néha még az egészséges tartományba sorolható, némelykor azon túlmutató – megnövekedett cselekvési kedvéről (sarkítva értelmezhető ez az állat motiváltságaként), illetve a megnövekedett cselekvési kedv kiváltotta tényleges cselekvés, hely- és helyzetváltoztató mozgással járó viselkedés(i elem) (rendellenes intenzitású) folyamatosságáról, ismétlődéséről (ezt esetünkben nevezzük az egyszerűség kedvéért a gazdik által észlelt ún. túlmozgásnak).

Amennyiben ez ellehetetleníti a kutyus hétköznapi életvitelét, tönkretéve biológiai ritmusát, például megbontja az alvásciklusokat és/vagy akadályozza őt a táplálék zavartalan felvételében, az ürítésben, az emberrel, a fajtársakkal folytatott kommunikációban, a sétában, lemeríti szervezetét, mivel érzékszervi rendszerét folyamatos készültségben, aktív állapotban tartja, esetleg a kutya sérülést okoz saját magának, úgy súlyos esettel van dolgunk. A „túlmozgás” ennek tükrében itt kétfelé ágaztatható. Egyik oldalon a hiperaktivitás, másikon a hiperaktivitás egy speciális verziójaként számon tartott sztereotip mozgászavar foglal helyet (CBD – Compulsive Behavior Disorder). Ahhoz, hogy megértsük, mi motiválja a kutyát cselekvésre, milyen környezeti és milyen genetikai tényezők befolyásolják a hiperaktivitás, a sztereotip mozgászavar kialakulását és felerősödését, elengedhetetlen nagy vonalakban áttekintenünk idegrendszeri folyamatainak (ingerületi és gátló) strukturáltságát.

Vizsgáljuk hát meg a kutya idegrendszeri folyamatait egyszerűen, érthetően. Köznapiasan szólva „ingerületbe jön” a kutyus, például szemfülesen figyel, erőteljesen és izgatottan csóvál, vágtába, csaholásba, illetve nyálzásba fog, ha megpillant egy másik kutyát, ha elsüvít mellette a labdája, ha meghallja a kinyíló ételes doboz vagy a tápos zsák hangját. Ilyenkor felvillanyozódik, s belső állapotától függően a környezet hatásaira akciót indít és/vagy azonnali aktív válaszokra, reflexekre képes. Ha ebben a pillanatban váratlanul kocsiajtó csapódik mellette, lövés dördül vagy petárda robban néhány méterre, a kutyus nagy valószínűséggel abbahagyja farka csóválását, megáll, elhallgat és nem csahol tovább, nyálzása megszűnik. Miért? Mert belső állapotából indított akcióját a túl erős hanginger megakasztotta, reflexválasza elmaradását okozta.  

A kutyáknak nem egyformák idegrendszeri folyamataik, így azok meghatározásakor első lépés azt szemügyre venni, milyen jellegű és milyen erősségű inger (példánkban hanginger) okoz gátlást, vagyis milyen jellegű és milyen erősségű inger váltja ki a reflexválasz elmaradását. Van kutyus, akinél alacsony hatásfokú ingerre is azonnal elmarad a reflexválasz (itt az idegrendszer tűrőképessége igen alacsony) és vannak kutyák, akiket egy hajókürt brutális dudálása sem késztet megtorpanásra. Némi túlzással és szakmaiatlansággal élve ők bizony csóválnak, elkapnak, csaholnak, futnak, nyálzanak tovább rendíthetetlenül. Idegrendszerüknek nagy a tűrőképessége, idegtevékenységük erős.

Ha egy kutyának erős gátlási folyamata van, nagy eséllyel tartósan marad helyben a „Marad!” vezényszóra, nem fogja a koncentrálásból és a feladat végrehajtásából kizökkenteni az sem, ha egy macska flangál előtte ráérősen. Miért? Mert idegtevékenysége erős, könnyen elsajátít olyan feladatot, amelyben – valamilyen mozgás/cselekvés megakasztására, megelőzésére irányuló – negatív irányú feltételes reflex kiépítése szerepel.

Ha pedig egy kutyának erős ingerületi folyamata van és az ráadásul túlsúlyban is van, akkor hiába tanul meg könnyen és tartós rögzítettséggel új feladatokat, hiába fog neki dinamikusan azok megvalósításának, a gyorsan aktiválódó ingerületi túlsúly hatására a legelső új, izgalmas, erősebb inger meg fogja ragadni és át fogja irányítani figyelmét. Gyenge gátló folyamata nem ad neki „következetességet”, nem fog szisztematikusan végrehajtani egy összetett feladatot lépésről lépésre nagy elmélyültséggel, hanem annak néhány eleme után abbahagyhatja a kivitelezést. Új tevékenyégbe fog, aztán ismét új elfoglaltságra lel és így tovább. Lévén, a fékező-gátló elemek igen nehezen és csupán csekély mértékben épültek be viselkedésébe.

A gördeszka fixálása, a vele való foglalkozás könnyen átfordulhat kényszerességbe. Ezt megelőzendő, a kutyát és viselkedését felmérve a videóban feliratozott pillérek mentén kezdtünk foglalkozni a kutyussal. 

E ponton kapcsolódunk a hiperaktivitás jelenségéhez. A hiperaktív kutyusok egyik legmarkánsabb tulajdonsága ugyanis, hogy képtelenek kontrollálni saját reakcióikat, muszáj nekik a legapróbb történésre is rögvest reagálni, megvizsgálni azt – sajnos előzetes mérlegelés nélkül. (Ez sarkítva megfeleltethető az erős ingerületi idegrendszeri folyamatnak.) Hogy tanulási képességeik mégis labilisak, kevéssé tartós koncentrációjuk miatt, ez mutathatja gyenge gátló idegrendszeri folyamatukat. Ezt tárja elénk tehát az idegrendszeri folyamatok erő szerinti vizsgálata.

