
Te klónoznád a kutyád közel 28 millió forintért?
Áldás, vagy átok?
2015. október 23., 06:00
Szerző: B.Zsófi
Kategória: Könnyű
A kutyák klónozása viszonylag újkeletű tudomány, a világon mindössze egy klinika foglalkozik vele, aki kiválóan megél a jómódúak tudatlanságából. Mélyebben tanulmányozva a témát kiderül, hogy a befektetés gyümölcsözőségére nincs garancia.
Az egyetlen laboratórium, ahol 100000 dollárért, azaz közel 28 millió forintért készítenek másolatot a négylábúakról, Észak-Koreában található. Az NPR egy frissen megjelent anyagában bemutat egy idős házaspárt, Philip és Paula Dupont, akik éltek a lehetőséggel, és nem egy, hanem rögtön két klónt rendeltek szeretett négylábújukból. Ken és Henry az idős Melvin kutya helyét hivatott betölteni a családban. Ez nem annyira egyszerű, mint a legtöbben gondolnák, hiszen a klónok fizikai adottságaiktól eltekintve gyökeresen eltérhetnek a mintát adó ebtől. Viselkedésük gyakran teljesen különbözik, így sokan nem találják meg a boldogságot a hasonmások mellett.

Fotó: c85c7a.medialib.glogster.com
Kezdetben Melvint nem szerették, el akarták altatni. Arra számítottak, hogy 50 dollárjukért fajtatiszta Katalán pásztorkutyát vásároltak. Amikor kiderült, hogy az eb dobermanntól származó géneket is hordoz, mindenáron meg akartak szabadulni tőle. Idővel mégsem bánták meg döntésüket, hogy megtartották Malvint. Philip elmondása szerint ő volt a lehető legkülönlegesebb kutya, akit valaha ismert. A klónozás gondolatának felmerülésekor még csak ábránd volt az egész, a megvalósításig még hosszú út vezetett.
A klónok keletkezése mögött, ahhoz, hogy az álomból valóság válhasson hosszú procedúra áll. Az eljárás még messze van a tökéletestől. A klónok legtöbbször nagyon betegesek, és rövid életűek. A kölykök gyakran halva születnek, vagy idő előtt elpusztulnak. Ez történt Duponék első próbálkozása alkalmával is.
A klónozás a tenyésztésben felmerülő problémák közül jó néhányat megoldana, de nem ezzel az eljárással, esetleg majd egy sokkal magasabb technológiával. A procedúra nem csak ivarsejtekből, és azok megtermékenyítéséből áll egy petri csészében. Szükséges egy petesejt burok, melyből kivonják az eredeti DNS-t, belehelyezik a klónozandó örökítőanyagot, majd egy helyettes anyába ültetik, ahol kifejlődik a négylábú. A legtöbb beavatkozás nem egy leányálom a kutyákra nézve, így nem is szokták ajánlani a módszert.

Fotó: farm4.static.flickr.com
Ha mindenáron klónoztatni kívánja valaki a kedvencét, annak a legszigorúbb egészségügyi előírásokat kell betartania az eb egész élete során. Nem adhat lehetőséget minimális elhízásra sem, és megfelelő egészségi állapotban, előírt táplálékkal etetve kell tartania az összes résztvevő kutyát. Egyértelműen van sokkal humánusabb és állatbarátabb módja a hatalmas összeg elköltésének, akár adományozás egy menhelynek, vagy saját kutyánk megajándékozása.
A Sooam Biotechet kizárólag tehetős vendégek látogatják. Tudatlanságukból magas összegeket gyűjtenek be, melyet egész Észak-Korea hasznosítani tud. Dr. Hwangot, a módszer bevezetőjét hősnek tartják az országban, még rangos kitüntetésekkel is illették.
Jelenleg a klónozás a gazdagok kiváltsága, akik nem tudják elfogadni a halált. Dr. Hwang tudománya a világ szintjén nem elismert.
Bár tudjuk, hogy a technika segítségével sok minden megoldható, szerkesztőségünk hisz abban, hogy a klónozás csak testi jegyeket teremti újra, kedves kutyánk személyiségét, és lelkét nem képes lemásolni. Minden kutya egyedi, és ez így van jól, ez a természet rendje.
Forrás: dogster.com
Indexkép forrás: cbsbaltimore.files.wordpress.com
Itt az újabb bizonyíték, miért szeretjük jobban kedvenceinket, mint az embereket
Egy kutatás szerint mélyebben együtt érzünk azokkal, akik nem tudják megvédeni önmagukat, és az irántuk érzett szeretetünk is erősebb.
10 dolog, amivel boldogabbá és teljesebbé teheted kutyád életét
Kutyáink ügyesen alkalmazkodnak az emberi környezethez, ám néhány aprósággal mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy elmondhassák magukról: óriási szerencsém van a gazdimmal!
Miért érintik össze orrukat a kutyák?
Üdvözlés, információgyűjtés, a kötődés növelése... Mi mindenben segítheti a kutyákat ez a barátságosnak tűnő gesztus?
A mára már kihalt japán farkas adhat magyarázatot a kutyák eredetére
Amikor megpróbálták felállítani a Honshu farkas családfáját, kiderült, hogy sokkal szorosabb kapcsolatban áll a kutyákkal, mint bármely más állattal.
Gondoltad volna, hogy a szánhúzók sokkal régebb óta társaink, mint ahogy eddig véltük?
Több mint 9500 évvel ezelőtt jelentek meg először Szibériában.