
Családtagnak tekinti a háziállatokat az új törvény Spanyolországban
2022. január 20., 06:30
Szerző: S.Zs.
Kategória: Állatvédelem
Elfogadták azt a törvényt Spanyolországban, mely szerint a háziállatok nem tárgyak, hanem érző lények, és családtagoknak kell tekinteni őket.
Január 5-én lépett életbe Spanyolországban az új törvény, melynek fő célja, hogy az állatok jóléte is védve legyen, ha a családtagok szétválnak, és jogi vita kerekedik közöttük.
Ez azt is jelenti, hogy a spanyol bíróságnak ezentúl ugyanolyan komolyan kell vennie az állatok elhelyezését, mint bármely más családtagét, és el kell dönteniük, hogy ki kapja meg a felügyeleti jogot - írja az Index.hu.

Fotó: Unsplash - Celyn Bowen
A törvénynek hála az állatok alapvető jogait is tiszteletben tartják majd, és remélhetőleg jólétük is jelentősen javul majd. Az állatokat többé nem lehet elhagyni, lefoglalni vagy engedély nélkül elvinni, ez pedig majdnem minden állatot, háziasított és vadon élőt egyaránt érint - írják.
Indexkép forrás: Unsplash - Celyn Bowen
Új állatvédelmi törvényt hoztak Spanyolországban: legfeljebb három napig lehet magára hagyni a háziállatokat
Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Legfeljebb három napig lehet magára hagyni egy háziállatot, a macskákat kötelező ivartalaníttatni és chippel ellátni, a kutyatulajdonosoknak felelősségbiztosítást kell kötniük - egyebek mellett ezek szerepelnek az új állatjóléti törvényben, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el a spanyol parlament Madridban.
"Nemet mondunk a vadászatra!" - Több ezren tüntettek az állatok, különösen a galgok jogai mellett Spanyolországban
Még a kutyák is büszkén hirdették feliratos tábláikkal, hogy kiállnak a galgok mellett, akik oly sokat szenvednek az emberi kapzsiság miatt.
A spanyol tradíciók négylábú áldozatai - A Galgok világnapja
Miért ragaszkodik az ember valamihez, ami embertelen. Ami másokat bánt. Csak azért, mert hagyomány? Tényleg e mögé bújunk? Tényleg elegendő ezt az egy szót kimondani, és máris tisztára mostuk magunkat?
Európai szintű menhelyre gyűjtenek a Szurkolók
Évente több tonna adományt kap külföldi magyaroktól is a világszinten egyedülálló – és egyik legismertebb – hazai állatvédő csoport, a Szurkolók az Állatokért. A kapott felajánlást – jellemzően állateledeleket és anyagi támogatást – a hazai fociklubok kemény magjából verbuválódott, radikális állatvédő csapat továbbadományozza. E mellett a szervezet rövidtávú célja egy európai szintű menhely létrehozása, amelynek érdekében most spanyolországi állatvédőkkel is felvették a kapcsolatot.
Magyarok mentettek halálra ítélt spanyol agarakat – így élnek ma
Több mint fél év telt el a Hungarian Galgo Rescue Team utolsó expedíciója óta. Mostanra 45 agár fuvarját és örökbefogadását bonyolították le Spanyolországból. Voltak állatok, akik könnyebben és voltak, akik nehezebben találtak új otthonra. Mostanra mindenki szerető családban, felelős gazdi mellett éli az életét. De milyen egy Spanyolországban halálra ítélt galgo élete Magyarországon? Hogyan tudnak beilleszkedni a családi vagy városi környezetbe?