Vakvezető ABC, amit tudni érdemes – S, mint simogatás

Az idegen kutyusok simogatása alapvetően, hivatástól függetlenül is kényes kérdés. Van, aki úgy érzi minden joga megvan az utcán felfedezett ebek „nyönyörgetésére”. Mindegy, hogy a gazda milyen arcot vág, vagy hogy egyáltalán nyitott-e a csahos a barátságra. Persze, ha szőrborzolással, és morgással végződik a találkozás, akkor a dögönyöző fél van felháborodva. Egy négylábú nem tud védekezni, nem tudja azt mondani, hogy ne, még csak ellenkezésre sincs lehetősége. Akárcsak a gyerekek, amikor egy rég nem látott nagynéni belecsippent az arcukba, gügyögés közben: tűrnek. Kivétel mindig akad, s ilyenkor a barátkozós vakkantót legfeljebb a gazdi tántoríthatja el a simogatás kiélvezésétől. Ilyen kedves, mindenkire nyitott fajta a labrador-retriever is. Mindenki haver, mindenki játszótárs.

A piros hám, azonban figyelmeztető jel kellene, hogy legyen. Munkakutya, vakvezető, segítő, mindegy milyen szinonimát használunk. A simogatás tilos! Az ok nem az irigység, vagy a bizalom hiánya. Ennél sokkal prózaibb dologról van szó.

A hű segítő szemeit az útra szegezi, próbálja legyűrni ösztöneit (szaglászás, nyalogatás stb.), ingerekben gazdag környezetben kell fegyelmezetten viselkednie, és ami a legfontosabb: akadályokat kikerülve, helyzeteket megoldva vezetnie kell a gazdáját, aki szó szerint vakon bízik segítője minden léptében. Gondoljunk csak bele a szituációba: koncentráció közepén egy kéz csúszik be a képbe, hang kíséretében. A kutyus fejét megérintik, aki elszakítja tekintetét a forgalomtól, és csóválva veszi tudomásul a kedves gesztust. Felnéz az ismeretlen bókolóra, s egy percig elfelejti a feladatát. Pár másodperc pedig bőven elég egy oszlop, egy gödör, vagy más akadály előbukkanására, amit nem érzékel az éppen kényeztetett eb, s a gazdi nagyot koppan, majd elhallgat.

Ugye, hogy ez így már nem is olyan mulatságos?

Távolról nyugodtan csodálhatjuk a hivatásukban hű kutyákat, de ha másért nem is, a gazdik testi épségét szem előtt tartva menjünk el érintés, füttyögés, odaszólás nélkül az ebek mellett, a mindent a szemnek, semmit a kéznek elvet követve.