Hírek - Címlapon
Egy mentett kismalac lett a mozgássérült kölyök legjobb barátja
2021. október 08., 06:30
Szerző: M.Lilla
Kategória: Könnyű
Egyszerűen imádják egymást! Elválaszthatatlan társak az első pillanattól fogva. Ismerjétek meg Winnie és Wilma szívmelengető történetét!
A bájos kiskutya csupán hat hetes volt, mikor megérkezett az állatotthonba, miután családja ráébredt, hogy születési rendellenessége miatt nem lesznek képesek ellátni. Eleinte úgy tűnt, betegsége csak a mellső lábait érinti, ám az állatorvosi vizsgálatok fényt derítettek egy másik problémára is: mellkasa is elmaradt a fejlődésben. Winston - becenevén Winnie - szíve és tüdeje jóval kevésbé védettek egy hasonló korú, egészséges kiskutyáéhoz képest, emiatt pedig a jövőben komoly rekonstrukciós műtétekre lesz szüksége.
„Az a legnehezebb, hogy korlátoznom kell mozgásában, nehogy egyetlen rossz mozdulattól véletlenül megsérüljön” – mondta el a Charlotte's Freedom Farm egyik gondozója.
Fotó: Facebook/Winnie The Roo
Winnie korábban szépen eljátszadozott pajtásaival a menedékben, ám lassacskán ők is felcseperedtek, megerősödtek, és gyakran olyan vehemenciával bolondoznak, ami a mozgássérült kölyök számára veszélyt jelent. Így hát erősen limitálni kellett a játékidőt, a kicsi viszont nem értette, miért történik vele mindez. Ám az élet gondoskodott arról, hogy új barátra leljen.
A kedves malacot az út mellől szedték össze, ahol teljesen egyedül vándorolt. Elképzelhető, hogy egy teherautóról pottyant ki, mely a vásárba vagy vágóhídra szállíthatta őt társaival. Sérülés nélkül megúszta a dolgot, szerencséjére állatbarátok találtak rá. A Wilma nevet adták neki, és nem tellett sok időbe, mire megmutatkozott szórakoztató, ám kissé keményfejű természete. Miután rájött, hogy fel tud ugrani a kanapéra, szinte egyfolytában ott lebzsel, kiköveteli magának a helyet az ember mellett.
Fotó: Facebook/Charlotte's Freedom Farm
Röfi kisasszonynak mindenről megvan a véleménye, nemcsak a világról, hanem a menedék lakóiról. Egyből szárnyai alá vette a mozgássérült kölyköt, és abban a pillanatban életre szóló döntést hozott: ő lesz Winnie legjobb barátja, és amíg csak teheti, mellette marad jóban-rosszban.
„Megérkezése után hamar összeismerkedtek, és mi már csak azt láttuk, hogy önfeledten játszanak. Ahogy megpillantják egymást, már kezdődik is a móka. Hihetetlenül aranyosak!”
Fotó: Facebook/Charlotte's Freedom Farm
Wilma a maga módján, a kutyáknál valamivel óvatosabban játszik a kacskalábú kiskutyával, de gondozói mindig odafigyelnek arra, hogy ne érje bajt Winnie-t. Előfordul, hogy egy kis pihenőt kell elrendelni számukra, ilyenkor pedig békésen leheverednek, és boldogan szuszognak egymás mellett. A kertben is elszöszmötölnek, míg a malac a földet túrja, addig a kölyök érdeklődve szemmel tartja barátját.
Bár a sors nehéz feladattal áldotta meg a mozgássérült kiskutyát, igazi társra, támaszra lelt Wilma személyében, ő pedig megmutatta neki, milyen az élet a menedékben.
„Winnie rengeteget segített neki, hogy jobban érezze magát nálunk. A többi malaccal még nem engedtük össze biztonsági okokból, ám így neki sem kell magányosan töltenie napjait. Mindketten jól jártak.”
Szokatlannak tűnhet e barátság, de reményeik szerint még sok szép pillanatot tölthetnek el együtt. Elvégre Wilma lassacskán több száz kilós jószággá fog cseperedni, ám ez még a jövő zenéje. Addig is élvezik egymás társaságát a nap minden percében.
Fotó: Facebook/Charlotte's Freedom Farm
Forrás: thedodo.com
Indexkép forrás: Facebook/Charlotte's Freedom Farm
Miért szaglásszák a kutyák egymás hátsóját?
Zavarba ejtőnek tűnhet, ám a kutyák számára a kommunikáció lényeges részét képezi az, hogy megszimatolják egymás intim területeit. Miben segíti ez őket?
Miért szeret a kutyám botot rágni? És miért baj, ha meg is eszi?
Kíváncsiságuk és gyakran étvágyuk is határtalan. A legtöbb kutya előszeretettel rágcsál ágakat, kisebb gallyakat, néhányuk azonban jóízűen el is fogyasztja azokat… Mitől olyan finom a bot?
A Te kutyádnak is van legjobb barátja?
Az ember legjobb barátja a kutya – nem is kérdéses e szavak igazságtartalma. De honnan lehetünk ennyire biztosak benne? Bundás pajtásunk szívének minden szeretete felénk irányul vagy azért más(ok)nak is akad benne hely?
Felnőtt kutyát fogadnál örökbe? Van 10 érvünk mellette!
Leendő négylábú családtagunk kiválasztásánál felmerülhet a „Mi lenne, ha menhelyről hoznánk kutyát?” kérdés. Valamint az is, fiatalabb vagy idősebb gazdikeresőt válasszunk. Utóbbihoz hoztunk most 10 szuper érvet!
6 ok, amiért a kutyád nyüszíthet
A szűkölés különböző okainak megismerése segíthet jobban megérteni a kutyát és erősítheti a kötődést. Segíthet továbbá a kiképzésben is, mert ha rosszul értelmezzük a kutya nyüszítő jelzéseit, előfordulhat, hogy nem megfelelően reagálunk rá. Az alábbiakban felsoroljuk a hat legfontosabb okot, amiért a kutyák ehhez a hangjelzési formához fordulnak.











