Ursula Varis perui nyaralása a végéhez közeledett, már csak pár órája volt a hazafele tartó repülőgép indulásáig. Ekkor találkozott Charlieval, aki akkor még egy névtelen, ismeretlen, minden szeretet nélkül élő kóbor kutya volt. Borzalmas állapotban talált rá Ursula (vagy épp fordítva?). Bőrét már nem fedte szőr, lábai sebesek voltak a forró betonon való járástól. Úgy nézett ki, mint valami vastag-, varasodott bőrű hüllő.

“El voltam borzadva, hogy kerülhet az ember legjobb barátja ilyen szörnyű állapotba. Hogy hanyagolhatták el ennyire? Szinte hallottam a gyomra korgását… Ahogy rám nézett, könyörgést, segítségkérést láttam a szemében. Ott, azon a helyen megígértem neki, hogy visszajövök érte és magammal viszem.” Ursula vett az elgyötört kutyának egy kiadós ebédet, közben megpróbálta a helyi állatvédők elérhetőségét kikeresni az interneten - sajnos hiába. Nehéz szívvel hagyta ott a forró utcán a beteg kutyát.

Hazaérkezvén nem tétlenkedett: felkereste az állatvédő szervezeteket, akiknek kapcsolata lehet a perui szervezetekkel. Levele mellé mellékelte a kutyusról készített képeket is. A kutyát hamar megtalálták, és kezelésbe vették az állatvédők - Ursula otthonról támogatta a gyógyítást. A kutya diagnózisa: atkák, baktériumok, rüh, súlyos alultápláltság… már csak napjai lettek volna hátra orvosi kezelés nélkül. A csapattól szinte naponta kapott értesítéseket a kutya állapotáról: “Charlie nagyon jól reagált a kezelésekre. Hamar növekedésnek indult testén a szőr. Könnyekben törtem ki, amikor egy-egy videót láthattam arról, milyen szépen halad a gyógyulás útján. A gondoskodó kezeknek, az önkéntesek szeretetének hála visszatért az életbe. Időközben adománygyűjtést is szerveztem Charlie kóbor társainak megmentésére.” A befolyt összegből már több kutyát sikerült megmenteni és szerető gazdához juttatni.

Majdnem négy hónap telt el, mire Ursula vissza tudott utazni Peruba. Első útja természetesen a menhelyre vitte, ahol végre újra találkozhatott Charlieval. “Ahogy beléptem a kapun, szívem vadul kalapálni kezdett, majdnem elájultam az izgalomtól. Csak egyszer találkoztunk Charlieval, akkor körülbelül 20 percet voltunk csak együtt. Mégis, amikor meglátott, úgy éreztem, pontosan tudja, ki vagyok. Most egy lenyűgöző, erős, hófehér szőrű kutya állt előttem, tele szeretettel.”

Izgalmas napja volt aznap Charlienak: csupa olyan dolog történt vele, ami addig sosem: az első séta, az első autózás, az első saját ágy… és az első, szerető gazdi. A megmenekülésének és csodálatos gyógyulásának híre futótűzként terjedt a helyi médiában is: olyan folyamat indult meg, melynek során nagyobb figyelmet kaphatnak a kóbor kutyák. Ursula és az állatvédők egy csapatot szerveztek össze, aminek feladata a kóbor kutyák etetése és parazita ellenes-, valamint antibiotikumos oltása volt.

“Életem célja ott talált rám, ahol a legkevésbé számítottam rá. Charlie hazajött velem Los Angelesbe. Minden egyes nap tanulok tőle valamit. Türelmet, feltétel nélküli szeretetet, azt, hogy a szépség bárhol, bármiben felfedezhető. Azt is megtanította, hogy a szeretet, a szerelem, a szépség nem ismer korlátokat - nincs tekintettel a színre, fajtára, életkorra. Semmire.”