![Ha boldog a kutyánk, mi is jobban érezzük magunkat Ha boldog a kutyánk, mi is jobban érezzük magunkat](/images/news/258x169/Ha-boldog-a-kutyank-mi-is-jobban-erezzuk-magunkat.jpg)
Élő közvetítésekben mérik össze tudásukat a legtöbb szót ismerő kutyák
A kutyák szótanulási képességét vizsgálják az ELTE etológusai egy nemzetközi projektben
2020. november 14., 08:00
Szerző: S.Zs.
Kategória: Jó tudni!
A világ különböző pontjain élő hat border collie méri össze tudását az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusainak nemzetközi kutatási projektjében. Az élőben közvetített tudományos kísérletben a kutyák szótanulási képességét vizsgálják a kutatók.
A Genius Dog Challenge november 11-től december 16-ig tart és hat, szóértésben különösen tehetséges kutya méri össze tudását élő közvetítéseken - mondta el az MTI-nek Miklósi Ádám, az Etológia Tanszék vezetője.
Felidézte, hogy a megmérettetést megelőzően a tanszék munkatársai több mint két éven keresztül keresték a világban a kiemelkedő szóértéssel, szótanulási képességgel rendelkező kutyákat. A közösségi médiában közzétett felhívásra többen jelentkeztek, közülük az etológusok hat kutyát választottak ki, ezek mindegyike border collie, akik a világ különböző pontjain élnek.
A projektben résztvevő kutyák egy része csaknem száz játék nevét ismeri.
A megmérettetésen Spanyolországból, Norvégiából, Magyarországról, Floridából, Brazíliából és Hollandiából származó kutyák vesznek részt. Az etológus szerint, bár a résztvevő különleges tehetséggel rendelkező kutyák mindegyike border collie, nem csak ez a fajta kutya képes erre a feladatra. Az azonban megfigyelhető, hogy a border collie-knál gyakrabban jelenik meg ez a képesség. A vizsgálat egyebek mellett azt segít megérteni, hogy miben különböznek ezek a kutyák társaiktól.
A mezőny legfiatalabb versenyzője a magyar Max. A pásztorkutya kétéves korára több mint 100 játék nevét tanulta meg.
![Max, a magyar versenyző Max, a magyar versenyző](/images/images/2048x2048/19286544495fae73145119a.jpg)
Fotó: geniusdogchallenge.com
"Azok a kutyák, akik ilyen mértékben értik az emberi szavakat, nagyon ritkák és különlegesek. Tanulmányozásuk segíthet megérteni az emberi nyelv mechanizmusait is" - magyarázta Miklósi Ádám, az ELTE Etológiai Tanszékének vezetője.
A versenyről elmondta, hogy a kihívás két szakaszban teszteli a kutyák tanulási képességeinek határát. Az első hét alatt a kutyáknak hat új játék nevét kell megtanulniuk. A második szakasz viszont kétszer olyan nehéz, mint az első, a kutyáknak egy hét áll a rendelkezésére, hogy 12 új játék nevét megtanulják.
Az egyes szakaszok végén a kutatók élő közvetítésekben tesztelik a kutyákat a Facebook és a YouTube segítségével.
"Arra szeretnénk ösztönözni a kutyabarátokat szerte a világon, hogy vegyenek részt a kihívásban, csatlakozzanak hozzánk, hogy még jobban megértsük legjobb barátunkat. E közös kutatás révén esetleg megtudhatunk magunkról, emberekről, is valamit" - mondta Miklósi Ádám.
A kihívást az ELTE Etológiai Tanszékének nemzetközi kutatócsoportja kezdeményezte a Családi Kutya Program keretében, amelyben csaknem 20 éve tanulmányozzák a kutya-ember kapcsolat viselkedési és kognitív aspektusait. A kihívásról a nemzetközi sajtó is beszámolt.
A versenyzőket december 16-ig minden héten egy alkalommal élő közvetítésben tesztelik a Facebookon és a YouTube-on este 7 órakor.
Az első forduló:
Forrás: MTI
A kutya-ember kapcsolat mint viselkedésmintázat nagyon hasonlít az anya-gyermek közti kötődésre
A kedvencként tartott törpemalacok a kutyákkal ellentétben nem kötődnek gazdájukhoz - állapították meg az ELTE Etológia Tanszék kutatói, akik emberi környezetben szocializált törpemalacoknál vizsgálták, hogy a kutyákhoz hasonlóan kialakul-e náluk olyan kötődés a gazdához, mint amilyen a gyerek-anya kapcsolatokra jellemző.
Így reagálnak a kutyák, ha gazdájuk sír
Az ELTE Etológia Tanszék kutatói világszerte családi kutyák és törpemalacok emberi érzelmi hangadásra adott reakcióját hasonlították össze.
Miért élnek rövidebb ideig a nagytestű kutyák?
Hatalmas szív dobog e békés óriásokban - mi pedig azt kívánjuk, bár még több időt tölthetnénk el társaságukban. Van remény?
Miért csóválja a kutya a farkát?
Boldog, kíváncsi, vagy éppen békítő szándékkal jár a farkincája? Rengeteg oka lehet a csóválásnak, de hogyan is alakult ki ez a viselkedés?
Segíti a kutyák tanulását, ha dicsérettel és simogatással is jutalmazzuk őket
A kutyák tanulási sikerére jó hatással van, ha nemcsak étellel jutalmazzuk őket, hanem dicséretet és simogatást is kapnak a jó teljesítményért - derül ki az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak Scientific Reportsban megjelent legújabb kutatásából. Az etológusok az érzelmek, a tanulás és az alvás összefüggéseit vizsgálták. Eredményeik rávilágítanak, hogy a tanítási stílus és az alvás hogyan hat a kutyák viselkedésére és tanulási sikerére.