
Sorozatos kutyamérgezés Somogy megyében: már 20 kutya esett áldozatul
2021. augusztus 11., 12:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Közérdekű
A Somogy megyei Gigén ismeretlen tettes mérgezi sorra a kutyákat. Két hét alatt 20 kutya esett áldozatául a szívtelen kutyagyilkosnak.
Fagyállót, vagy patkánymérget használ az ismeretlen kutyagyilkos Gigén. Már 20 kutya vesztette életét a mérgek miatt - köztük több kölyökkutya. A gazdák és a kisgyermekes családok is félnek, hisz a kutyák és macskák mellett a gyerekek is veszélyben vannak a mérgezett falatok miatt.
A Somogy megyei hírportál kérdésére Gige polgármestere, Bálint Ildikó elmondta, az önkormányzat felvette a küzdelmet a kutyagyilkossal. “A polgárőrség azóta sűrűbben járőrözik, és kamerarendszer működik a településen. Üzenem a tettesnek, hogy ne reménykedjen, le fogjuk buktatni, és elnyeri a büntetését!” - mondta.
A portál a kaposvári Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület elnökét, Boncz Editet is megkereste, aki elmondta, a kutyamérgezés sajnos visszatérő jelenség vidéken. “Ha bedobják a mérget egy udvarra, az nagyon aljas dolog! – mondta a történtekről a portálnak – Mindazonáltal kijelenthető, hogy a gazdáknak is van felelőssége abban, hogy a kutyáik ne zavarják a szomszédokat. Faluhelyen nagyon kevés kutyát ivartalanítanak, ezért az ebek kiszökdösnek, és ilyenkor előfordul, hogy bosszantják a környéken élőket.”
A mérgezéses esetekben nagyon nehéz kézre keríteni a tettest. Azonban ha sikerül, állatkínzásért vonják majd felelősségre a hatóságok.

A kép illusztráció
Fotó: Unsplash - Fakurian Design
Hogyan előzzük meg a mérgezést?
- Tanítsuk meg kutyánknak, hogy senkitől, soha, semmit ne fogadjon el és a földről se egyen fel semmit!
- Ha flexipórázzal sétáltatunk, ne engedjük vele a kutyát messzire! Minél messzebb megy a gazditól, annál lassabban tudunk reagálni, ha valamit fel akar enni a földről - már ha a sötétben egyáltalán észrevenni, hogy nem csak szaglászik a bokor alján…
- És nagyon fontos: a szemünket mindig tartsuk a kutyán!
- Udvaron tartott kutya esetében válasszuk le az udvar első felét, ahova könnyen bedobhatók a mérgezett falatok, és erre a területre ne engedjük ki kutyánkat. Nézzük át rendszeresen az udvar ezen felét, és ha gyanús falatokat találunk, jelentsük, hátha segítségül szolgál a tettes felkutatásában!
Ha mégis megtörténne a baj:
- Ha azt látjuk, hogy kutyánk viselkedése megváltozott, hányás, remegés, hasmenés, nyáladzás jelentkezik, AZONNAL vigyük állatorvoshoz! Az idő a legnagyobb ellenségünk, gyorsan kell cselekedni - ez életet menthet!
- Ha mérgezésre gyanakszun,k tejjel, vagy langyos sós vízzel itassuk, míg el nem jutunk az orvosig.
- Ha tudunk, vigyünk magunkkal az orvoshoz abból, amit kutyánk felevett, ez segíthet a pontosabb diagnózis felállításában.
+1 – Még több megelőzés
- Legyünk felelős gazdák! Élni és élni hagyni: tartsuk be a szabályokat gazdaként is!
- Ne engedjük kutyánkat elcsatangolni, „önsétáltatni”! Ez veszélyes a kutyára és másokra nézve is – azon túl, hogy az önsétáltató kutya után biztosan nem takarítja fel senki az otthagyott „csomagot”.
- Sétáltatás esetén se feledkezzünk meg utóbbiról: mindig takarítsunk fel kutyánk után!
- Ne hanyagoljuk el a kutya tanítását és nevelését se – megfelelő szabályok, foglalkozás és lefárasztás esetén nem válik kutyánk a szomszédok rémálmává.
Indexkép forrás: Unsplash - Fakurian Design
Kutyák és a kávé - A koffein mérgező lehet kedvencünk számára
Mindennapjaink kihagyhatatlan frissítő itala, de tudjuk-e, hogy a benne lévő koffein milyen hatással lehet kutyáinkra?
Veszélyes fűszerek - ezekből jobb, ha nem eszik a kutya
Ételeink kedvelt ízesítői a fűszerek, jótékony hatásuk miatt előszeretettel fogyasztjuk őket. Ám az, ami egészségünknek kedvez, négylábú barátaink számára komoly gondokat okozhat. Tudj meg többet!
Akár több év börtön is várhat a polgárdi kutya- és macskamegmérgezőre
Fagyállóval mérgeztek meg ismeretlenek kutyákat és macskákat a Fejér vármegyei Polgárdiban. Az elkövetőre a település lakossága nyomravezetői díjat is felajánlott.
Vigyázat, mérgező! Avagy miért nem ehet a kutya csokoládét?
Kedvelt nassolnivalónk, a csokoládé sajnos már kis mennyiségben is komoly gondot okozhat kedvencünk egészségére nézve. Mitől minősül mérgezőnek, és mit tehetünk, ha kutyánk csokoládét fogyasztott?
Kutyamérgezések Budapesten: Újabb helyszíneken tűntek fel veszélyes falatok
Már hét különböző kerületben találtak mérgező, vagy sérülést okozó falatkákat kiszórva, melyek nagy valószínűséggel kutyáknak szántak az elkövetők. Legyünk nagyon óvatosak a kutyasétákon!