A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Balesetet okozott a gazdi, aki vezetés közben kutyájával foglalkozott

2018. február 21., 15:15


Szerző: S.Zs.


Kategória: Jó tudni!




Mindennek megvan a maga helye és ideje. Ez bizony vonatkozik a vezetésre, utazásra is: tartsuk be a szabályokat, amik nem csak másokat, de minket is védenek!



A gyalogátkelőn szabályosan közlekedő gyalogost sodort el egy szegedi nő az autójával. A balesetben a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el, az autó vezetője ellen így eljárást indítottak.

A sofőr az eljárás során elmondta, hogy mikor a kereszteződéshez ért, hátrafordult, hogy kutyájával foglalkozzon, így nem vette észre a szabályosan közlekedő gyalogost.

 

2016-ban történt egy baleset, melyet közvetve szintén egy kutya okozott: a kutya szabadon mozoghatott az autóban, és váratlanul a járművet vezető gazdit fülön nyalta. A sofőr nem számított a hirtelen szeretet-kinyilvánításra, elrántotta a kormányt, és frontálisan ütközött egy másik autóval.

 

Hogyan előzhetjük meg az ehhez hasonló baleseteket?
A kérdés fontos, hiszen saját-, családunk-, kutyánk-, és a többi közlekedő testi épségét is szeretnénk megóvni, és persze az sem baj, ha nem kell százezreket költeni autónk javítására.

 

Biztonságban utazhat a kutya az autóba tett boxban
Biztonságban utazhat a kutya az autóba tett boxban

 

Bár konkrét előírást, szabályt nem találunk a kutyák autóban szállítására nézve, de közvetetten mégis utalnak rá. Ehhez tudnunk kell, hogy a KRESZ a kutyát rakománynak tekinti. Ennek megfelelően:

 

47. §(2) A rakományt a járművön - annak belsejében, illetőleg rakfelületén - úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.
Gondoskodni kell különösen arról, hogy a rakomány:

a) a jármű vezetőjét a szabad kilátásban és a vezetésben, a forgalom többi résztvevőjét pedig a jármű fényjelző berendezéseinek észlelésében ne akadályozza;

b) a jármű ajtajainak, illetőleg a rakfelület oldalfalainak lezárását ne gátolja;

[...]

d)292 úgy legyen rögzítve, hogy el ne csússzék, le ne essék, ki ne ömöljék, továbbá olyan módon legyen lefedve (letakarva), hogy le ne szóródjék;

[...]

 

Biztonsági öv kutyáknak, amit a hámjára csatolhatunk
Biztonsági öv kutyáknak, amit a hámjára csatolhatunk

 

Több lehetőségünk is van a biztonságos utazás biztosítására:

  • Kisebb termetű kutyák esetében egy egyszerű hordozót is betehetünk az ülésre, vagy az alá téve rögzíthetjük is. Ebben kényelmesen mozoghat, vagy elfekhet kedvencünk, miközben nem zavarja meg a vezetést, és ő sem esik el egy nagyobb fékezésnél. Ne feledkezzünk meg a rögzítéséről!
     
  • Nagyobb termetű négylábúaknál érdemes boxot tenni a csomagtartóba, vagy az ülésre. Ezek készülhetnek fémből, vagy műanyagból egyaránt. Figyeljünk rá, hogy a boxot is rögzítsük, hogy az ne csúszkáljon, vagy ne borulhasson fel.
     
  • Kombi autókban szerelhetünk rácsot az utastér és a csomagtartó közé, így kutyánknak nagy férőhely állhat a rendelkezésére, ahol mozoghat, vagy kényelmesen el is helyezkedhet. Baleset esetén azonban ez nem nyújt akkora biztonságot, mint például egy masszív box.
     
  • Viszonylag újabb megoldás a kutyák számára fejlesztett biztonsági öv. Ez a kutya hámjára csatolható szíj, melynek vége megegyezik a mi biztonsági övünk csatlakozójával, amit értelemszerűen becsatolhatunk a dugóba. (Szerencsésebb a kutyát a hátsó ülésen szállítani ilyenkor is!) Hirtelen fékezés esetén nem zuhan előre a kutya, a hámnak köszönhetően pedig nem veszélyezteti a gerincet (a nyakörvvel ellentétben)
     

 

 

Témába vág

7 jel, hogy kutyád nem érzi jól magát autózás közben 7 jel, hogy kutyád nem érzi jól magát autózás közben
Az utazási betegség létező dolog, de honnan tudhatjuk, hogy kedvencünk is ezzel küzd?

Kutyáknál is jelentkezhet pánikroham? Kutyáknál is jelentkezhet pánikroham?
Egy kellemetlen, ijesztő élmény bizonyos emberek, tárgyak, állatok vagy helyzetek kapcsán szorongást válthat ki a kutyában. De mikor lép át a szorongás pánikba? Mit kell tudnunk az állapotról?

Biztonságban az autóban – 6 tipp, hogy kutyád is jól érezze magát kocsikázás közben Biztonságban az autóban – 6 tipp, hogy kutyád is jól érezze magát kocsikázás közben
A megfelelő felszerelés birtokában kedvencünk is biztonságban utazhat velünk.

Jó hír a kutyával utazóknak! Jó hír a kutyával utazóknak!
Fontos és jó hír érkezett azok számára, akik kedvencükkel együtt utaznának: kedvezményes áron válthatnak bérletet kutyájuknak a gazdik az új tarifarendszerben.

Fényesen csillog a prágai Károly híd szobrának kutyafigurája, a látogatók érintésének hála Fényesen csillog a prágai Károly híd szobrának kutyafigurája, a látogatók érintésének hála
Kedves és hűséges kisugárzásának köszönhetően szívből átérezzük a bennünket összekötő, ősidőktől eredő szeretetet.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!
Beaphar - 2024

hirdetés (X)

Partnereink

EB OVO Közhasznú Egyesület MOL Nyrt. Brimo partysátor Rehabportál

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
A kutya, aki összetartja a családot Hírek - Címlapon
A kutya, aki összetartja a családot
Állatot bántalmazó rendőrről készült videó korbácsolta fel a hangulatot - Frissítve: megjelent a rendőrség közleménye Hírek - Címlapon
Állatot bántalmazó rendőrről készült videó korbácsolta fel a hangulatot - Frissítve: megjelent a rendőrség közleménye