A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

A kiskutyák nem csak a felnőtt fajtársaiktól, hanem az emberektől is képesek tanulni

2018. július 06., 06:00


Szerző: S.Zs.


Kategória: Nevelés




A nyolchetes kölyök kutyák egy új feladat megoldását az emberektől és felnőtt fajtársaiktól egyaránt képesek megtanulni - mutatták ki az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói.



Az egyetem csütörtöki közleménye szerint a kutatók jutalomfalatot rejtettek el egy probléma-dobozban, majd megmutatták a különböző fajtából származó kutyakölyköknek, hogy miképpen kell azt kinyitni. A feladat megoldását a kísérletvezetők vagy egy előre betanított felnőtt kutya mutatta be, majd a kölykökre bízták, hogy mit tesznek.

 

"Azok a kölyökkutyák, akiknek volt lehetőségük megtekinteni, amint egy ember vagy egy kutya kinyitja a probléma-dobozt, sokkal gyorsabban oldották meg önállóan a feladatot, mint azok, akik ilyen tapasztalat híján voltak" - idézi a közlemény Claudia Fugazzát, a kutatás vezetőjét.

 

A kölyökkutyák megfigyelik idősebb társaik tevékenységét, tanulnak tőlük
A kölyökkutyák megfigyelik idősebb társaik tevékenységét, tanulnak tőlük
Fotó: thelabradorsite.com

 

A kutatás - amelyről a Scientific Reports folyóiratban jelent meg tanulmány - azt is igazolta, hogy a kiskutyák később is képesek voltak hasznosítani a megszerzett tudásukat, ami azt jelenti, hogy már egy rövid szociális tapasztalatról is stabil emléknyom alakul ki egy kölyökkutya elméjében.

 

A kutatók azt is vizsgálták, vajon a kölykök hasonlóan jól tanulnak-e ismeretlen felnőtt kutyáktól, mint a saját anyjuktól. Az eredmények meglepően alakultak, hiszen az ismeretlen kutyáktól tanulva még jobban teljesítettek, mert több ideig nézték az ismeretlen kutyát, mint a saját anyjukat - fejtette ki Pogány Ákos, a tanulmány egyik társszerzője.

 

Amennyiben gyakorlati szempontból vizsgálják a tudósok ezeket az eredményeket, akkor egy új tanítási, kiképzési módszer lehetősége is felvetődik: a kölyökkutyák szociális tanulási képességeire is lehetne alapozni, amikor kutyakiképzésről van szó - érvelt Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék tanszékvezetője. Mint mondta, a kutatás rámutat arra, hogy az lehet a legkönnyebb és legtermészetesebb módja egy kölyökkutya tanításának, hogy egyszerűen meg kell nekik mutatni, mit hogyan kell csinálni. Ezután csak bátorítani kell őket. Ez alól persze a szobatisztaság kérdése kivételt képezhet - teszi hozzá a kutató.




 

Forrás: MTI
Indexkép forrás: thelabradorsite.com

Témába vág

Eljárás indult egy fiatal férfi ellen, aki négy újszülött kiskutyát tett ki egy szemetes mellé Eljárás indult egy fiatal férfi ellen, aki négy újszülött kiskutyát tett ki egy szemetes mellé
Megdöbbentő embertelenség: egy veszprémi társasház szemetese mellé tett ki egy fiatal férfi négy újszülött kiskutyát. Az elkövető ellen a Veszprémi Rendőrkapitányság eljárást indított.

Egy bolt ajtaja előtt könyörgött segítségért az éhező mamakutya Egy bolt ajtaja előtt könyörgött segítségért az éhező mamakutya
… de nem volt egyedül. Négy aprócska kölykét szerette volna biztonságban tudni, mielőtt feladná a reményt.

Miért félnek egyes kutyák a hangos zajoktól és a tűzijátéktól, míg mások nem? Miért félnek egyes kutyák a hangos zajoktól és a tűzijátéktól, míg mások nem?
Tomboló vihar nyáron, tűzijáték ünnepségekkor és újévkor… Rengeteg kutyát tölt el rettegéssel a velük járó hangzavar, de akadnak olyanok is, akiknek szinte fel sem tűnik, hogy mi zajlik körülöttük. Érdekes eredményeket mutatnak a kutatások is!

Miért szeret a kutyám botot rágni? És miért baj, ha meg is eszi? Miért szeret a kutyám botot rágni? És miért baj, ha meg is eszi?
Kíváncsiságuk és gyakran étvágyuk is határtalan. A legtöbb kutya előszeretettel rágcsál ágakat, kisebb gallyakat, néhányuk azonban jóízűen el is fogyasztja azokat… Mitől olyan finom a bot?

Boldog a kutyám? Íme 16 jel, melyből kiderül! Boldog a kutyám? Íme 16 jel, melyből kiderül!
Te is elgondolkodtál már azon, mi lenne, ha kedvenced elmesélhetné, mit érez? Az alábbi jelek segítségével megtudhatod a választ az egyik legfontosabb kérdésre is: boldog-e a kutyád?

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

MTI AIRMAX Cargo Budapest Zrt.
 Rehabportál Beagle Club Online

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
10 méter mély vízaknából mentettek kutyát a tűzoltók Hírek - Címlapon
10 méter mély vízaknából mentettek kutyát a tűzoltók
Olasz rendőrkutya mentette meg a magyar kölyökkutyákat Hírek - Címlapon
Olasz rendőrkutya mentette meg a magyar kölyökkutyákat