Újra fókuszban a hős kutyák!

Aki még nem olvasta Sheila Hocken Emma meg én című kötetét, annak szívből ajánljuk. A történet megható részletességgel mutatja be az utat, amelyet egy vak ember bejár addig, míg egy vakvezető angyal szárnyai alá nem veszi. A könyv számtalan hihetetlen tettről is beszámol, amelyeket a hűséges labrador, Emma hajtott végre. Ilyen rendkívüli helyzet volt az, amikor a gazda figyelmetlenségében a zebrán tovább küldte segítőjét – mondván, úgysem jön semmi. Emma pedig nem moccant. Szilárdan állt, várt, nem engedett egy tapodtat sem. S bár a gazdi első reakciója az értetlenség, türelmetlenség volt a pár másodperc múlva az orra előtt elszáguldó autó észhez térítette.

2013-ban New Yorkban döbbenetes bátorságról tett tanúbizonyságot egy 11 éves fekete labrador, Orlando, aki hivatását tekintve vakvezető. Idős, cukorbeteg gazdájával épp a metróra vártak, amikor a férfi rosszul lett, eszméletét vesztette, s beesett a sínek közé. A kutya hangosan ugatni kezdett, próbálta visszahúzni elernyedt gazdáját, végül beugrott a férfi mellé. Nyalogatta, igyekezett magához téríteni, ami sikerült is. Ekkor mindketten lelapultak egy a peronon álló munkás kiabálására hallgatva, ugyanis befutott a metró, ami így elsiklott felettük. Cecil William kisebb fejsérüléseket szerzett a hajmeresztő történetben – testi épségét, s vele együtt az életét Orlandonak köszönheti, aki azóta már nyugdíjas éveit töltheti szeretett gazdája mellett!

Figo, és Audrey története sem mindennapi! A 62 éves nő egy hétfő reggelen akart átkelni az úton, amikor egy iskolásokat szállító busz hajtott elé. Figo a hős golden retriever, hogy tompítsa az ütközést gazdája, és a jármű közé vetette magát. A kutya nyílt sérülést szerzett, de nem hagyta magára a kisebb töréseket, zúzódásokat elszenvedő gazdáját.

Talán ezek után nem kell győzködni senkit arról, hogy mi motiválja a vakvezetőket munkájukban. Nem a virsli, a jutalom, vagy a dicséret, hanem az önzetlen, tiszta szeretet. Az én bátor vakvezetőmnek, Lilinek is számtalan hőstette ismeretes. Egyszer a városban rosszul lettem. Rettenetesen szédültem, és éreztem, hogy el fogok ájulni, ha nem ülhetek le. Lili megtorpant, azonnal észlelte az állapotomban beállt változást. „Keress nekem segítséget” – motyogtam, már amennyire érthetően tudtam beszélni. Ő pedig határozottan húzni kezdett, s egy gyógyszertárba vezetett. Soha nem jártunk még ott, soha azelőtt nem közlekedtünk azon a környéken...

A sort pedig a végtelenségig lehetne folytatni, hiszen valószínűleg minden vakvezető kutyás társamnak van legalább egy története, ami ebbe a cikkbe is beleillene!