Reális és irreális elvárások a kutyázásban

Aktivitás a gazdival, nevelés, szeretet – ezek biztosítják kutyája jólétét.

Panyi Zita diplomás kutyatréner segít a kutya-gazdi kapcsolat harmonizálásában.

panyizita.hu

... Jó lenne, ha nem húzna a pórázon és ugyanilyen békésen viselkedne a többi kutyával. Kilépünk a lépcsőházi kapun, szembejön a valóság. Morzsa majd’ elhúz… 45 kilójának minden törekvésével a legközelebbi fatörzs felé üget, levizeli, majd elégedett fejjel csörtet tovább a körút legújabb streetfood-os bódéjához. Istenem, hát sült kolbászt szeretne reggelizni, megértjük őt. Közben azon morfondírozunk, vajon miért épp nekünk jutott ennyire heves természetű óriásbébi és ugyan mit kellene tennünk, hogy legalább láb mellett tudjon sétálni???

Elárulunk egy titkot: Morzsa tud láb mellett sétálni, elég csak visszagondolni arra, milyen szépen jött, amikor kezünkben fityegett az ebédes papírzacskó. Szóval tud ő nagyon is láb mellett sétálni, csak épp nem akar. Pontosabban most nem akar. Mert érdekesebbek neki a szagok, ő így internetezik. Újabb titok: mese tejszínhabbal, hogy a kutya akkor jó, ha kilépve a kapun végig láb mellett sétál. Ilyen nincs. Igen, de a műsorban…

A műsorban nem látjuk, milyen nyersanyagot vágnak meg és ki. Nem tudjuk, hogy nem az álmukból frissen ébredt, energiáktól duzzadó, rohangászni vágyó 40 kutyát rakják madzagra és irány azonnal a Santa Clarita regényes vidéke. Azok a kutyusok a szép szabályos séta előtt ugyanis ürítenek, alaposan kirohangálják magukat és csak ezt követően sorakoznak csatarendbe. Aztán ott van a viselkedés másolódása, mint jelenség, nem célszerű megfeledkeznünk róla. Ha van a közösségben néhány kutyus, akikkel megbízható, kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló kapcsolatot épített ki emberi vezetőjük, ők masszívan és pontosan fognak teljesíteni, amit a többi kutya nagyobb eséllyel másol le, mintha egymaga állna az ember mellett. Egy falkában, egy kutyaközösségben a jó és a rossz példa is ragályos. Hasonlóan az emberi közösségekhez. Mindezekhez adódik a napi rutin: amit egy kutyus naponta végez, az megszokottá válik számára, olajozottan megy a teljesítése. Ha tíz kutya mondjuk ahhoz lett szoktatva és arra lett megtanítva, hogy délután 4 órakor a többiek mellé szegődve sorrendet tartva sétál, akkor azt fogja tenni. Ez persze nem zárja ki, hogy a tíz kutyából négy-öt a reggeli, a késő esti sétán, ahol nincs mellettük a komplett falka húzó ereje nem fog lélekszakadva sündisznóra vadászni vagy madarat kergetni.

Ha nem azzal az irreális elképzeléssel indulnánk sétáltatni, hogy a „jó kutya mindig láb mellett halad”, hanem tudnánk: egy sétának célszerű tartalmaznia a szabad mozgást, a fajtársakkal való játékot és a pórázon vezetést, ez utóbbit akár falkába rendezve is, akkor nem erőltetnénk kutyánkra egy számára természetellenes mozgásformát (az explorációs viselkedés helyett az ember szoros követéséhez köthető, hosszú távú egyenes vonalú egyenletes mozgást) a szabadban töltött idő egésze alatt.

Aztán ott vannak az életük első felét egy kertben, napi sétáltatás és szocializáció nélkül töltött, láncra vert kutyák, akik hirtelen belecsöppennek a városi lét örömeibe. Lehetőleg egy pici lakásba terelve valahol a belvárosi buli-negyed kellős közepén… Ugye mondani sem kell, irreális elvárás, hogy ne legyen félős, ne legyen féktelen, azonnal akklimatizálódjon a kutyus? Reális elvárás, hogy fokozatosan pótolva a szocializációs tartalmakat, engedelmességi alapokat tanulva, napi több órás mozgással levezetve a feszültségeket idővel csökkenjen a kutyus félelme, hevessége és magasabb legyen a külső környezeti tényezőkkel szembeni ingerküszöbe.

Ugyanígy irreális elvárás egy állatot vagy embert ölt/csonkított kutyát magunkhoz véve abban reménykedni, pusztán emberi szeretetemtől (ami nem egyenlő a kutya napi mozgást és feladatot, emberi vezetőt igénylő szükségleteivel) vezérelve átíródik a kutya örökölt és tanult viselkedése, törlődnek korábbi tapasztalatai és szende terápiás kutya módjára fogja jó néven venni a fajtársak vagy az idegen emberek közeledését. Mindenféle támadás, agresszív megnyilvánulás nélkül. Reális elvárás az, ha számolva a kutya múltjából hozott elemekkel, fizikumával, fajtaspecifikumaival és mozgásigényével kőkemény hónapoknak, nem egyszer féléveknek a munkájával kialakítok nála egy vezethetőségi alapot, egy szocializációs alapot és élete végéig fenntartott vezetői minőséggel, speciális mozgatással, ösztöneinek tiszteletben tartásával, magyarán azok levezetési módjainak biztosításával (vadászbotozás, súlyhúzás, gumihúzás, lógatás, engedelmes gyakorlatok, puller és társai) folyamatos kontroll alatt nevelem és szeretem őt. Irreális rábízni a csecsemőm sittelését, reális olyan kerítést csináltatnom, amit képtelen átugrani, megmászni, ahonnét nem tudja kiásni magát. Irreális azt gondolnom, ha háromszor nem lett baj a futiban az őt meghágni igyekvő kiskutya miatt, akkor negyedszerre is tűrni fogja. Reális felmérnem azt, nem célszerű információ-hiányos gazdik és neveletlen kutyák társaságát választanom kutyám kimozgatását illetően.

Mi határozza meg mi irreális és mi reális elvárás kutyusom kapcsán? Ő saját maga. Korábbi tapasztalatai, mentális és fizikális állapota, életkora, fajtaspecifikumai, napi mozgásigénye, személyiségének felépülése, de mindezek előtt a józan ész.