Módosítások az állatvédelmi törvényben 2016-tól
2016. január 02., 06:00
Szerző: B.Zsófi
Kategória: Közérdekű
A 2012. nyarán megalkotott állatvédelmi törvénytervezetnek köszönhetően a tegnapi naptól, azaz 2016. január elsejétől tilos kutyát láncra kötve tartani, valamint növekedett a rossz tartási körülményekre vonatkozóan kivethető bírságok összege is.
A törvény nem hiába született meg. Számos olyan mentést tudhatnak maguk mögött az állatvédő szervezetek, melyekben alultáplált, a kiszáradás, hőguta, vagy épp a fagyhalál határán lévő, láncra kötött ebeket birtokoltak el. Az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetőjének nyilatkozata alapján olyanra is volt példa, hogy a láncával egy karóra felcsavarodott, hőgutában elpusztult kutyára találtak rá.
Mások csak rövid, 1-2 méteres láncokon tengetik az életüket, ingerszegény környezetben, mozgásigényüket soha nem kielégítve. Vannak ebek, akiknek a viselkedésében csak bágyadtság, unalom, és depresszió jelenik meg, másoknál viszont akár az agresszióig fajulhat a mozgásképtelenség, és a társaság hiánya, a lelki betegségből eredő egészségügyi problémákról nem is beszélve. Ezekre nyújtana megoldást a január 1-től bevezetett törvény.
Felmerül azonban a kérdés, hogy érdekelni fogja-e ez az amúgy is nemtörődöm gazdákat, fognak-e megfelelő helyet biztosítani kutyáik számára? Nemleges válasz esetén arra számíthatunk, hogy jelentősen megnő a kóbor, bár nem gazdátlan kutyák, és a faluhatárokban összeverődő falkák száma, melyek félelemre adhatnak okot, és túlterhelik az amúgy is zsúfolt menhelyeket.
A törvény a felmerülő új kérdések ellenére nagyon hasznos, régóta áhított változtatás. Be nem tartása minimum kilencvenezer forintos bírságot von maga után, mivel a gazda nem gondoskodott az általa tartott állat biztonságos elhelyezéséről. Nem megfelelő szállítás esetén 120 ezer forint kifizetését követeli meg. Az állatkínzók, valamint azok, akik állat éltetét ok nélkül kioltják, vagy kutya viadalt tartanak, 150 ezres bírságra számíthatnak. Ha egyéb előírt tartási körülményt is megszeg a kutyatartó, az összeg akár több százezer forintra is emelkedhet.
A fenti állításokra az alábbi jogszabályok vonatkoznak, a 2016-os módosítás még nem jelent meg:
1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről
A kedvtelésből tartott állatok tartására és az állatokkal való bánásmódra vonatkozó rendelkezések
14. §
(5) Tilos
a) kistestű ebet 10 m2-nél, közepes testű ebet 15 m2-nél, nagytestű ebet 20 m2-nél kisebb területen tartósan,
b) kistestű ebet 4 m-nél, közepes testű ebet 6 m-nél, nagytestű ebet 8 m-nél rövidebb eszközzel tartósan kikötve,
(6) Tartósan csoportosan tartott ebek esetén számukra egyedenként legalább 6 m2 akadálytalanul használható területet kell biztosítani. Nem minősül csoportos tartásnak a szuka együtt tartása a kölykeivel, azok hathetes koráig.
(7) Amennyiben ebet futólánccal – vagy ahhoz hasonló elven működő szerkezettel – kikötve tartanak, a feszített és futó részek hosszának összege nem lehet kevesebb 8 m-nél, valamint a futó rész nem lehet rövidebb 3 m-nél.
(13) Az ebek kikötéséhez, illetve vezetéséhez használt eszközöknek az állatra történő rögzítésére kizárólag nyakörv vagy hám használható oly módon, hogy az az állat egészségét ne veszélyeztesse.
2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
XXIII. FEJEZET
A KÖRNYEZET ÉS A TERMÉSZET ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Állatkínzás
244. § (1) Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás
a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy
b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.
Tiltott állatviadal szervezése
247. § (1) Aki
gerinces állat részvételével állatviadalt szervez, tart, ilyen állatviadalra fogadást szervez vagy fogadást köt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki állatviadal céljára gerinces állatot megszerez, tart, tenyészt, kiképez, idomít, vagy forgalmaz, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet az állatvédelmi bírságról
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. §-a (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:
2. § (1) A bírság alapösszege tizenötezer forint.
(2) A bírság mértékének megállapításához a bírság alapösszegét – a jogsértés körülményeitől függően – meg kell szorozni az 1–4. melléklet szerinti szorzókkal.
(3) Több tényállás együttes fennállása esetén az egy táblázatban található szorzókat táblázatonként összeadva kell a mellékletre vonatkozó értéket megállapítani.
(4) A mellékletenként kapott szorzókat összeszorozva kapott számmal meg kell szorozni a bírság alapösszegét, amely által kapott szorzat a bírság mértéke.
(5) Amennyiben a bírság kiszabására okot adó jogsértés közvetlenül nem befolyásolja az állat jólétét vagy tíz vagy annál kevesebb gerinces állat egyedét érinti, úgy a 2. melléklet szerint alkalmazandó szorzó 1.
(6) Ha a jogsértést okozó cselekményt szándékosan követték el, az adott tényálláshoz tartozó legmagasabb szorzót vagy szorzókat kell alkalmazni.
Cikkünk folyamatosan frissül, a törvénymódosítások nyilvánosságra hozatalának ideje alapján.
Forrás: lajk.startlap.hu
Indexkép forrás: wallpaperscraft.com
Állatvédő szervezetek REpont QR kódjai – itt a lista!
Minden apró segítség jól jön az állatvédő egyesületeknek, fajtamentőknek, menhelyeknek – akár 50 forint is! Összeszedtük, hogyan segítheted a REpont visszaváltó rendszerrel az árva állatokat!
Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!
Menhelyi kutyák a reflektorfényben - árva kutyákkal mutatták be a hazai divattervezők kollekcióikat
2023. december 9-én került megrendezésre a Dogs on the Catwalk eseménye. A rendezvény főszereplői örökbefogadható menhelyi kutyusok, akik egy különleges fashion show keretében vonulnak végig a kifutón, divattervezők hazai márkáinak kollekcióit bemutató modellekkel a póráz túlsó végén. 2018. után most az Ürömi Állatmenhely 8 mentvényéé volt a lehetőség, hogy megmutatkozzon a nagyközönség előtt hazai sztárok kíséretében.
Nyolc kutyát tartott embertelen körülmények között egy kaposvári pár - enyhe büntetéssel megúszhatják
A Kaposvári Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szemben, akik olyan körülmények között tartották kutyáikat, amely alkalmas volt arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.
Így lopják a kutyákat Budapesten!
Az egyik újbudai állatvédő személyes tapasztalatait osztotta meg a közösségi médiában, amikor beszámolt az esetről, aminek szemtanúja volt.