Új szabálysértési törvény: tilos lesz életvitelszerűen közterületen tartózkodni - de mi lesz a hajléktalanok kutyáival?

Figyelem! Ez a cikk az elmúlt időszakban nem frissült, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, mára azonban elavultak lehetnek!

Új feladat elé állította az egyébként is végletekig leterhelt állatvédőket az új jogszabály, mely megtiltja az életvitelszerű közterületen tartózkodást. Ennek értelmében a hajléktalanoknak kötelező lesz elfogadnia a hatóság segítségnyújtását, azaz hogy a bevont szociális munkások segítségével a legközelebbi hajléktalanszállóra eljussanak. Amennyiben 90 napon belül ezt a segítségnyújtást háromszor is meg kell ismételnie a hatóságnak az adott hajléktalan személynél, úgy szabálysértési eljárást indítanak majd ellene, aminek akár elzárás is lehet a büntetése.

A hajléktalan személyek ingóságaira is kitérnek a jogalkotók: azokat az ingóságokat, amelyeket a hajléktalan ember nem tud, vagy nem akar magával vinni a közterületről az előállítás során, azokat azonosítójellel ellátva leltárba kell venni. A tárolás lehetőségeinek azonban vannak határai a romlandó áruk és az élő állatok esetében: előbbit meg kell semmisítenie a hatóságnak, mivel nem tárolhatók. Ezek értékét nem kapják vissza, azonban a megsemmisítését sem kell megtéríteniük. Ezt a szabályt egyébként már a jogszabály megalkotása után, módosításként adta hírül a Magyar Közlöny október 12-én. Ez a módosítás, ahogy az eredeti jogszabály sem tartalmazza, hogyan kell eljárni akkor, ha a hajléktalan személy állatot tart.

Merthogy a szabálysértési törvény maga határozza meg az életvitelszerű közterületi tartózkodás fogalmát, ami eszerint a “közterületen alvást, tisztálkodást, étkezést, állattartást” jelenti.  Tehát egy hajléktalan is lehet állattartó, tulajdonosa lehet élő állatnak. Ennek ellenére az új szabályozás egyáltalán nem tér ki arra, mi legyen az előállításra kerülő hajléktalan tulajdonában lévő állattal.

"Rengeteg hajléktalannak van kutyája, macskája, nyula, egyéb kisállata. Van, akinek nyomorúságos élete egyetlen társa, van akinek a koldulási segédje, van aki jól bánik vele, van aki üti-veri. Akárcsak a hajlékkal élő embertársaink állattartási szokásai, úgy a hajléktalanok állattartási szokásai is eltérőek és sokszínűek, nem lehet egységesen rájuk sütni, hogy rosszul bánnak az állataikkal" - írja az Állatmentő Sereg a Facebook oldalán. Rámutatnak arra is, hogy sok hajléktalannak bizony oltott és chippelt kutyája van, akikkel nagyon jól bánnak, de persze előfordul olyan kutya is náluk, ami nem csak nem chippelt, de előfordulhat, hogy lopott is. Ekkor merül fel a kérdés, “ha nem a hajléktalan nevén van a kutya, ki fogja kideríteni az eredeti gazda kilétét, elérhetőségét, ki fogja vele felvenni a kapcsolatot, és ha úgy adódik, ki fogja neki elvinni a kutyát?” - írják.

Ez azonban csak egy szegmense a rengeteg kérdésnek, melyekre az új szabályozás nem ad választ.

• Kóbor-e az a kutya, aki a hajléktalan személy mellé szegődött, vagy az ő tulajdonát képezi? Ennek megfelelően kell-e és kinek kell gondoskodnia a kutya befogásáról, elhelyezéséről?
• Kell-e a „kóbor állat befogása” jogcímen túl más, új jogcímet teremteni és a szerződött gyepmesterek megbízásaiban módosítani az ilyen kutyák befogásával kapcsolatos tevékenységet - emiatt nem-e kell módosítani a kóbor kutyák befogásának és elszállításának tarifáját?
• Fel van-e készülve az esetleg több ezer kutya befogadására, ellátására az ország, az amúgy is teltházas gyepmesteri telepek?
• És egyáltalán: hogyan tudja meg a hajléktalan gazda, hova került kutyája, miután őt elvitték a hajléktalanszállóra, esetleg elzárásra? A gyepmesteri telepeken sajnos a 14 kötelező karantén lejárata után, a 15. napon helyhiány esetén elaltatható a befogott kutya.
• Ha a gazda valahogy meg is tudja, hova szállították a kutyáját, utána tud-e menni, hogy a 15. napon kiváltsa?
• Ha ezekre a válasz nemleges, nem-e kerül sor tömeges altatásokra?

Az Állatmentő Sereg arra is felhívja a figyelmet, hogy sok hajléktalan személy számára a kutya az egyetlen társ, akitől némi szeretet kaphat, aki a nehézségek ellenére is kitart mellette és nem ítélkezik felette. De gondolt-e arra valaki, ha a megoldatlan, információhiányos szituációkban ezt a szerető, egyetlen társat örökre elveszik, netán el is altatják. Ki kárpótolja és hogyan az elvesztett társat? Lehet-e egyáltalán kárpótolni a gazdit ilyen esetben… és végül: “Kinek a felelőssége lesz, ha egyetlen társa elvesztése miatt öngyilkos lesz valaki?”

Az állatvédő szervezetek karöltve igyekeznek megoldást találni a súlyos kérdésekre, miközben ők továbbra is erőn felül dolgoznak azon, hogy a rászoruló kutyákon és embertársainkon segítsenek. Egyértelmű azonban, hogy komoly egyeztetésekre lesz szükség a jogalkotók és az állatvédők között, hogy a fenti problémák megoldódjanak.