Az ingerületi és a gátló folyamatokat egyensúly és mozgékonyság vetületében vizsgáljuk még. Ha elfogadjuk, hogy a hiperaktív kutyusok számára a pozitív büntetés (amikor a kutyus cselekvéséhez hozzáadunk egy számára kellemetlen, negatív élményt) nem eredményezi a várt tanulási következményt, úgy eséllyel gondolhatunk ingerületi folyamataik túlsúlyára, mint az idegrendszeri folyamatok egyensúlyi szempontból történő vizsgálatának eredményére. Szem előtt tartva, hogy a kényszermozgás idegrendszeri betegség, amely kérdőjelet állíthat az idegrendszeri folyamatok standard vizsgálatú kapott eredményeinek adekvátsága kapcsán. Fenti eredmény azonban önmagában egyértelmű kiegyensúlyozatlanságot tár elénk, hiszen nincs egyensúlyban az ingerületi és a gátló folyamat, eltolódást látunk az egyik irányába. Ennek evidenciája, hogy extrém nehezen történik a fékező-gátló elemek viselkedésbe való beépítése. (Ahol nincs fékező erő, ott a kutya ismételni fogja azt a cselekvést, amellyel a számára negatív élményt kiváltotta.) Példán keresztül: célul tűzzük ki a kutyus folyamatos, saját függőleges (vertikális) tengelye körüli köröző mozgásának leállítását, ezért ehhez a cselekvéshez hozzáadunk egy számára kellemetlen élményt: rákiabálunk vagy picit erősebben bökjük meg a combját vagy nyakörvet és pórázt helyezünk rá fel és impulzusszerűen jelzünk vele a körözés közben a kizökkentés szándékával. Ezekkel azonban nem érjük el a kívánt eredményt, legalábbis tartósan nem. Mi több: felerősíthetjük a nem kívánatos cselekvést, mivel a kutya stresszként éli meg a számára negatív előjelű beavatkozásunk. Amire újfent csak a mozgáskényszer vágyával fog válaszolni, ám betegségéből fakadóan ezt nem futással, „hagyományos, normál” mozgással teszi, hanem célszerűtlen, funkció nélküli, ismétlődő, a végkimerülésig tartó, ritmusos mozgáskombinációval. Lehet, megijed vagy meglepődik, egy szemvillanásra felhagy a körözéssel, ám újult erővel folytathatja tovább a következő pillanatban. Érdemes tudni: az ingerszegény környezet, a szeparáltság, a fizikai és lelki erőszak/megfélemlítés, a kényszerítő eszközök, a mozgás korlátozása, a stressz nagy mértékben járul hozzá a tünetek erősödéséhez!

Az idegrendszeri folyamatok mozgékonyságának vizsgálatakor azt nézzük, mennyire gyorsan alakítható át a pozitív feltételes reflex negatív feltételes reflexszé avagy épp ellenkezőleg. Ha mondjuk korábban – a klasszikus pavlovi reflexépítést követve – egy sötétített szobában az ablakot  szélesre tárva fényt eresztettünk be, s így pozitív feltételes reflexet építettünk ki, azaz nyálzani kezdett a kutya, mert a feltételes ingert (ablak szélesre tárása=fény beeresztése) több alkalommal erősítettük meg feltétlen ingerrel (kutyakonzervet kapott a kutyus), és a kedvenc zeneszámunk hangjára negatív feltételes reflexet építettünk ki (abbahagyta a kutyus a nyála csorgatását), úgy nincs más dolgunk, mint felcserélni a két ingert. Magyarán: a fényingerre nem, kedvenc zenénkre, a hangingerre kap kutyakonzervet a kutyus. Hogyha mozgékonyak a kutyus idegrendszeri folyamatai, 15-20 ismétlés után a reflexválasz érdekében felcseréli a két ingert, tehát elindul nyálelválasztása a hangingerre. Amennyiben lassú idegfolyamatú, rossz mozgékonyságú a kutyus, úgy az ismétlések számát annak tízszeresére növelve sem garantált, hogy felcseréli a két ingert. A lassú idegfolyamatú kutyák gyakran szokásaik rabjai. Nehezen felejtenek, nem kívánatossá vált mozgáskombinációik esetenként egyáltalán nem befolyásolhatóak. Ezen a ponton érdemes említeni: a hiperaktív kutyák meglehetősen nehezen viselik a sikertelenséget, annak hatására esetenként fokozódhat agresszivitási hajlamuk. Szélsőségesen fogalmazva: megeshet, hogy inkább agresszívan lépnek fel, semmint változtassanak egy rögzült cselekvéssoron.

Ha tehát egy kutyus idegfolyamatai a mozgékonyságot illetően lassúak, egyensúly tekintetében kiegyensúlyozatlanságot mutatnak, plusz erős ingerületi és gyenge gátló folyamatokkal bír, úgy genetikai csomagocskája értelmében nagyobb eséllyel mutathatja a hiperaktivitás tüneteit élete során. Azok felerősödéséhez természetesen az elégtelen tartási és gondozási körülmények nagyban hozzájárulhatnak, mint ahogyan genetikai csomagjának számos más eleme. Minderről és a lehetséges kezelési módozatokról cikkünk következő részében írunk.