A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

8+1 tipp, hogy hidegben megfelelően gondoskodj az állataidról

Ősszel és télen nagyobb odafigyelést igényelnek a kedvenceink


2023. október 10., 15:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




A Noé Állatotthon szóvivője, Schneider Kinga megosztott néhány biztos tanácsot, nehogy megfeledkezünk a hideg beálltával arról, hogy az szeretett házi kedvenceinknek és a vadon élő állatoknak is extra törődésre van szüksége.



Az állatok védelme természetesen egész évben lényeges feladat, de a hideg évszak beköszöntével még fontosabbá válik, hogy kedvenceinkről és a hazai vadállományról felelősen gondoskodjunk. Idén 10. alkalommal, ezúttal október elsején rendezték meg az Állatok Világnapját a NOÉ Állatotthonban. A Neftone Telecom és az állatotthon egésznapos, ingyenes rendezvényén rengetegen megfordultak: kicsik, nagyok, két-és négylábú látogatók egyaránt. A rendezvény egyik fő attrakciója Morzsi, a robotkutya volt, akivel hús-vér fajtársai is szívesen ismerkedtek.


Hogyan segíthetünk ebben az időszakban az állatokon? Nem kell nagy dolgokra gondolni, néhány apróság is rengeteget számít! Schneider Kinga, a NOÉ Állatotthon Alapítvány szóvivője adott néhány remek tippet az elinduláshoz.

 


A kullancsok nem alszanak téli álmot
A nyári kánikula elmúltával újra felélednek a kullancsok, a prevencióra ilyenkor nagyon oda kell figyelnünk! Ha kullancsot találsz az állat bundájában, azonnal (vagy legalább néhány órán belül) szedd ki – ezzel nagy eséllyel megelőzheted a fertőzéseket.



Bunda-kérdés
Érdemes kisállataink bundáját is megfelelően előkészíteni a télre, hiszen a szőrük az, ami elsődlegesen megvédheti őket a cudar időjárási viszonyok között! Ilyenkor már ne nyírjuk meg túlságosan a kutyák szőrét, hagyjuk hosszabb fazonra!

 

 

A hideg hónapokban különös figyelmet igényelnek kedvenceink is!
A hideg hónapokban különös figyelmet igényelnek kedvenceink is!
Fotó: Adobestock



Immunerősítés
Itt az idő felkészülni a hidegebb hónapokra: kutyáink-macskáink kondiját kicsit megerősíthetjük, sétáljunk sokat a kutyánkkal, a macskákat is levegőztessük, illetve a madáretetőket is rendbe rakhatjuk a téli szezonra!



Madáretetés okosan
Etetéskor figyeljünk arra, hogy csak télen szabad magokat kitenni szárnyas barátainknak, költési időszakban azonban már tilos, mert a fiókák a magokat nem tudják megemészteni és éhen halhatnak. Ha elkezded egy helyre odaszoktatni a madarakat, akkor egész télen folytad az etetést, mert hozzászoknak a biztos táplálékforráshoz.



Mit ehetnek a madarak?
Fekete napraforgót, cirokmagot, kölest, fenyőmagot, lenmagot, muhart, diót, natúr mogyorót, fekete diót, szezámmagot, kukoricadarát, búzát, csipkebogyót, almát, körtét, szőlőt, csirkemájat, csirkeszivet, marhafaggyút, sótlan szalonnát, főtt rizst, főtt tésztát, túrót.

 

 

Ha elkezdjük etetni a madarakat, ne hagyjuk abba tavaszig!
Ha elkezdjük etetni a madarakat, ne hagyjuk abba tavaszig!
Fotó: Unpslash - Vidar Nordli-Mathisen



Meglepetés az avar alatt
Az avar a hamarosan elvermelő sündisznók egyik legnagyobb barátja, semmiképp se égessük el, hiszen szívesen behúzódnak ide a tüskés kisállatok!
 


Figyeljünk, mit eszik a kutya!
Kutyáinkra ősszel fokozottan oda kell figyelnünk, hiszen a lehullott dió és a szőlő, mazsola akár a halálukat is okozhatja!



Vadveszély az utakon
„Az állatvilágba nem csak kiskedvenceink, de a hazai vadállomány is beletartozik. Szarvasbőgési szezonban érdemes sokkal jobban odafigyelni az utakon, ráadásul sok faj idei kicsinye most válik önállóvá, ők még tapasztalatlanabbul közlekednek, valóban nem árt tehát az óvatosság” – tanácsolja az állatvédő.
 


+1: Támogatás mobillal
Nyáron mutatta be izgalmas új kezdeményezését a Neftone Telecom. A mobilcég legújabb előfizetési szolgáltatásával, a Pettel projekttel bárki havi támogatással segítheti a nehéz sorsú állatokat- akár a Noés védenceket is.

 

 

 

 


Indexkép forrás: adobestock

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Kutyák hidegtűrése, hidegtűrő kutyafajták Kutyák hidegtűrése, hidegtűrő kutyafajták
A tél közeledtével gondot kell fordítani a kertben élő kutyák házának téliesítésére, testének melegen tartására. Ehhez azonban több tényezőt figyelembe kell venni, ugyanis minden fajtának mások az igényei, eltérő a tűrőképességük, valamint más a számukra ideális hőmérséklet.

Pulóver, kabát, ruha kutyáknak: Öltöztessük-e kedvencünket? Pulóver, kabát, ruha kutyáknak: Öltöztessük-e kedvencünket?
„Minek kell a kutyára ruha? Van neki szőre…” Hallhattunk már ilyen és ehhez hasonló mondatokat, de gazdiként tudjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amikor sokat segíthet egy praktikus ruhadarab. Hogyan és milyet válasszunk?

Fagyálló mérgezés kutyáknál – Miről ismerhetjük fel? Fagyálló mérgezés kutyáknál – Miről ismerhetjük fel?
Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a jelekkel, mert a fagyálló mérgezés életveszélyes állapotot okoz!

Közeleg a hideg: Készítsd fel a kutyaházat! Közeleg a hideg: Készítsd fel a kutyaházat!
A gyönyörű vénasszonyok nyara és az enyhe őszi idő alatt nagy valószínűséggel nem az jár a fejünkben, vajon mikor érnek ide a mínuszok. Nincs is ezzel semmi baj, ám az ősz végéhez közeledve már nem szabad sokáig halogatni a télre való felkészülést - kutyáink érdekében!

Kutyaséta sötétedés után – Mire figyeljünk? Kutyaséta sötétedés után – Mire figyeljünk?
Az őszi és téli időszakban gyakrabban fordul elő, hogy sötétedés után kerül sor a sétára. Tippjeink segítségével könnyebben felkészülhetsz erre.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

Hírstart Praktiker MTI Rehabportál

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Új gyógymód a láthatáron? Egy injekció jelentheti a parvovírusos bélgyulladásra a megoldást Hírek - Címlapon
Új gyógymód a láthatáron? Egy injekció jelentheti a parvovírusos bélgyulladásra a megoldást
Hat lábbal született spániel kölyköt mentettek a brit állatvédők Hírek - Címlapon
Hat lábbal született spániel kölyköt mentettek a brit állatvédők