
Új életet kezdhetnek az Afganisztánból kimenekített kutyák és macskák
2022. február 17., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Állatvédelem
"Megtanultuk, hogy nem létezik lehetetlen, bármire képesek vagyunk, ha összefogunk" - 285 hátrahagyott négylábú kaphatott új esélyt több állatmentő szervezet együttműködésének köszönhetően.
Példaértékű nemzetközi összefogás keretében menekülhetett meg közel 300 kutya és macska Afganisztánból, ahol 2021-ben súlyos konfliktusok robbantak ki a hatalomátvétel körül. Az amerikai csapatok hosszas egyeztetés és az ott tartózkodó külföldi állampolgárok segítését követően augusztus 31-én végül kivonultak az országból. Ez pedig még több kérdést vetett fel a gazdátlan állatok sorsával kapcsolatban, akik már addig is főként külföldről betelepült önkéntesek támogatásában bízhattak. Ők azonban úgy döntöttek, hogy mindent kockára téve őket sem hagyják magukra.

Fotó: SPCA International
Hat hónap megfeszített munkájának eredményeként, a Kabuli Kisállatmenhely 5 másik szervezettel karöltve 154 kutyát és 131 macskát juttathatott el Kanadába. A vészterhes időkben saját családjuk kényszerült arra, hogy hátrahagyja ezeket a négylábúakat, mivel az evakuálás szigorú szabályai szerint nem vihették őket magukkal.
Február 1-jén azonban mindannyiuk örömére elérkezett a nagy pillanat, amire oly régóta vártak: magánrepülőgéppel, felkészült állatmentők kíséretében útra kelhettek, és biztonságban landolhattak Vancouverben.

Fotó: SPCA International
„Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy elhozhassuk őket Afganisztánból. Így végre megvalósulhatott a kedvencek evakuációja is. Kimondhatatlan örömmel jelentjük be, hogy az állatok biztonságban megérkeztek Kanadába, és most a jól megérdemelt pihenést élvezhetik hosszú-hosszú utazásukat követően” – nyilatkozta Lori Kalef, az SPCA International állatmentő szervezet programigazgatója (People).
Hozzátette, hogy a kisállatok „egészségesek, boldogok, és már alig várják, hogy találkozhassanak rég nem látott családjukkal, vagy örökbefogadják őket”. A tavalyi krízishelyzetben rengetegen menekültek el az országból, könnyek között búcsúztak el kedvenceiktől, hiszen bizonytalan volt, vajon láthatják-e még egymást valaha.

Fotó: SPCA International
Nehezítette a kimenekítést a helyiek ellenállása is: a hátrahagyott kutyák és macskák elszállítását korábban már többször is megkísérelték, de a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Reptéren történt robbantás után minden kísérletük meghiúsulni látszott. A merénylet miatt a repülőjegyek ára mérhetetlenül felszökött, rendkívüli szigorításokat vezettek be, korlátozták a járatok forgalmát, az utasok számát, és olyan engedélyekhez kötötték a kisállatok szállítását, mely ellehetetlenítette a #MissionPossible végrehajtását.
Ha mindez nem lenne elég, a mentőakció útvonalát is újra kellett tervezni, mivel az amerikai Járványügyi Hivatal felfüggesztette a kutyák behozatalát külföldről az Egyesült Államok területére.

Fotó: SPCA International
A tiltólistára több mint 100 ország került fel, ahol kiemelten magasnak ítélték meg a veszettség kockázatát. Emiatt a kabuli menhelyről elszállított állatok sem tehették mancsukat amerikai földre. Köztes megoldásként végül Kanada fogadta őket az állatmentők összefogásának köszönhetően.
A szerencsés kutyák és macskák jelenleg egy kanadai állatotthonban, valamint ideiglenes befogadóknál várják, hogy új életet kezdhessenek a várakozás és kétségbeesés hosszú hónapjai után. Legtöbbjüket már gazdáik is nagyon várják, azok pedig, akik valamilyen okból kifolyólag mégsem térhetnek haza, tiszta szívből bíznak abban, hogy hamarosan megismerkedhetnek álomcsaládjukkal.

Fotó: SPCA International
„Őszintén hiszünk a második esély lehetőségében, és valljuk, hogy az állatok is megérdemlik. Nincsenek rá szavak, mennyire örülünk annak, hogy többszáz kutyának és macskának adhattuk meg ezt az esélyt” – mondta el Zach Skow, a mentésben résztvevő Marley’s Mutts szervezet munkatársa. Ők pedig meghálálják ezt a kivételes esély; és csodálatosan alkalmazkodnak a körülményekhez:
„Bátran kijelenthetjük, hogy a #MissionPossible kutyusainknak tetszik az élet Kanadában. Hihetetlen látni, hogyan kezd el ragyogni személyiségük, ahogy napról-napra jobban érzik magukat nálunk. Jelenleg azon dolgozunk, hogy néhányukat összehozhassuk családjukkal. Akikért pedig nem jelentkezik korábbi gazdájuk, partnerszervezetekhez fognak kerülni" - olvasható az SPCA oldalán.

Fotó: SPCA International
„Az elmúlt 10 nap telis-tele volt leírhatatlan pillanatokkal. Minden egyes kutyába és cicába beleszerettünk, aki csak belépett a menhely kapuján. Annyi, de annyi elképesztő emberrel találkozhattunk, akik félretették teendőiket, és ugrottak, hogy segítsenek a rászoruló állatokon.
Megtanultuk, hogy nincs lehetetlen, bármire képesek vagyunk, ha összefogunk. Jónéhány álmatlan éjszakán vagyunk túl, de látni azt, hogy ezek a kutyák és macskák újra a családjukkal lehetnek, vagy örökbefogadókra találnak, megért minden fáradtságot” – írta az SPCA International bejegyzésében.
Forrás: people.com
Indexkép forrás: SPCA International
Királyi kalapban pózolnak a mentett kutyák a 2024-es adománygyűjtő naptárhoz
Kate Middleton kalapkészítője kreatív csodáival szeretne segíteni a menhelyi kutyákon.
Apró tacskó kölyköt mentettek a NAV munkatársai biztos halál elől
Egy forgalmas külterületen lettek figyelmesek az apró kölyökkutyára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai – természetesen azonnal a segítségére siettek!
Három hét után került elő a kutya, akinek egy repülőtéri átszállás során veszett nyoma
Paula Rodriguez kéthetes nyaralásra érkezett volna Kaliforniába a Dominikai Köztársaságból, ám az egyik átszállás során a légitársaság elkeverte egyik csomagját. Méghozzá a legfontosabbat: a kutyát. A hatéves Maia az atlantai repülőtéren veszett el, és senkinek nem volt információja hollétéről...
10 napon át várt a hűséges kutya a kórház bejárata előtt, hogy újra láthassa gazdiját
Nem tudhatta, hogy apukája már nem fog visszatérni hozzá. Ő mégis várt. Még a szakadó esőben is.
Egy évvel mentése után ilyen boldog életet él a kísérleti telepről gazdisodott beagle
Szívmelengető látni, milyen kíváncsisággal és örömmel veti bele magát az életbe a kutya, aki korábban semmit nem látott a világból.