
Nem született ítélet a jákfai kutyagyilkos tárgyalásán
2018. február 15., 06:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Az ütlegelésbe belehalt kutya gazdájának kellett felelnie a tetteiért a bíróság előtt, ítélet azonban még nem született. Az állatkínzó ügyét márciusban tárgyalják tovább.
Mohának, a shar pei kutyának borzalmas kínok között kellett elmennie: új gazdája egy bottal, majd egy gereblyével ütlegelte a láncra kötött állatot, aki belehalt a fejét ért sérülésekbe.
Az állatkínzó pere február elején kezdődött. Nem csupán állatkínzás vádjával kellett a bíróság elé állnia a férfinak: többek között lopás és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt s felelnie kell. Az első napon nem született ítélet, a folytatás márciusra tűzték ki. A bíróság számos tanút meghallgatott.

Fotó: Fekete István Állatvdő Egyesület
A bíró felolvasta az I. számú tanú vallomását, ő volt az, aki telefonjával felvette a kutya bántalmazását, majd CD-re írta és eljuttatta az állatvédőknek - írja a 112press.hu. A vallomásban elmondja, hogy a láncra kötött kutya a földön feküdt és visított, miközben a gazdája egy botszerűséggel ütlegelte. A tanú többször rá is kiabált a vádlottra, hogy „Mit csinálsz!? Miért van erre szükség?”, de a vádlott a felszólításokról nem vett tudomást. A vallomás szerint S.P. erősen ittasnak tűnt a kutya veréskor. A felolvasott iratból kiderül, hogy az I. számú tanú azért nem tett lépéseket ez esetben, mivel fél a férfitől, közel lakik hozzá és félti a családját.
Tanúként többek között meghallgattak állatvédőket, akik intézkedtek a kutya ügyében és a helyszínre mentek a bejelentés másnapján. Rádi Mercédesz civil állatvédő tanúvallomásában elmondta, hogy 2017.03.31-én névtelen bejelentést kapott a kutyaverésről, az esetet jelezte a Fekete István Állatvédő Egyesületnek és a rendőrségnek. Az állatkínzásról a bejelentőtől egy CD-t kapott, amit a rendőrségnek átadott. Még aznap este kiderült, hogy a kutya nem élte túl a verést, ezért másnap, amikor a rendőrség helyszínelt, az állatvédők is a helyszínen ( a ház előtt az utcán) tartózkodtak. Az egyesület alelnökének vallomásából megtudtuk, hogy az elpusztult kutya tetemét az állatvédők segítettek szakszerűen becsomagolni és az egyesület segítségével hivatalos boncolásra elszállították.
A boncolás megállapította, hogy az állat elhullását agyrázkódás, koponyaűri vérzés okozta, ami a fejre kapott tompa ütések következménye. A következő tárgyalásra beidézték a kutya boncolását végző állatorvost, hogy bizonyítani tudják az állatkínzás minősített esetét, ami azt jelenti, hogy az állatot különös kegyetlenséggel, hosszabb ideig bántalmazták, mielőtt elpusztult volna.
A bíróságon ismertetett iratok között egyébként volt egy határozat is, miszerint a Rábapatyi Közös Önkormányzati Hivatal Jákfai Kirendeltsége eltiltotta a vádlottat az állattartástól 8 évre, valamint 150.000 forint állatvédelmi bírság megfizetésére is kötelezték.
A 112press.hu úgy tudja, az állatkínzó jelenleg nem otthonában tartózkodik, hanem a Kemenesaljai Egyesített Kórház Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán van.
107 macskát és egy kutyát tartott a lakásában: állatkínzás bűntettéért kell felelnie a budapesti nőnek
Az állatkínzás bűntettével vádolt nő az előkészítő ülésen nem ismerte el bűnösségét.
Próbára bocsátotta a bíróság az állatkínzással vádolt férfit
A Tapolcai Járásbíróság – nem jogerősen – egy év hat hónapra próbára bocsátotta azt a 63 éves férfit, akivel szemben állatkínzás vétsége miatt folyik büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
Letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság a férfit, aki Pesterzsébeten megkéselt egy kutyát
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2023. október 4-én 6 hónap fogházbüntetésre ítélt egy férfit, akit állatkínzás vétségével vádolt az ügyészség.
Végrehajtandó börtönt kapott két huszonéves állatkínzó
Még csak első fokon, de végrehajtandó börtönre ítélte a Jászberényi Járásbíróság, azt a két fiatal férfit, akik halálra verték haragosuk kiskutyáját.
Elzárással sújtott a bíróság egy állatkínzással vádolt férfit
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. június 7-én 50 nap elzárásra ítélte azt a férfit, aki lakásának teraszáról ledobta kisméretű kutyáját.