A kutyabarát helyek szakértője, a kutyabarathelyek.hu

Összes      Friss      Ajánló      Állatvédelem      Egészség      Jó tudni!      Könnyű      Közérdekű      Kreatív      Nevelés      Utazás

Egy lépéssel közelebb a sikerhez: a kormány konzultál az állatvédőkkel

2016. március 01., 16:15


Szerző: S.Zs.


Kategória: Állatvédelem




Kiemelt cél, hogy az állatok megfelelő védelemben részesüljenek - fogalmazott Völner Pál a kedden tartott budapesti sajtótájékoztatón.



Mint korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a kormány ezidáig nem vetette el az állatvédők által február 20-án leadott javaslatot, sőt! Az Igazságügyi Minisztérium sajtóközleménye szerint hamarosan konzultáció kezdődik a Minisztérium és az állatvédők között. Bízunk benne, hogy ez még egy lépéssel közelebb visz minket a közös célhoz: az állatok erősebb védelméhez!

 

Az Igazságügyi Minisztérium közleményét az alábbiakban olvashatjátok:

 

A párbeszéd fontosságát hangsúlyozta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az állatkínzással összefüggő szabályozásról, a tárca konzultációt kezdeményez az állatvédő szervezetekkel.

Völner Pál keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: kiemelt cél, hogy az állatok megfelelő védelemben részesüljenek.

 

Hangsúlyozta: a büntető törvénykönyv legutóbbi szigorítása megemelte az állatkínzás miatt kiszabható büntetési tételeket, alapesetben 2 év, minősített esetben 3 év letöltendő szabadságvesztés is kiszabható, ha valaki ilyen bűncselekményt követ el.

 

 

 

Előrevetítette: a tárca tanulmányozza a bírói, valamint az európai jogszabályalkotási gyakorlatot is. Arról is beszélt, hogy áttekintik az állatok védelméről és a megfelelő bánásmódról szóló törvényi szabályozást is, hogy az ott rögzítettek pontosításra szorulnak-e.

 

Külön megemlítette, hogy a megelőzésre is nagy hangsúlyt akarnak fektetni, a nevelés és oktatás szerepének erősítését nevezte szükségesnek az iskolákban és civil szervezetek útján egyaránt.

 

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a jelenlegi szabályozás szigorúbb a korábbinál. Hozzátette: össze kell vetni a szabályozást a jogrendszeren belüli rendelkezésekkel is, például az ember elleni bűncselekmények büntetési tételét nem haladhatja meg az állatkínzásért kiszabható. Kitért arra, hogy már most is szabnak ki letöltendő szabadságvesztést állatkínzás miatt.


Az MTI kérdésére Völner Pál kifejtette: az IM megkeresi az állatvédő szervezeteket és tanácskozásra fogja hívni őket. Azt mondta, az egyeztetésre a földművelésügyi tárca képviselőit is meghívják.

Forrás: kormany.hu
Indexkép forrás: Árvai Károly / kormany.hu

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesülni legújabb híreinkről

kérünk lájkold Facebook oldalunkat!

 

Témába vág

Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette! Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!

Állatvédelmi ösztöndíjprogramra pályázhatnak diplomás jelentkezők Állatvédelmi ösztöndíjprogramra pályázhatnak diplomás jelentkezők
Állatvédelmi ösztöndíjprogramra pályázhatnak diplomás jelentkezők, a képzések szeptemberben kezdődnek a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán - közölte az MTI-vel a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány.

Így lopják a kutyákat Budapesten! Így lopják a kutyákat Budapesten!
Az egyik újbudai állatvédő személyes tapasztalatait osztotta meg a közösségi médiában, amikor beszámolt az esetről, aminek szemtanúja volt.

Meglepő kutatási eredmények a magyarországi állattartási szokásokról Meglepő kutatási eredmények a magyarországi állattartási szokásokról
A kérdőívet 843-an töltötték ki 2021. június 20. és augusztus 30. között. Talán az egyik legszembetűnőbb adat, hogy a megkérdezett kutyatartók közel 25%-a, a macskatartók 10,1%-a nem szeretné ivartalaníttatni állatát.

Muffin Glóriája – egy vak kutyus hagyatéka Muffin Glóriája – egy vak kutyus hagyatéka
A gazdit a végletekig lesújtotta, amikor azt kellett látnia, hogy szeretett kedvence, Muffin állandóan leesik a lépcsőről bent a házban és mindennek egyfolytában nekimegy. A kutyus pedig teljesen depressziós lett rövid időn belül és megmozdulni is félt.

Minősítés

Hogyan lehet minősített
kutyabarát helyed?

Minősítés és hirdetés – Tudj meg többet!

Tudj meg többet
tanúsító védjegyünkről!

Megismerem

Kedvenceink

Biztosítás

Kisállat biztosítás
bel- és
külföldön!
Gondoskodj kedvencedről!

Partnereink

AIRMAX Cargo Budapest Zrt.
 Ebugatta MTI MOL Nyrt.

Hírlevél

A hírlevélre történő feliratkozással az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom.

kutyabarathelyek.hu - kezdőoldal Észrevételek
FaceBook Instagram Pinterest YouTube
Kullancsinvázióra figyelmeztetnek a szakemberek! Hírek - Címlapon
Kullancsinvázióra figyelmeztetnek a szakemberek!
Nemet mondtak a kutyák elnémításának javaslatára! Hírek - Címlapon
Nemet mondtak a kutyák elnémításának javaslatára!