Egy mentett kismalac lett a mozgássérült kölyök legjobb barátja

A bájos kiskutya csupán hat hetes volt, mikor megérkezett az állatotthonba, miután családja ráébredt, hogy születési rendellenessége miatt nem lesznek képesek ellátni. Eleinte úgy tűnt, betegsége csak a mellső lábait érinti, ám az állatorvosi vizsgálatok fényt derítettek egy másik problémára is: mellkasa is elmaradt a fejlődésben. Winston - becenevén Winnie - szíve és tüdeje jóval kevésbé védettek egy hasonló korú, egészséges kiskutyáéhoz képest, emiatt pedig a jövőben komoly rekonstrukciós műtétekre lesz szüksége.

„Az a legnehezebb, hogy korlátoznom kell mozgásában, nehogy egyetlen rossz mozdulattól véletlenül megsérüljön” – mondta el a Charlotte's Freedom Farm egyik gondozója.

Winnie korábban szépen eljátszadozott pajtásaival a menedékben, ám lassacskán ők is felcseperedtek, megerősödtek, és gyakran olyan vehemenciával bolondoznak, ami a mozgássérült kölyök számára veszélyt jelent. Így hát erősen limitálni kellett a játékidőt, a kicsi viszont nem értette, miért történik vele mindez. Ám az élet gondoskodott arról, hogy új barátra leljen.

A kedves malacot az út mellől szedték össze, ahol teljesen egyedül vándorolt. Elképzelhető, hogy egy teherautóról pottyant ki, mely a vásárba vagy vágóhídra szállíthatta őt társaival. Sérülés nélkül megúszta a dolgot, szerencséjére állatbarátok találtak rá. A Wilma nevet adták neki, és nem tellett sok időbe, mire megmutatkozott szórakoztató, ám kissé keményfejű természete. Miután rájött, hogy fel tud ugrani a kanapéra, szinte egyfolytában ott lebzsel, kiköveteli magának a helyet az ember mellett.

Röfi kisasszonynak mindenről megvan a véleménye, nemcsak a világról, hanem a menedék lakóiról. Egyből szárnyai alá vette a mozgássérült kölyköt, és abban a pillanatban életre szóló döntést hozott: ő lesz Winnie legjobb barátja, és amíg csak teheti, mellette marad jóban-rosszban.

„Megérkezése után hamar összeismerkedtek, és mi már csak azt láttuk, hogy önfeledten játszanak. Ahogy megpillantják egymást, már kezdődik is a móka. Hihetetlenül aranyosak!”

Wilma a maga módján, a kutyáknál valamivel óvatosabban játszik a kacskalábú kiskutyával, de gondozói mindig odafigyelnek arra, hogy ne érje bajt Winnie-t. Előfordul, hogy egy kis pihenőt kell elrendelni számukra, ilyenkor pedig békésen leheverednek, és boldogan szuszognak egymás mellett. A kertben is elszöszmötölnek, míg a malac a földet túrja, addig a kölyök érdeklődve szemmel tartja barátját.

Bár a sors nehéz feladattal áldotta meg a mozgássérült kiskutyát, igazi társra, támaszra lelt Wilma személyében, ő pedig megmutatta neki, milyen az élet a menedékben.

„Winnie rengeteget segített neki, hogy jobban érezze magát nálunk. A többi malaccal még nem engedtük össze biztonsági okokból, ám így neki sem kell magányosan töltenie napjait. Mindketten jól jártak.”

Szokatlannak tűnhet e barátság, de reményeik szerint még sok szép pillanatot tölthetnek el együtt. Elvégre Wilma lassacskán több száz kilós jószággá fog cseperedni, ám ez még a jövő zenéje. Addig is élvezik egymás társaságát a nap minden percében.