“Ajkai Panka Rád vár!”

Hosszas keresgélés után, egy aznap megjelent hirdetés címsora üzente: “Ajkai Panka Rád vár!”. A gazdinak rögtön megtetszett a kutyus, ismeretlenül, koszosan, soványan, látatlanban is. Első ránézésre, a leírás és a fotók alapján border collie-ra hajazott, ami tökéletesen megfelelt mind a méretbeli, mind a temperamentumbeli elvárásoknak. Egyértelműen érezhető volt, hogy ő a megfelelő, a “csodakutya”. Néhány rövid telefon beszélgetés után a Futrinka Egyesülettől Réka eljuttatta Pankát a gazdihoz, aki akkor még csak kúszni mert a lépcsőn, és a fürdetést, hajszárítást is hálásan fogadta, hiszen végre valaki csak vele foglalkozott.

De mit is tudhatunk róla, honnan származik igazán?

Egy fehér alapon fekete foltos kutya kóborolt napokig Ajkán. Innen került be az ajkai gyepmesteri telepre, ahol ki tudja mennyi időt tölthetett. Óriási szerencsének, és a véletlennek köszönhette, hogy Ő, a kis tarka kóbor, végül a Futrinkánál kötött ki. Az egyesület alkalmanként ment kutyákat az ajkai gyepmesteri telepről, de ekkor csak két kutyára volt kapacitásuk. Hosszas gondolkodás, és végül egy szavazás döntötte el, hogy melyik két árva legyen a szerencsés kiválasztott, aki új lehetőséget kaphat az élettől. Így került át Panka egy panzióba. Hogy mennyi időt tölthetett ott, mit tanult, és hogyan bántak vele máig rejtély.

Megérkezésekor gyapjas volt, mint egy bárány, májusban is tele téli bundával, és a fehér kabátja inkább szürkébe hajlott át. A fésülködést, és tisztálkodást követően, egy kiadós vacsi után nyugodtan aludta végig puha pokrócán az éjszakát. Az éjjeli és a reggeli sétát még pórázon töltötte, de csodával határos módon délután a szigeten már el lehetett engedni, és az első hozzá intézett hangra, cuppogásra már loholt is vissza a hálás eb. Bár az orvos elmondása alapján két éves lehetett, mégis úgy játszott, mint egy hat hónap körüli kölyök. Minden kutyához mosolyogva szaladt, ha labdáról volt szó nem ismert lehetetlent. Cipőket rágott, zoknikat lopott, mint bármelyik valamirevaló kölyökkutya. Agility edzéseken (merthogy a gazdi heti rendszerességgel vitte sportolni), gyakran kifutott a pályáról megugatni a kutyákat, járókelőket, esetleg csak rohanni valakivel egy kört.  

Az idő múlásával, mintha csak szépen felcseperedett volna. Elkezdett komolyodni. Már nem veszi el más labdáját, nem rohan el egy falkához játszani, csak ha a gazdi engedi, és a réten játszadozó gyerekek játékait sem tekinti legkedveltebb használati tárgyának. A kitartó és következetes foglalkozásnak hála, ma már ül, fekszik, lábnál követ és helyben marad, valamint számos trükköt is elsajátított. Tud forogni, pörögni, tolatni, és lehetne még sorolni mi mindent. Új családjával teljesítménytúrákra jár, és kis gazdájával remekül helytállnak agility versenyeken is, sokszor kimagasló eredménnyel. A legjobb minőségű tápoknak, és húsoknak hála a szőre szebb, mint valaha, és kilókban is jócskán gyarapodott, fajtája pedig amstaff-foxi-border collie szerűséggé vált. A labdát még mindig imádja, állandóan mosolyog, és el sem tudja képzelni a napját ágyban alvás nélkül. Ilyen egy igazi sikertörténet, jobb életet nem is kívánhat egy esélytelennek titulált menhelyi kutya.